Furcsa. Újra itt,
mintha látnám
a régmúlt nyomait,
valami ellökött,
és valami várt rám
ugyanitt.


Mindig ilyen volt?
Vagy csak én gondolom?
Mennyi szelíd folt
játszik otthonomon!

Vártam. Talán ő is,
hívott e hely,
mi távolból őriz,
és kérdésemre:
mi hívott ide?
A tegnap felel.

Látod? Neked is ilyen
gyönyörű minden?
A fény is milyen
lágyan simul a falra,
árnyék már nincsen,
rajzod felfalta.

Maradok. Most már tudom,
akárhol járok is,
bármerre visz az út,
ha másra várok is,
ez lesz a holnapom,
itt van csak otthonom.

Fotó: Kovács Gergely