Bondoró Fesztivál: még több programmal, külföldi előadókkal és hamisítatlan utcaszínházi forgataggal tér vissza a Bondoró

2021.03.05. - 09:30 | vaskarika.hu

Bondoró Fesztivál: még több programmal, külföldi előadókkal és hamisítatlan utcaszínházi forgataggal tér vissza a Bondoró

A maga nemében egyedülálló Bondoró Utcaszínház Fesztivált idén harmadik alkalommal rendezik meg Kapolcson. Ebben az évben a korábbiaknál is színesebb programkínálattal készülnek a fesztiválszezonra a Bondoró szervezői.

HIRDETÉS

Június 11 és 13. között önfeledt karneváli hangulattal, gólyalábas és marionett előadásokkal, újcirkuszi produkciókkal, továbbá artistákkal és óriásbábokkal, valamint koncertekkel és vásári portékákkal várják a látogatókat egy vidám, nyárindító hétvégére.

Az utcaszínház műfaját népszerűsítő fesztivál ebben az évben három napon át több, mint száz programot vonultat fel, s nyolc helyszínen szórakoztatja a nagyérdeműt. A nyárindító esemény egyik kiemelt helyszíne a Bondoró Porond, ahol többek közt a Langaléta Garabonciások, valamint a BAB Társulat és a Harkels Puppetry előadásait láthatja a közönség. De itt bontogatja majd szárnyait Ikaros is, akit a Szabadkai Gyermekszínház premier előadásában láthatunk a fesztiválon. Karmesterjátékával porondra lép a Bélaműhely, s a Kajárpéci Vízirevü egyedi tolmácsolásában Hany Istókkal is találkozhatunk. A szombati napon lesz Szikra Show is, méghozzá az Aserdus Tűzzsonglőr Produkció jóvoltából. Ugyanitt láthatjuk a Kreatív Kráter Kör Csillagpásztor című előadását is, amely egy kozmikus keretek közé helyezett népmese hatását kelti a led-zsonglőrködés, a gólyalábas és légi akrobatika, valamint a fénytánc varázslatával.

 

Idén új helyre költözik a Bondoró Színpad. Az új terepnek köszönhetően a programhelyszín kibővült nézőtérrel és látványos produkciókkal várja majd az érdeklődőket. Ezen a színpadon láthatja a közönség a Tűzmadarak Cirkuszcsoport műsorát, akik a múlt századi vándorcirkuszok misztikus világát jelenítik meg mai ízzel, némi sötét humorral fűszerezve, varieté hangulatban. A Freak Fusion Cabaret látványos zsonglőr, akrobatika, légtornász és burlesque jelenetekre épülő előadását a Firkin lendületes koncertje követi majd, akik a modern ír kocsmazene féktelen műfaját repítik a kapolcsi éjszakába. A zenei felhozatalt színesíti Sena Dagadu saját zenekarának hatfős felállású koncertje is, amelyben soul, funk és elektronikus hatások is megjelennek. De lesz a Színpad kínálatában Budapesti Útikalauz Időutazóknak is. Az előadás során visszautazhatunk a magyar cirkusz múltjába, ahol sorsfordító tragédiákra, tiltott szerelmekre, menekülésekre, kényszerpályákra és csodálatos újrakezdésekre bukkanunk! Ugyanitt mutatkozik be a szicíliai Gaia Santuccio (IT) és Georgina Cassels (UK) közös légtornász programja is. A Bondoró Színpadra emellett több meglepetésprodukcióval is készülnek a szervezők. Ezek között külföldi utcaszínházi fellépőkre is lehet majd számítani.

 

"Már a Bondoró alapítása óta folyamatosan dolgozunk azon, hogy idővel, amikor a helyzet is úgy engedi, be tudjunk emelni nemzetközi utcaszínházi produkciókat is a kínálatunkba. Felvettük a kapcsolatot több kulturális intézettel és nagykövetséggel is, és elmondhatjuk, hogy a Francia Intézetnek, valamint a Budapesti Olasz Kultúrintézetnek köszönhetően várhatóan már ebben az évben sikerül bővítenünk a külföldi fellépőink sorát. Emellett belga utcaszínházi produkciók is érkeznek a Bondoróra a Wallonie-Bruxelles International támogatásában. Szeretnénk a továbbiakban ezt a tendenciát növelni. Nagy büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a tavalyi évben tagjaivá váltunk az utcások nemzetközi szövetségének is. Az Open Street International Association tagsága reményeink szerint még több határon túli együttműködésnek enged teret a jövőben a fesztiválon." - mondta Virág Zsóka, a Bondoró Utcaszínház Fesztivál tulajdonos-igazgatója.

 

A finom dallamok és páratlan borok szerelmesei is megtalálják a kedvükre valót a Bondorón. A Bordűr - Bor-és Művészeti Páholy ez alkalommal is balaton-felvidéki borokkal, borkóstolókkal és más ínyencségekkel várja a fesztiválra látogatókat. A nagyobb elmélyülést igénylő programok és kifinomult stílusok helyszínén idén olyan előadók lépnek fel, mint például a Swing à la Django, vagy a David Spischak Quartet, de Kárász Eszter sanzonestjét és a Bin-Jip koncertjét is itt hallgathatjuk az estébe nyúlóan, Lantos Zoltán hegedűművésszel kiegészülve.

A Bordűrben a délelőttöket a Hermann Ottó Intézet szervezésében megvalósuló szakmai beszélgetések, valamint olyan gyermekprogramok töltik meg élettel, mint például a Modern Art Orchestra ifjúsági programja, melynek célja, hogy a fiatalokat és gyerekeket megismertesse a jazz muzsika alapjaival. Itt jelenik meg Mórocz Adrienn előadásában Marék Veronika két ismert figurája, Boribon mackó és Annipanni is. A Bordűrben kapott helyet az Opera Guitta (IT) előadása, akik szenvedélyes és örömteli tisztelgést adnak elő a legnagyobb operaáriák előtt Donizetti-től Mozart-ig, Rossini-tól Verdiig, a melodráma és a bohócműsorok mezsgyéjén mozogva. A helyszín programjainak sorát Tompos Kátya és Hrutka Róbert közös koncertje zárja. A bensőséges, helyenként elgondolkodtató, helyenként vicces, de mélyen az énekesnő lelkéből fakadó történeteket mind az élet ihlette.


A Torkolat - Sörkert idén is a bohém hangulatot biztosítja a jelenlévőknek. Ezen a helyszínen különféle sör- és pálinkakóstolókon vehetünk majd részt, miközben fiatalos képzőművészeti programok és pezsgő koncertek váltják egymást. A Torkolatban lép fel a Mörk zenekarból ismert Mark & Jason, valamint a Gypo Circus zenekar is, és Ian O'Sullivan (Mongooz And The Magnet) saját triója, a The o'Sullivan Three. Itt lesz látható Sallai László és Szabó Benedek néha aktív, néha inaktív, mindenesetre idén nyáron visszatérő közös projektje, amiben a két dalszerző kedvenc számain keresztül megpróbálja egy kellemesebb jövő reményét önteni a közönség lelkébe. Emellett érkezik Egyedi Péter gitáros-énekes szólóprojektje, az Mmamt, Songoro Fatime és Takács Dániel duó formációja, a YUO és a Broken Essentials is. Lesz még itt Vízgraffity Szarka Fedor Guidóval, Ethnosound élménydobolás és Bondoró Főnix díszítés is, a madár idei készítőjével, Néder Jankával.

 

A MeseKert ebben az évben is a legkisebbek birodalmaként tér vissza. Három napon át báb- és meseelőadások egész sorát kínálják itt kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Érkezik Fabók Mancsi, a Dobronka Cirkusz, a Ziránó Színház, valamint a Szamárfül Projekt is. Teremtésmesét mond majd Écsi Gyöngyi, de itt lép fel Papito, az argentin bohóc is. A Ledpuppets társulás vizuális kísérleti színházzal érkezik a Bondoróra. A fénybábokkal kísérletező csapat, mintegy saját gyökereit keresve, a „lampionok őshazájába", Japánba kalauzolja a nézőket. A MeseKertben lép fel emellett Gulyás László Vándormuzsikus, az Álomzug Társulat, valamint Fekete Dávid és a Barboncás Társulat is. Danny Bain amerikai származású, zenész-előadó és Ágoston Béla multiinstrumentalista zeneszerző párosa pedig kedves és vicces meséket ad elő, különlegesebbnél különlegesebb hangszerekkel. Az előadás után a gyerekeknek lehetősége lesz kipróbálni a hangszereket is. Újra felbukkan egy régi ismerős is: a néhai Szárnyas Sárkány Fesztivál legszebb pillanatain egy esti filmvetítés alkalmával nosztalgiázhatnak a Bondoró látogatói a szombat napon. A MeseKert Pajtájában pedig Szegedi Katalin műveiből nyílik kiállítás, amelyre az illusztrátor a legkedvesebb könyvei képanyagából állított össze egy válogatást.

Ebben az évben bővül a workshopok és állandó programok kínálata is. A Babra Műhelyben Gabiga kézműves műhelyével, a Játszóház Projekt modern társasjátékaival és a Kétfecske Játszóház ökotudatos alkotótevékenységeivel találkozhatnak az érdeklődők. Emellett a fesztiválon a Taurin Cirkusz Zsonglőr Játszóházában is kipróbálhatjuk magunkat, valamint a Bondoró Múzsa karakterének készítőjével, Nagy Orsival alkothatunk újrahasznosított alapanyagokból készülő ékszereket, álarcokat.

 

A Bondoró sajátossága, hogy a kapolcsi utcákat és tereket programhelyszínekké varázsolja. Szinte minden pillanatban történik valami, ami mosolyt csal az arcokra. Nem lesz ez másként ez alkalommal sem. A fesztivál hétvégéje az egyszeri és megismételhetetlen pillanatoké, testközelből tapasztalhatjuk meg az utcai művészetek erejét, eleven momentumait. Érkezik Mimuido, a művészet udvari bolondja, Stubnya Béla és Tulipán Katalin mímes pantomim játékkal kápráztatnak el, Rezesek fújják gólyalábon, de lesz Bábjósda, Fényparádé és Kalandozó Komédium is. A Bondorón ott lesz Kádár Ferkó Fotószínháza és Vándorkollódista is, feltűnik egy teljes Angyal hadsereg, és köztünk jár majd megannyi sétáló látványosság. Az álomvilágot Győrfi András kiállítása teszi teljessé, aki egy sajátságos édenkerti hangulatot fest meg. Álomszerű víziói fényfestés formájában jelennek majd meg a fesztiválon.

Erre a néhány napra ismét megelevenednek a Bondoró saját figurái is: életre kelve járnak-kelnek a kapolcsi utcákon. A felvonulásokhoz ebben az évben csatlakozik a Bondoró Múzsája is, aki hatodik karakterként az ihletet hivatott szimbolizálni és egy kis misztériumot, csodát csempész majd a jelenlévők mindennapjaiba. De új életre kel a Bondoró Főnix Madara is! Az óriásbábhoz idén egy közös díszítés során a közönség is hozzáteheti a magáét, mielőtt egészen a tűzig kíséri el kedves teremtményét.

A szervezők már az esemény pótdátumát is kitűzték: ha júniusban nem jöhet össze a Bondoró közönsége, a megváltott jegyek szeptember 3-5. között lesznek érvényesek a harmadik utcaszínház fesztiválra.

Kedvezményes jegyek elővételben ITT!

Kapcsolódó írásunk:

Jövő évben a Bondoró Fesztivállal nyitja a nyarat Kapolcs!

2020.11.25. - 14:40 | vaskarika.hu

Jövő évben a Bondoró Fesztivállal nyitja a nyarat Kapolcs!

Helyszín: Kapolcs

Dátum: 2021.06.11 - 13.

A családias hangulatú kis fesztivál a 2021-es évben újult erővel tér majd vissza. A szervezők sok meglepetéssel, különleges attrakciókkal és újításokkal is készülnek a harmadik utcaszínház fesztiválra.

Új hozzászólás