A mai ember lelkivilága nem sokkal jobb, mint egy pörköltfoltos rövidgatya a Metropolitan múzeumban. Vagyis ha eléggé odafigyelne, akár lehetne ő is kiállítási darab, a hozzátartozó pörköltigmagyar turistával együtt vagy éppen nélküle, az meg nem győzne csodálkozni, hogy miért népszerűbb ő hátshowja, mint Monet teljes életműve. Hozzátesszük azért, mert az ő hátsó hektárja hasonlít a teljes Toulouse-Lautrec életműre. Azért a baráti társaságbeli filmajánlók a legjobbak, mert egyrészt el hisszük, hogy becsipkézve mindenki őszinte, másrészt utána még többet lehet inni. El nem lehet képzelni, hogy amikor Edison az elsőként számon tartott filmet, a Tüsszentést megalkotta, miért felejtett el hozzá adni egy használati utasítást, ami arról szól, hogy túlzott megtekintése szemhajtó hatású is lehet. És ennek aprópopóján ugorjunk körülbelül 160 évet. Megkérnék mindenkit arra, ha lehet, inkább ne fessék a nevünket a falra, főleg úgy, hogy a helyhatározói ragot rosszul alkalmazzák. Mindenesetre eljött a pillanat, hogy felkeljünk, alaposan mossunk fogat, megborotválkozzunk, és frissen mosott hajjal, valamint pőrén kirohanjunk a közeli boltba tejfölt, szivacsot és Tarr Béla filmet vásárolni.

Persze még mielőtt szósz érné a ház elejét, hozzá kell tennünk, hogy hazudnánk, ha azt mondanánk, nekünk nincs szükségünk agykikapcsolós filmekre. Ugyanis van. Csak az nem mindegy, hogy ezután fel tudunk-e ébredni abból a Steven Segali álomból, amit derék mesterünk egy jól irányzott orrvakarással a szemünkre rúgott. A mai rajzolt agyú társadalomban persze nem is lehet mást látni, hallani, hiszen az emberek ingerküszöbe olyan alacsonyan van, mint holnap egy túzok. Aki jobban főz, mint egy másodikos, az ezekkel a Segal- kupacokkal fűti, hűti és világítja ki a lakását nem egészen egy évig, adva belőle a Haladás-stadionnak is, a tanulságos Hali-Vidi sakk partik megrendezése miatt, természetesen kurta hidegben, csak azért, hogy a két tábor b közepe és z jobbja- akik nem tudják, hogy mi az a foci, de szeretik magyar nótákat - a folyamatos dalskandálás közepette élesen láthassa és minden egyes huszár c3-ra lépésnél elkezdhesse osztani a bírót és az ellenfél szurkolótáborát is.

Természetesen nem arról van szó, hogy minden, ami nem Chuck Norris az már művészet, hiszen akkor nagyon nagy hibába esnénk. Nemcsak Chuck haragja miatt, de a mondat tágabb értelmezésében is, ki akarna utána törött aggyal hibát javítani. A minap azonban nagy kő esett le a fogunkról, hiszen megkönnyebbülve konstatálhattuk, hogy az angolok is tudnak rossz filmet csinálni. Azt a deszkát azonban mindenképpen le kell szögezni, hogy az utóbbi 10 év magyar művész (egyébként találó ez a szó, mert ez tényleg nem igazi katasztrófa, de minden Áron azt akarja velünk elhitetni és különben is az egész arról szól, hogy ilyenkor az agyunk feleslegesen ugrik társat, a filmkészítő ártista cirkuszi köteles mutatványában. A mai hollywoodi instant akciófilm és romkoma (nem elírás, mert a rendszerváltás óta nem az oroszok, hanem ezek vannak a spájzban, és be vannak főve, hogy nekünk csak egyszerűen merőkanalazni kelljen belőlük) -porokhoz, pedig már csak forró víz kell, feltéve, ha nem gyümölcsleves thrillert akarunk készíteni. Ezeket azért nem lehet a fenti kategóriába sorolni - pedig hogy megtennénk-, mert ezek a filmek már rendelkeznek azzal a kialakult profizmussal, (ez a szó az egyik legműanyag-rózsaillatúbb gerbera, amit valaha meg tudunk szagolni) vannak megalkotva, hogy akadnak nem kis számban olyanok, akik erre szeretik a szemüket pakolni. Velük ellentétben azok, akik még szeretnek felfedezni dolgokat, nem pedig elküldeni a sej hajba az idejüket, az lehet igazán nagy élmény, ha hétköznap este egy igazi gyöngyszemet hoznak fel a képernyő aljából. A fő műsoridő már csak egy szakállas trükk, már rég nem kell komolyan venni. Az értékes dolgokat pedig onnan lehet felismerni, hogy utánuk soha nem lesz folt a szemünk alatt, egyszerűen beleszivárog és észrevétlenül rendezi át a lelkünket. A szó legpozitívabb értelmében.