Leonardo azt a történetet ábrázolta, amikor Jézus a következőket mondja tanítványainak: „Bizony, bizony mondom nektek, egy közületek elárul engem." (János 13/21.)

A művészettörténet és képelemzések azt tanítják, hogy a tanítványok erre különféle módon reagálnak, és ezt Leonardo csodálatosan festette meg: remek ábrázolásmód, lélekismeret, stb. Júdásról pedig azt mondják, hogy ő az egyetlen, aki a képen nem csinál semmit.

Bibliai folytatása a történetnek az, amikor Jézus megemlíti, hogy az, az árulója, „aki velem együtt nyújtja kezét a tálba" (Máté 26:13)

Júdás reagálása valójában a kép kulcsfontosságú eseménye, s a jó megfigyelő előtt nyilvánvalóvá válik az, hogy Júdás valójában a kép főszereplője! Ez magából a témaválasztásból, Jézus kijelentéséből is fakad. Láthatóvá válik a dráma, melyet Júdás készít Jézusnak!

Júdás bal keze, és Jézus jobb keze együtt nyúl a tál felé. Ebből látszik, hogy Jézus és Júdás között valami kölcsönös dolog történik. (Érdekes összefüggés van Júdás és Jézus között. Júdás neve Júdeait jelent, Jézus pedig Júdeából származott.) Júdásnak azonban JOBB keze az, ami az ő egész reagálását kifejezi, ebben a kezében tartja a ugyanis a pénzes szütyőt.

JÉZUS SZAVÁRA MEGIJED, HÁTRAHŐKÖL, ÉS KARJÁVAL KIDÖNTI A SÓT, A SZÖVETSÉG JELKÉPÉT.

A zsidóknál ugyanis a barátság és szövetség jelképe volt a közös kenyér- és sóevés, só használat, (Herbert Haag: Bibliai lexikon: SÓ). Un. SÓSZÖVETSÉGET KÖTÖTTEK.

Az utolsó vacsorán Jézus saját testét adja, mint kenyeret. Ebből esznek, közösséget vállalva Jézussal amit a kihelyezett ízesítő só is jelképez. Van egy mondás, miszerint, „ha kidől a só, veszekedés lesz." Leonardo festményén valóban ez a kidőlt só jelzi, hogy Júdás és Jézus között felbomlik a szövetség.

Én ezen a festményemen csak Júdás esetét emeltem ki, kissé utalva a csókra is, amit Jézus kapott tőle az áruláskor. Kemény, mogorva színekkel próbáltam utalni a helyzet sötét voltára, csupán a só-részlet van kiszínezve, benne a dráma beteljesülése: Jézus halála a Koponyahegyen (Golgotán). A sókristályok (kockák) felnagyítva láthatók, és megjelenik egy jellegzetes, Leonardós táj is. („A kocka el van vetve" szállóige beteljesedése.)

Részletesebb képelemzés:

Szilárdfy Zoltán művészettörténész barátomtól kaptam egy plakátnagyságú reprodukciót, mely Rubens másolatát ábrázolta Leonardo Utolsó vacsorájáról. Utolsó vacsora festésére kaptam megrendelést, és ehhez kértem kölcsön Zoltántól az említett nyomatot. Természetesen fontos volt, hogy minden részlet rákerüljön a készülő műre, így festés közben figyeltem fel erre a művészettörténetileg is jelentős részletre.

P.P. Rubens másolata

„Bizony, bizony mondom nektek, egy közületek elárul engem." (János 13/21.)

E szavakat Jézus mondja azon a vacsorán, melyet utoljára töltött tanítványaival. Ezt az eseményt tartják az Eukarisztia, ill. Úrvacsora megalapításának. Leonardo ezt a jelenetet festette meg hatalmas freskóján: (Santa Maria delle Grazie kolostor ebédlőjének falán, 460 x 880 cm).

Középen a szelíd és „beletörődött" Jézus jelenti be ezeket a szavakat, de arckifejezésében benne van az is, amit előzőleg mondott: „Az Írásnak be kell teljesednie." (János 13/18.)

A 12 tanítvány 4 hármas csoportba rendeződik a súlyos kijelentés hatására. Ez a hullámzás - mint egy szinuszgörbe - vonul végig a tanítványokon. Az árulás bejelentésének reakcióit ábrázolja kitűnően Leonardo. Az asztalon lévő tárgyak teljes nyugalmat árasztanak, a tányérok üresek, a poharakban a bor félig van (a nyomatok alapján nem látszik, hogy a bor fehér-e, vagy vörös). A kenyerek még nincsenek megtörve. Ha azonban figyelmesen nézzük az asztalt, feltűnik 3 tárgy, melyek egy dráma előjelei. Az a néző, aki nem ismeri az írás szavait, mégis megállapíthatja ezen tárgyakból, hogy súlyos, drámai események vannak készülőben.

A kulcsfontosságú tárgy a KIDŐLT SÓ, melyet Júdás lök ki a könyökével Jézus szavainak hallatán. A kidőlt só - amint a közmondás is tartja - veszekedés, harag, szövetség szétbomlásának előjele. Valószínű, hogy ez abból az ősi, zsidó szokásból ered, melyről a Biblia a következőket írja: „Sózz meg minden áldozatot, melyet fölajánlasz, és ne szűnjél meg a te Istened szövetségének sóját hinteni áldozatodra. Minden ajándékoddal mutass be sót Uradnak, Istenednek." (Leviták: 2/13.) Nemde jól tudjátok, hogy az Úr Izrael Istene Dávidnak adta a királyi méltóságot Izrael fölött, neki és fiainak örök időkre szóló sószövetség alapján." (2. Krónikák 13/5.) Ezt a szövetséget, sót dönti ki Júdás. Leonardo mélységes bibliai ismereteiről, kutatásairól árulkodik ez is.

A másik tárgy a Júdás kezében lévő pénzes zsák. Mivel Júdás kezelte a pénzt, némelyek azt gondolták, hogy Jézus megbízta: „Vedd meg amire az ünnepen szükségünk lesz, vagy, hogy adjon valamit a szegényeknek." (János 13/29.) Ezzel jelképesen szól Leonardo arról, hogy a pénz az okozója a bajnak, (Júdás ugyanabban a kezében tartja pénzt, mellyel kilöki a sót).

Harmadik tárgy - ami aztán igazán nem asztalhoz illő - a Péter kezébe lévő kard-tőr. Péter - aki egyébként eléggé heves, ingadozó, de ugyanakkor odaadó természetű - megkérdezi Jánostól (aki Jézus szeretett tanítványa volt), Jézusra mutatva: „Ki az akiről beszél?"

„A tanítványok közül az egyik akit Jézus kedvelt, az asztalnál ült. Simon Péter intett neki, és kérte: Kérdezd meg, kiről beszél." (János 13/23-24.)

Péter mögött testvére, András ül, kezével mintegy kijelenti: „Távol legyen tőlem ez."

Fülöp - Jézus másik oldalán - felállva, magára mutatván kezeivel, minta ezt mondaná: „Ugye nem én vagyok Uram?" Jakabot abban a pillanatban ábrázolja Leonardo, amikor rácsodálkozva veszi észre Jézus kijelentését: „Aki velem együtt nyúl a tálba, az árul el." (Máté 26/23.) Jakab kezét széttárva, döbbenten látja, hogy Jézus és Júdás keze egyszerre nyúl a tál felé. Fülöp mellett Máté továbbszól az asztal végén ülő - valószínűleg - Jakabhoz (Alfeus fiához), mondván: Hallod, mit beszél?" Jakab szinte értetlenkedve mutatja: „Nem értem az egészet, hogy mondhat ilyet?" Kettőjük között egy tanítvány - feltehetően - Tamás hitetlenkedve magyaráz, hátrahúzódva sugdolózik, kezeinek összekuszált mozdulatai is erre utalnak. Az asztal bal sarkán pedig a zelóta Simon ugrik fel, aki a zelóták radikális csoportjához tartozott.

Két tanítvány kiléte feltehetően a következő: Tádé, aki az Újszövetségben alig fordul elő, és később is Júdás-Tádé néven kerül említésre, kissé ijedten bújik meg András mögött, egyik kezét annak vállára, másik kezét Péter vállára teszi.

Az egész cselekmény szakrális lényegére - feltételezésem szerint - Natanael mozdulata utal, akinek csak arca, és jobb keze látszik, amint felfelé mutat, jelezve, hogy Isten rendelésére történik az egész. Az Írásnak be kell teljesednie. Nátánáel, - akit Bertalannal is azonosítanak - szakrális és üzenetközvetítő voltára a János evangéliumának ide vonatkozó részlete is utal: (János. 1/47-49.)

Érdekes megfigyelés az apostolok csoportosítása. A 12 tanítvány 3-3 főből álló 4 csoportokra oszlik. Ezekből következtethetünk a 3-as szám szakrális vonatkozásaira, valamint arra, hogy a 4-es szám magában hordozza a kereszt - Jézus kínhalálának eszköze - négy ágát. Ebből a leonardói csoportosításból stabil harmónia árad. A négyszer három tizenkettőt ad - a 12 tanítvány létszáma, melyből a középen ülő Jézus válik ki.

Egy dologban viszont - úgy találom - Leonardo nem ábrázolt valósághűen. A kenyerekről van szó. Az Utolsó vacsorán, Húsvét ünnepeként pászkát, tehát kovásztalan kenyeret ettek a zsidók. A festményen viszont duzzadt, tehát kovászos kenyérkék vannak.

AZ UTOLSÓ VACSORA TITKA - olaj, só-fatábla, 85 x 60 cm, 2000.