Van ebben valami, annak ellenére, hogy engem nem kis mértékben vonzanak a hegyek, de valahogy nem a Kárpátok, hanem die Alpen, és ezen belül is Tirol. Az Alföld azonban számomra is legalább olyan fennkölt, és valóban szabadságot rejtő, mint a sziklás bércek ormai.

ALFÖLDI ÉLMÉNYEM - Allegória - olaj-réz, 100 x 100 cm, 2005.

Aki nem rohan végig ezen a korunkra egyre változatosabbá váló tájon, annak kitárul minden szépsége, és átjárja az a bizonyos petőfis érzés, ahogy végigtekint akár a Kiskunság ligetein, szikes tavain, vagy a szentesi, viharsarki tanyákon, ahol egyre gyakrabban láthatók hatalmas fóliasátrak, melyeknek termései egészen a budaörsi Auchanig hatolnak. A királydinnyést hatalmas dinnyeföldek váltják fel, és a Hortobágy végtelen lapályán nyugszik meg a szem, távolban lovak kavarta port sejtve.

A tanya szó régóta jelenti azokat a jellegzetes ház-istálló-akácfa-gémeskút együtteseket, melyekkel napjainkban is tele van az Alföld, akárhol nézünk szét. Ezeket a tanyákat váltja a fel az elangolosodó magyar nyelvünkben is a farm szó, mely valami oknál fogva jobban hangzik saját, magyar fülünknek is, mintha magyarul mondanánk. Nem véretlenül festettem egyik tanyámat farmernadrágból hasított vászonra.

MAGYAR FARM - olaj-farmervászon, 30 x 40 cm, 2015.

Farmokkal egyre gyakrabban lehet találkozni szép hazánkban, akár a Dunántúlon is, pl. Nágocson.

Alföldi származásomat nem titkolva mondhatom el, hogy ez a táj mindig visszaköszön bennem, amikor a Dunántúl nyugatabbi területeit járom, és ott élve dombjait festem. Ha átlépem a nagy folyót - melyet leggyakrabban Dunaföldvárnál teszek - otthon érzem magam. Az alföldi ember talán nyersebb, mint a dunántúli, de mindezek ellenére, kedvesebb, ember- és vendégszeretőbb, és nem annyira fukar. Adakozóbb, barátkozóbb, és a bizalom is érintetlenebb benne, mint a Dunától nyugatra élőkben. Ezt számos alkalommal tapasztaltam az évek során, ahogy össze-vissza járkálva, kiállításokat szervezve megismertem ezt a területet, az ottani településeket, városokat. Születésemtől Siófokon töltött 60 évem, majd Vas megyébe szivárgásom ellenére legalább annyi tárlaton vettem részt az Alföldön, mint máshol, és mindig, mindenütt szeretettel fogadtak. Apám még az 50-es évek elején hagyta el nyírségi otthonát, s így keletkeztem én (testvéreimmel együtt) a Balaton mellett, s bár a Balaton valóban mély hatást gyakorolt rám, a tenger-élmény az Alföldön is rám köszöntött, a víz hullámzását itt a hatalmas fű- vagy búzamezők ringása helyettesítette.

Festészetembe is bőségesen telepedett az Alföld, többek közt azért is, mivel rendszerváltásunk óta igen sokan telepedtek át a Dunántúlra, s nosztalgiából számtalan tanyasi képet kellett megfestenem, megrendelésre. Az itt bemutatott festői kirándulásom azonban saját élményeimet szemlélteti. Az egykori, bicikliző kéktúrások után pár évvel, a dunai átkelést Bajánál kezdve. én autóval jártam végig ezt a tájat, szállítva festmények tömegét az adott tárlatokra.

 Az ország déli határán húzódó 55-ös úton végighaladva Szegednél hagyjuk el a Tiszát, és legjobb viharsarki barátomnál, aki egyben az alföldi táj lírai festője (nem tucat-tájakat festve próbál hamis tanyasi hangulatokat kelteni) az eleki Dékány Jánosnál találom magam. Elek-Gyula-Békéscsaba - ez a három város jelentette számomra a Dél-Alföld élményeit, nem csak kiállítótermekben.

NAPLEMENTE AZ ELEKI HATÁRBAN - olaj-fatábla, 64,5 x 94 cm, 2005.

Elhagyva a déli szegletet (szögletet), Tiszaugnál gyakran léptem át a Tiszát, ahogy a Nagykunság, Szolnok felé vettem az irányt. Előbb azonban Szentes határában tanyasi képeket kellett festenem. Az út mentén egy közeli tanya pont abban az időszakban került oda, amikor megszólalt bennem a tanyasi világ sokadik leképezése, ám ezt a minipátriát több verzióban is meg kellett örökítenem.

TANYA ÚGY, AHOGY VAN - olaj-fatábla, 60 x 80 cm, 2002.

TANYASI HANGULAT - olaj-kerámia, 33 x 33 cm, 2006.

A tiszai ártérben gyönyörű, október eleji ligetben tömtem magamba a szendvicseimet, miközben érett egy nagyobb méretű festmény témája.

LIGETES IMPRESSZIÓ - olaj-vászon, 70 x 100 cm, 2000.

A Tisza mentén haladva készültem nagyobb Hozamra Szolnokon, ahol kedves, vendégszerető barátokat szerezve sikerült jó pár ígéretes kiállítást rendeznem az Ondrék testvérek által üzemeltetett, impozáns klubteremben. A srácok közül Robi vadászott, Edi pedig gitárjából csalogatott elő egy adag, nosztalgikus zeneszámot, a Hozam-Beat nevezetű együttesével, melyben még államtitkárock is hangszerhez jutottak. Kellemes időszak volt ez, többek közt azért is, mivel a kiállításokról mindig kevesebb festményemmel tértem otthonomba, mint amennyit vittem. Szolnok azonban adott nekem még egy különleges hölgyet is, egy matematika tanárnőt, aki mellesleg egyedi festményeket készített: a hagyományos ecsetelsős festés mellett gyakran alkalmazott különféle applikációkat, egyedi megfogalmazásban. Valami transzcendens áldás fészkelődött ebben a kapcsolatunkban, hisz bárhová mentem kiállítani, melyet ő szervezett, mindegyik a vártnál is nagyobb sikert hozott számomra. Mindezek mellett mondhatnám róla, hogy festészetem távoli és mégis közeli mecénása volt ő, nagyon sok tehetős embert megszégyenítve. Sorolhatnám itt is, mi minden származott el tőle, Szolnokról még Vas megyei otthonunkba is, az első számítógépemtől kezdve egészen a teherautóvá magasztosult Ladámig, melyen a 14 éves fiunk tanult vezetni. Barátságunk Mátészalkáig terjedt, vagy még onnan is túl, egészen a nagydobosi sütőtökfociig. Ezek bőségesen készítik elő Annáról azt a portrét, melyet azon személyekről festek, akik eddigi életem pozitív mérföldkövei voltak.

Az időközben halványodó Szolnok után azért mégiscsak visszakerültem a Tisza mellé, a várostól nem is olyan messze, Nagykörűre, ahol a Szász Jóska üzemeltette helyi galéria egyik termében az ő, saját festményeinek rögtönzött bemutatóján is részt vehettem. Nagykörűre azonban egy korábbi barátság vitt, egy ezredes, aki motorjára pattant Balatonfőkajáron, és megkeresett engem Siófokon, miután egy 2001-es, akarattyai tárlatomon megismerte alkotásaimat. Túri Mihály - a Misi bácsi - elég hamar felfedte, hogy az Alföld északabbra eső városából, Hajdúhadházról származik, amely kiderítette, hogy ujfehértói származásom révén földik vagyunk.

NAGYKÖRŰI ÁRTÉR - olaj-farost, 40 x 60 cm, 2018.

Hajdúság és Hortobágy. Természetesen ők is szépen beköltöztek műtermembe, és festmények tömegét sikerült ezekről, az Alföld legsíkabb és legkopárabb területeiről megfestenem, ám ez a kopár síkság számomra tele volt élménnyel, látnivalóval, érzéssel, hangulattal, asszociációkkal.

HAJDÚSÁGI HANGULAT - olaj-farost, 30 x 40 cm, 2011.

HORTOBÁGYI ZORD VIHAR - olaj-fatábla, 80 x 60 cm, 2006.

LIGET A HORTOBÁGYON - olaj-farost, 25 x 70 cm, 2006.

Újfehértó külön fejezetet kapott, ezért itt csak egy nosztalgikus pillanat hangulatát láthatjuk, apám gyermekkorának idejéből.

BORÚS HANGULAT - olaj-farost, 35 x 18 cm, 1999.

Arccal nyugat felé fordulva láthattam, hogy az a bizonyos zord vihar miként duzzasztott szikes tavakat bármerre, az út mentén, vagy egészen a láthatárig, először a Jászságban, majd az 52-es út mindkét oldalán, ahol alkonyatban is megjelentek ezek.

ALFÖLDI TANYA - olaj-farost, 50 x 100 cm, 2012.

SZIKES TÓ - olaj-fatábla, 20 x 40 cm, 2002.

ALFÖLDI NAPLEMENTE - olaj-farost, 30 x 70 cm, 2010.

Otthon az alföldi tájat egy egészen egyszerű élményben foglaltam össze, jóval azelőtt, hogy festészetileg erre a sík vidékre tettem volna lábam.

ALFÖLD - olaj-fatábla, 40 x 50 cm, 1990.

Mire képes az Alföld? Siófok-környéki kirándulásom közepette fedeztem fel egy helyet Töreki határában, ahol a jellegzetes alföldi látvány, egy gémeskút bólogatott rám, poros út mentén, zsebkendőnyi sík vidék közepén.

GÉMESKÚT TÖREKIBEN - olaj-farost, 50 x 70 cm, 2010.  - Karácsony Atilla festménye