Beatrice Akusztik, humor nagyágyúk és újévi koncert a közmédia csatornáin
2020.12.31. - 11:15 | vaskarika.hu
2021 első Akusztik Legendája a Beatrice zenekar lesz az M2 Petőfi TV-n Szilveszter éjszakáján, a Duna Televízió nézőit vidám, zenés óévbúcsúztató műsor várja a humor nagyágyúival, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és a Zeneakadémia ifjú növendékei pedig közös koncerttel köszöntik az újévet.
Beatrice Akusztik koncert az M2 Petőfi TV-n Szilveszterkor
2021 első Akusztik Legendája a Beatrice zenekar lesz az M2 Petőfi TV-n Szilveszter éjszakáján, éjfél után néhány perccel. Nagy Feró, a zenekar frontembere elárulta, miként készültek a felvételre:
„Egy időben nagyon óckodtunk attól, hogy akusztikusan zenéljünk. Most, mikor nekiálltunk összeállítani a koncertprogramot, félve kezdtük el. Megnéztük, hogy mi az, ami jól szól, vagy, ami egyáltalán akusztikusan megszólalhat. Az áthangszerelés közben egyre bátrabbak lettünk. a legvadabb nótáinkat is megpróbáltuk előadni és kiderült, hogy működik. Akkor egy kicsit megnyugodtunk, mert én mindig azt mondtam, hogy a jó nóta tábortűz mellett egy szál gitárral is jó." - kezdte a Beatrice frontembere, aki hozzátette, hogy olyan dal is van, ami jobban tetszik neki akusztikusan, mint az eredeti változatban.
„A 80-as évek dagonyája egészen átalakult, nagyon másként szól, nekem jobban is tetszik. Ezt a dalt itt hallhatják majd a nézők ebben a formában először. Sőt annyira jól sikerültek az akusztikus hangszerelések, hogy négy dal átkerült a rendes koncertprogramunkba is, amiket akusztikusan adunk majd elő. Nagyon örülünk ennek, igazi színfoltjai lesznek a koncertjeinknek."
A Beatrice Akusztik Legendák január 1-jén 00.05-kor lesz látható az M2 Petőfi TV-n.
Töltse a szilvesztert a humor nagyágyúival! - Vidám, zenés óév búcsúztató műsor várja a Duna Televízió nézőit -
Az év utolsó napján is felhőtlen kikapcsolódást nyújt a Duna műsorkínálata. Az este első részében a humoré a főszerep. A csatorna három Karinthy-gyűrűs előadóművésze gondoskodik róla, hogy szem ne maradjon szárazon. 19.50-kor Fábry Sándor műsora, a Fábry, ezt követően 21.10-től Bagi Iván és Nacsa Olivér Orfeuma várja a televíziónézőket. A rekeszizmok megmozgatása után 22.05-től zenés szilveszteri gálaműsor közvetítést láthatnak a kaposvári Csiky Gergely Színházból. A műsor házigazdái Miklósa Erika Kossuth-, Liszt Ferenc-, és Prima Primissima-díjas koloratúrszoprán énekesnő, valamint dr. Fülöp Péter, a Csiky Gergely Színház Kft. ügyvezető igazgatója. A több mint 100 perces ünnepi műsorban az operett- és musicalvilág legismertebb slágerei csendülnek fel a Színház művészeinek és a Budapesti Operettszínház énekeseinek előadásában. Éjfél után is érdemes a Dunán maradni, hiszen indul a Zene hajnalig, 90 perces könnyűzenei összeállítás. Az év első napján 11.15-kor kezdődik a Bécsi Filharmonikusok Újévi koncertje.
Fotó: mediaklikk.hu
Közös koncerttel köszönti az újévet az MRME és a Zeneakadémia
Erkel, Liszt, Dohnányi, Kodály és Bartók műveit is hallhatjuk Kovács János vezényletével a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és a Zeneakadémia ifjú növendékeinek előadásában 2021. január 1-jén. Az Újévi nyitányt 18 órától élőben közvetíti a Bartók Rádió, 19.30-tól pedig csúsztatott élőben látható az M5 műsorán.
Különleges zenei élményt kínál az MTVA, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és a Zeneakadémia közös újévi koncertje. Az est házigazdája Bősze Ádám, a Bartók Rádió műsorvezetője lesz, akinek cseppet sem idegen az eseménynek otthont adó patinás épület.
„A magyar nemzet fantasztikus zeneszerzőket, muzsikusokat, énekeseket adott a világnak, akik mind megjelennek ebben a koncertben - név szerint vagy névtelenül, akár csak a tradíció tekinteténben. A Zeneakadémia korábbi növendékeként hatalmas öröm számomra, hogy ennek a rendkívüli estének a műsorvezetője lehetek. Fantasztikus érzés így visszamenni és az újévet az alma materben kezdeni" - árulta el Bősze Ádám.
A repertoárban felcsendülnek a magyar zeneművészet nagyjainak művei, többek között hallhatjuk a Palotást Erkel Ferenc Hunyadi László c. operájából, az Intermezzot Kodály Zoltán Háry János c. daljátékból, illetve Liszt Ferenc II. Magyar rapszódiáját is.
Fotó: hirado.hu
„Idén is a Magyar Rádió méltán népszerű Szimfonikus Zenekara teremti meg az új év ünnepén azt a kivételes légkört, amelyben a várakozás és a remény ötvöződik örömteli találkozásokkal - ezúttal az online térben. Büszkék vagyunk a Zeneakadémia fiatal szólistáira, közreműködő tehetségeinkre: Devich Gergelyre (cselló), Fekete Borbálára (népi ének), Pusker Júliára (hegedű), Seidl Dénesre (trombita). Az újévi koncert felemelő pillanatokat tartogat e különös fordulatokat hordozó, kiszámíthatatlan jelenben" - tette hozzá Dr. Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora.
Az újévi koncertet Kovács János karmester dirigálja, akinek munkássága felöleli a klasszikus-romantikus operarepertoár műveit, valamint a kortárs darabokat. A Liszt- és Kossuth-díjas érdemes művész a 2014/15-ös évad óta a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának állandó karmestere.
Újévi nyitány január 1-jén 18 órától a Bartók Rádióban, 19.30-tól az M5 műsorán!
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás