A dolgok kezdetét talán nem is lehet meghatározni, de már fiatalon észrevettem, hogy vonzódok a különféle, titkokat rejtő, régi romok iránt. Ez a vonzalom kortavasszal éri el intenzitásának csúcsát, amikor a még száraz növényzet között - mely szintén egyfajta romként a tavalyi nyár maradványait jelenti - láthatók ezek az évszázadokat hordozó, megtörtségükben is monumentális építmények: házak, várak, kolostorok, templomok.

SZENT MIKLÓS TEMPLOM - (olaj-18. sz-i tetőcserép, 17,7 x 36 cm)

Az ilyenkor éppen felszáradó talaj, szélfútta zirgő-zörgő avarában, bokrai, nádasai között sokkal jobban megközelíthetők ezek a düledező épületek, a táj is áttekinthetőbb, és az sem utolsó szempont, hogy a tél szobában tartó fogságából végre kiszabadulhatunk a természetbe, önfeledten kirándulhatunk erdőn-mezőn. Feltehetően én is egy ilyen, kora tavaszi kirándulásom alkalmával találtam szembe magam az első romos élményemmel, minden bizonnyal a közelünkben lévő, ádándi Pusztatorony égnek meredő, félbetört tornyánál.

RÉGI TEMPLOMOK - Ádánd - (olaj-18. sz-i tetőcserép, 36,8 x 18,3 cm)

Persze akkor még csak élmények voltak ezek, romantikus túráink egyre gyakoribb célpontjai, melyek előbb-utóbb fényképezőgépemben telepedtek meg - mert abban az időben festészeti ábrázolásuk még csak lappangott bennem. Az idők során viszont egyre több ilyen épületet kerestem fel, köztük népi építészetünk archaikus házait, várainkat, de külön fejezete kezdett kirajzolódni keresztény szakrális építészetünk régi, még megmaradt emlékei felkutatásának, megörökítésének. Bozótok között, erdők mélyén, vagy a távoli domboldalon, pusztán magasodó furcsa architektúrák fellelhető maradványainak látványa, a megközelítés és felfedezés izgalmai, élményei mind-mind csak fokozták a téma elmélyülését és táplálták majdani művészi feldolgozásának magvait.

2003-ban jutottam hozzá egy Vas-megyei, 18. században épült, kissé már romos kúria-szerű házhoz, a hozzá tartozó, mintegy fél hektáros telekkel. Amikor először léptem be a ház öreg, rozsdás, boltíves vaskapuján, valami megmagyarázhatatlan látvány tárult elém: nem volt hó, s a kora februári, langyos nap délutáni sugaraiban fürdött ez a csipkerózsika-álmát alvó, több mint 200 éves, elhagyott porta, szemben egy omladozó pajtával, mely vagy 80 m-re lehetett tőlem az udvar végében. A pajtán túl még volt egy hatalmas kert is. A ház paraszt-barokk stílusban épült, jellegzetes napsárga falakkal. Az udvar tele volt régi, bélyeges téglákkal, a házhoz is több melléképület tartozott, boltíves istállóval, de a pince falai, boltíves teteje is téglából épültek, mai házakat megszégyenítő építészeti remekműként. Ezen a birtokon éltek feleségem nagyszülei, akik ebben a házban születtek.

Hogy miért is fontos megemlítenem ezt a házat?

Nem másért, minthogy azok a 18. századi tetőcserepek, melyekre 2013-ban megfestettem az első archaikus, romos, templomot, az ádándi Pusztatornyot, ennek az épületnek tetejéről valók!

RÉGI HÁZAK - Jánosháza - (olaj-18. sz-i tetőcserép, 18 x 38,6 cm)

Ezekben a tetőcserepekben találtam meg azt a hordozóanyagot és felületet, mely szervesen illik régi épületek ábrázolásához: a cserepek kora, kopott, töredezett felszíne, hangulata, anyaga, és a festék, ahogy szinte beleég festés közben a cserép pórusaiba, mindezek olyan egységet, művészeti, alkotási élményt hoztak létre, melyek kiválóan teremtették meg romtemplomaink festészeti értékmentésének alapjait. 

Vasvári Zoltán művelődéstörténész, etnográfus így írt erről egyik értekézésében:

 „Unikális azonban a régi - 18. századi és korábbi - cserepekre, téglákra, deszkákra készített alkotássorozata e témakörben.

Levy maga gyűjti a művek elkészítéséhez ezeket a hordozóanyagot. Ennél még fontosabb, hogy maga járja az országot, és keresi a megörökítendő építészeti emlékeket.

Levy alkotásai építészeti precizitással, etnográfiai autenticitással és nagy művészi erudícióval készülnek. A szakrális építészet pusztuló emlékeit örökíti meg az egész ország területéről. Templomfestményei a teljességre törekvően kívánják visszaadni az egész magyarlakta terület ilyen építészeti emlékeit.   

Levy alkotásai nívós képzőművészeti művek, de többek is annál: építészeti és néprajzi kordokumentumok is egyben."

Az ádándi Pusztatoronynál találkoztam először Nováki Gyula bácsival, aki elismert régész, a földvárak szakavatott kutatója. 2014-es műtermi látogatásakor szinte revelációval hatott rá, amikor észrevette e cserepekre festett szakrális sorozatomat, elmélyítve bennem a teljességre törekvést ebben a témában. Az alábbi szavakat írta egyik ajánlójában:

„Sorra bukkannak fel az ország romos templomai, valamennyi egy-egy külön elgondolkodtató érzést kelt a nézőben. Levy eme templomos témájú cserepei nemcsak kitűnő képzőművészeti alkotások, de a magyar egyháztörténelem, művelődés és építészettörténet dokumentumértékű művei is."

Az itt bemutatott néhány alkotás szerény része készülő sorozatomnak.

  SOMOLYI ROM - Regöly                                                                SOMOGYVÁMOSI PUSZTATORONY
(olaj-18. sz-i tetőcserép, 34,7 x 18 cm)                                      (olaj-18.sz-i tetőcserép, 36,3 x 17,8 cm)

Egyéb, régi és jellegzetes egyházi építmények is megjelennek tetőcserepeimen, a templombejáratok egészen különös hangulatot nyújtanak.

TEMPLOMBEJÁRAT - Röjtökmuzsaj                                               ŐRISZENTPÉTER - Szent Péter templom
(olaj-18. sz-i tetőcserép, 36 x 17,8 cm)                                      (olaj-18.sz-i tetőcserép, 36,8 x 18,4 cm)

MECSEKNÁDASD                                                                          FELSŐNÁNA - Nagyboldogasszony kápolna
(olaj-18.sz-i tetőcserép, 34,7 x 18,1 cm)                                     (olaj-18. sz-i tetőcserép, 36,1 x 18 cm)

JÁNOSHÁZA - Temetőkápolna - (olaj-18.sz-i tetőcserép, 28 x 17,9 cm)

„Minden, amit előző kultúrákról tudunk, a művészeteken keresztül ismerjük" -olvastam, Cseke Zsuzsanna, Németországban élő és alkotó festőművész életrajzában. És valóban így van ez főleg mai korunkban, amikor az absztrakció nem csak a festészetben, szobrászatban, de a hétköznapokban is kezd teret hódítani, létrehozva ezzel temérdek elvont, az átlagos gondolkodó ember számára érthetetlen műalkotást, de használhatatlan, idétlen tárgyak tömegét is. Az absztrakción túl a művészet újra eljut a realitásokhoz, a naturához, a valóságot művészileg megfogalmazó neorealizmushoz, amelyben ismét fontossá válik a közérthetőség, de ugyanakkor gondolati tartalmat is bőségesen hordoz és közvetít. Salvador Dali kimagasló képviselője volt ennek a felfogásnak, de kevésbé ismert hazai származású festőnk, Sándorfi István is. E felfogás jegyében mutatom be én is hazánk történelmi emlékeit, ezen belül is romos, elhagyott, de ilyen állapotukban is jelentős keresztény építészetünk maradványait, architektúráit, templomait, kolostorait, kápolnáit, kálváriáit, melyet Szilárdfy Zoltán művészettörténész archaikus építészetünk hiteles szövettani lenyomatának nevezett.

E régi cserepeken megjelenő és átszivárgó, vallásos épületekbe zárt transzcendencia összhatásában is szuggesztíven töltheti el ezen műtárgyak szemlélőit, élvezőit, gyűjtőit, akár egy kisebb területi- vagy épületegység-sorozatra , vagy a teljes kollekcióra gondolva.