Emberségből ötös - Ötödik horvátországi segélyszállítmányát juttatta célba a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász
Képgaléria megtekintése2021.04.14. - 18:30 | Büki László 'Harlequin' - Fotók: Szombathelyi Egyházmegyei Karitász
Újabb jószolgálati mentőöv az újjáépítéshez - Mostoha időjárási körülmények között, de célba ért a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász ötödik horvátországi segélyszállítmánya. Április 13-án, kedden ezúttal 3 kamion és 2 mikrobusz vitt több mint 10 millió forint értékű adományt Szombathely testvérvárosába, Sziszekbe.
Sziszeken a helyzet változatlan - írhatnánk, ám a kép ennél árnyaltabb. Még mindig vannak kisebb rengések, de ami a legfontosabb, már nincsenek fedél nélkül maradt emberek. Mindenkinek, akinek otthona lakhatatlanná vált, lakhatását átmeneti lehetőséggel - lakókonténerrel, mobilházzal - orvosolták. Kisebb-nagyobb konténertelepek vannak a városban és a földrengés epicentrumának számító Petrinjában.
Az újjáépítés jelei már észrevehetők a településeken, köszönhetően a helyi jószolgálati szervezetek által megfelelően elosztott humanitárius segélyeknek, illetve sok esetben annak, hogy az ott élők saját erőből álltak neki otthonuk felújításának. A piros X-el megjelölt, bontásra, dózerolásra ítélt épületek állagát azonban az időjárás csak tovább rontja, ezek az épületek azóta is eleven mementói a földrengés okozta pusztításnak...
A romba dőlt zazinai templom, aminek újjáépítéséhez a magyar állam is hozzájárul
A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász ebbe a miliőbe vitte ki ötödik segélyszállítmányát. A jól bevált csapat most is a nemes ügy mellé állt, a szállítmányozási cégek - DominóTrans, Galambos Trans és VoleiSped - ezúttal is díjmentesen ajánlották fel szolgáltatásukat, hatalmas köszönet érte! A hangulat a mostoha időjárás ellenére is vidám és közvetlen volt, pedig nem a megszokott helyre került a 3 kamionnyi építőanyag - a Gravitáció Kft. felajánlása - és a nyerges járműveket sem a leghatékonyabb módon lehetett a beállási lehetőségek miatt lepakolni. Ám a jó csapatszellem minden nehézségre gyógyír, így volt ez a kamionok és a mikrobuszok lepakolásánál is! Utóbbiban 1 millió forint értékű készételkonzervet adott át a Győri és a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász közös adományként a sziszeki testvérszervezetnek.
Három raklap készételkonzervet is átadott sziszeki testvérszervezetének a karitász
A karitatív szervezet nemcsak segélyszállítmányt vitt, hanem meglátogatta a Sziszekben élő Ribic családot, akinek átmeneti lakhatását egy azonnal beköltözhető mobilházzal segítette február 10-én. Ezúttal játékokat és családok által gyűjtött meglepetésajándékokat kapott a bajba jutott család, valamint annak a porcelánbabának a párját, amit Gergyéné Szakály Georgina ajánlott fel. A család "kétlaki" életmódot folytat, belülről romos házának vízvételi lehetőségeit használja, míg a ház elé telepített mobilházban éli mindennapi életét.
A Ribic család örömmel fogadta a karitász újabb ajándékait
A kedden útnak indult három kamion a Gravitáció Kft. közel 10 millió forint értékű felajánlását - térkő, járólap és fürdőszobai szaniterek - szállította ki Horvátországba, emellett a Győri és a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász közös beszerzéseként 1 millió forint értékű készételkonzervet is vitt a sziszeki adománygyűjtő-központba. A csapathoz csatlakozott Lőrincz Attila, a Győri Egyházmegyei Karitász igazgatója is. Így összesen 8 kamion és 14 mikrobusz szállítmánya ért célba több mint 50 millió forint értékben a nehéz helyzetbe került sziszeki emberek megsegítésére.
Ezzel az újjászervezésének 30 éves jubileumát ünneplő jószolgálati szervezet fennállásnak második legnagyobb segélyakcióját zárta le Szombathely horvátországi testvérvárosa, Sziszek humanitárius támogatásával.
Karitászigazgatók és kamionsofőrök Sziszekben
Kapcsolódó írásunk:
Ötödik alkalommal visz segélyszállítmányt Horvátországba a karitász
2021.04.12. - 17:20 | BLH / MTI - Fotók: Büki László 'Harlequin'

Április 13-án, kedden ötödik alkalommal indít segélyszállítmányt a földrengés sújtotta Horvátországba a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász. Szombathely testvérvárosába, Sziszekbe ezúttal 3 kamion és 2 mikrobusz visz adományokat. Hétfőn, az adományozó Gravitáció Kft. telephelyén tájékoztatta a sajtó képviselőit minderről Tuczainé Régvári Marietta karitász igazgató. A szállítmányt dr. Székely János megyéspüspök áldotta meg.
Új hozzászólás