Előttem van észak – Fotókiállítás az MMIK-ban

Képgaléria megtekintése2010.02.28. - 04:30 | Vidaotone - Fotók: Dart

Előttem van észak – Fotókiállítás az MMIK-ban

Két fotós emberközeli munkái, szépszámú érdeklődő, gitárzene, két pár cipő - csütörtök koraesti anziksz az MMIK Médium Galériájában, mondhatni szokás szerint. Szabó Norbert és Gyarmati András fotográfusok alkotásai pedig körben a falakon, igazságosan kettéosztva a kiállítófelületet. Ugyanazon szenvedély, kétféle kivitelezésben, látásmódban és technikával.

A Médum Galériában a megszokotthoz képest legalább háromszoros volt a publikum-szorzó, második blikkre pedig örömmel konstatáltuk, hogy a kiállított képek nagy többsége fekete-fehér. Pont az előírt csúszás ideje alatt volt is időnk végigjárni a tárlatot. Az élesen elkülönülő két világlátás ellenére egységes és egyöntetű a bemutatott anyag. Balról indulva Szabó Norbert fotóival, s vele együtt a régi iskola módszereivel készített tájképekkel szembesültünk. Gyorstalpalós eszközökkel szerzett ismereteink szerint, és a megnyitót mondó Kocsis Zsolt információiból leszűrve, hosszú exponálással és oldszkúl technikával simán rá lehet verni a Photoshopra akár. A többnyire erdőben, patak környékén készült képek szinte élnek, mindannak ellenére, hogy színek nélkül kerülnek bemutatásra. Ráadásul az elsőre túl szépnek talált keretezés megadja ezeknek a megörökítéseknek a valóságalapját, ahogy sorban haladunk, szinte kirándulunk egyet a gyönyörű magyar tájakon. Minden képen a központi motívum kicsit időben is megtestesül.

Gyarmati András úgy "művészkedik", hogy közben dokumentál. Minden fotográfián szerepel ő maga is, igaz csak a lábfeje, egy bizonyos cipőben. Mindkét fotós lábbelije üvegtárlóban közszemlére van téve, az egyik egy még mindig sárfoltos, széttaposott bakancs, a másik sár nélkül, a már jól megismert orral.

Ismét kitűnő munkákat és életérzést bemutató kiállítást láthattunk az MMIK gyomrában, mint ahogy hozzászokhattunk mostanában. Az állhatatos munka úgy látszik, meghozza gyümölcsét, hisz ha nem is tömegek, de egyre nagyobb számú érdeklődő kíséri figyelemmel ezeket a mikro-kiállításokat, melyekből minden alkalommal le tudjuk szűrni a magunk kis következtetéseit. Ez esetben azt, hogy ideje lenne széttaposni egy bakancsot, a gyönyörű magyar tájakat járva.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás