Űrlények, jeti, szökött rabok – 10 hihetetlen elmélet a Gyatlov-rejtélyről
2021.02.14. - 00:15 | hirado.hu - Fotók: Wikipedia

A Gyatlov-rejtély a huszadik század legtitokzatosabb eseményei közé sorolható. Megihlette az embereket, és különös teóriák születtek a túrázó egyetemisták halálának titokzatos körülményeiről.
Az események az Urál hegységben történtek, amikor 1959. február elején kilenc egyetemista túrázó a hegység északi részén titokzatos körülmények között elhunyt, miután letáborozott a közelgő vihar miatt.
Bár a rejtély azóta megoldódni látszik, hiszen ahogyan azt a hirado.hu honlapján korábban az Útilapu az űrlényeknek: tudományosan is alátámasztották a Gyatlov-rejtély néhány kérdését című cikkben megírtuk, semmiféle különlegesség nincs a történetben, egy lavina okozta a túrázók halálát.
Azonban amíg nem voltak megfelelő magyarázatok a történtekre, az emberek találgatásokba bocsátkoztak, mi okozhatta a túrázók halálát. Ugyanis több holttestet a táborhelytől távol találtak meg, és olyan sérüléseket fedeztek fel megtalálásukkor, illetve volt akinek betört a koponyája vagy a mellkasa, és az egyik nőnek hiányzott a szeme. Többeket mezítláb, illetve félig felöltözött állapotban találtak meg, és voltak akiket csak három hónappal később találtak meg a hó alá temetve egy szakadékban.
Lássuk a leghátborzongatóbb teóriákat, amiket valamiféle magyarázatként találtak ki, még mielőtt nem volt ismert a tudományos alátámasztása a történetnek.
1. Lavina volt, ugye?
Sokan vélték úgy, hogy a túrázók halálát a lavina okozhatta. Első látásra mindenkinek ez volt a legegyszerűbb magyarázat, azonban sokan elkezdtek gyanakodni miszerint a hegység azon részén nincsenek lavinák, illetve ha van is akkor az nem akkora, hogy egy ember halálát okozza.
Akik a lavina elmélet tagadói mellet állt az a tény, hogy amikor a mentőcsapat kiérkezett a helyszínre nem volt lavinára utaló nyom.
Ezt a tényt a legutóbbi tanulmány - amit a fentebb található linkre kattintva olvashatnak el - megcáfolta. Valóban nem volt lavinára utaló jel, azonban tanulmányban azt is megmagyarázzák, hogy miért.
2. Űrlények az Urál-hegységben
Néhányan úgy vélik, hogy a csapat haláláért az űrlények felelnek. Bár nincs sok bizonyíték erre a teóriára, azonban volt egy érdekesség amiből ezt az űrlény-történetet kikövetkeztethették: ahol két túrázó holttestét felfedezték a fákon sérülések látszódtak. A fákon lévő törések körülbelül 4,5 méter magasságban lehettek. Ebből következtettek arra egyes emberek, hogy ezt egy űrlény hajója okozhatta, és így keveredtek az űrlények a Gyatlov-rejtélybe.
3. A jeti a tettes
A „Frame 17" néven ismert felvétel (Fotó: Facebook.com)
Talán az egyik legérdekesebb teória lehet, miszerint a kilenc túrázó a jeti kezei - vagy karmai - által halhatott meg. A helyi manysik törzsnek legendái szerint az Ural-hegység távoli vidékain éle egy jeti szerű lény, ahogy ők hívják a Menk, ráadásul a törzs szerint az incidens területén is szokott kóborolni ez a furcsa lény.
Azonban nem csak ez az egy kiindulási alapjuk volt a jeti teória kitalálóinak. Nyikolaj Vlagyimirovics Tibo-Brinyol, a túrázók egyike kameráján találtak egy furcsa képet amibe könnyen belelátható a jeti alakja. A „Frame 17" néven ismert felvételen van egy furcsa kép, amely látszólag olyan alakot mutat, amely hasonlít egy jeti szerű lényre. Vannak, akik úgy gondolják, hogy ez a „figura" valójában a túrázók egyike volt.
4. Elszökött rabok
Kevésbé népszerű teória, hogy a túrázók a gulágról elmenekült foglyok szerencsétlen áldozatai lettek. A gulágon rengeteg olyan rab volt akit még a második világháború idején börtönöztek be, és olyan régóta raboskodik ezen a bezárt helyen, hogy már képtelen lenne felfogni, illetve felvenni a kinti világ történéseit.
Ebben az összeesküvés-elméletben hívők azt állítják, hogy ezek elszökött rabok valószínűleg mérlegelték a kisebb csapat megtámadása és az rejtekhelyük közti különbséget, és a támadást választották, hiszen ha kilétük bejelentésre kerül a szovjet hatóságoknál az sok évre visszavetné őket a gulágra.
5. Őrök a gulágról
Az elszökött rabok mellett a gulág őrei is fenyegetést jelenthettek a túrázókra, hiszen előbb lőnek, és aztán tesznek fel kérdéseket.
Itt fontos megjegyezni, hogy a túrázók letértek a kijelölt pályáról.
Lehetséges, hogy a gulág hatóságok járőrözve a környéke, elszökött foglyokat keresve találtak a túrázó csapatra, és tévedésből megölték őket?
Sokak szerint igen, azonban van egy bökkenő ebben a teóriában, a legközelebbi gulág 100 kilométerre van a Gyatlov-incidens helyszínétől.
6. Amerikai hírszerzés keze lehet az ügyben
A hidegháború ideje alatt egyes állítások szerint az incidens egy CIA/KGB találkozó következménye volt, amely során radioaktív anyagokat adtak át, amely végül kilenc szovjet állampolgár halálát okozta.
Ezeknek az állításoknak nincs valódi bizonyítéka, és nagyban támaszkodnak arra az egyszerű tényre, hogy a hidegháború akkoriban fénykorát élte.
Számottevő sugárzási jelek mutatkoztak mind a környéken, mind a halott túrázók egy részén. Az találkozó balul sült el, és a túrázókat megölték.
Ha ez a teória igaz, akkor az azt jelentené, hogy a túrázók legalább egyike KGB-alkalmazott volt.
7. KGB-művelet az Urál-hegységben
(Fotó: Facebook.com)
Számos elmélet állítja azt, hogy a hegyekbe vezető „túra", titokban, még a túrázók többségének tudta kívül egy KGB-művelet volt.
Az állítás legérdekesebb szempontja, hogy a csoport legidősebb tagja, a 37 éves Szemjon (Alekszandr) Alekszejevics Zolotarjov(a képen jobbról a második) katonai és harci kiképzéssel rendelkezett.
Szemjon testén talált tetoválásokra is felfigyeltek az üggyel foglalkozók, ami a következő írást tartalmazta: „DAERMMUAZUAYA".
Azok szerint, akik kutatták a szót, egyetlen ismert nyelvre sem ismertek rá, és nem találtak semmilyen fordítást hozzá. Sokan azt feltételezik, hogy ez vagy egy titkos katonai címke, vagy valamiféle titkos társaság nevét takarhatja.
8. Helyi törzsek
Néhány elmélet továbbra is fennállna, miszerint a halálesetek a környéken helyi törzsek, nevezetesen a manysik törzs támadásainak következményei voltak.
Erre nincs valódi bizonyíték, a manysik nagyrészt békések, és nem érdekeltek a külvilág dolgaiban.
Továbbá ezt az állítást cáfolja az is, hogy a túrázók sátroja megtalálásakor nem volt támadásra utaló jel, például lábnyomok a sátor megközelítése irányában. Az is ellene szól, hogy a túrázók halálának estéjén nagy hóvihar tombolt, és nem valószínű, hogy ilyen időjárási viszontagságokban támadás történhetett.
Bár ez egy kényelmes módja lett volna az ügy lezárásának, de semmilyen bizonyíték nincs ara, hogy a manysik törzs vagy a térségben élő bármelyik másik törzs volt a felelős a csapat haláláért.
Azonban elgondolkodtató, hogy a helyi törzsek a hegyet, ahol a túrázók életüket vesztették a „Halottak hegyének" nevezik.
9. A gravitációs ingadozás elmélete
Talán az egyik legfurcsább elmélet, ami azt állítja hogy a gravitáció hirtelen megszűnt egy „folyosón", amelybe a túrázók éppen táboroztak.
Ez egy kevéssé ismert (és nem bizonyított) jelenség, de megmagyarázná a táborozók testének elhelyezkedését.
A teória hívői azt állítják, hogy ez a jelenség egyfajta vákuumhoz hasonló környezetet hozott létre ami szinte azonnal megölte áldozatit. Azt állítják, hogy ez a szokatlan jelenség többször fordul elő, mint az emberek észreveszik, de ritkán eredményez ilyen drasztikus helyzetet.
10. Titkos fegyverkísérlet
Az elmélet megmagyarázhatja a titokzatos haláleseteket és a ködösített, titokzatos szovjet hatóságok jelentéseit. A környéken számos pletyka keringett, hogy a szovjetek titkos fegyvereket tesztelnek.
Fejlett és titkos technológiájú fegyver fejlesztésre gondoltak a teória kitalálói, hiszen egyes táborozóknak külső sérüléseik nem annyira, azonban belső sérüléseik igencsak súlyosak voltak.
+1. Érdekesség a Gyatlov-rejtélyről
(Fotó: Facebook.com)
Volt közülük egy aki épp bőrrel megúszta. Jurij Jefimovics Jugyin(a képen középen) - Az egyetlen életben maradt tag, aki még a túra elején visszafordult.
Alig 24 órával a túrára indulás után Jugyin hastáji fájdalmakra panaszkodott, valamint hőemelkedése is volt, így megegyeztek, hogy visszamegy a kiindulási pontra, és ő nem folytatja tovább velük a túrát.
Így, hogy ismerjük a túra brutális végkimenetelét, kijelenthetjük, bármi is volt a betegsége a 20. század legjobban időzített betegsége volt.
(Címlapfotó: Facebook.com)
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1921 szavazat
Új hozzászólás