Európában, Romániában él a legnagyobb medvepopuláció, Oroszországban van még ennél is nagyobb, főként az Uraltól keletre, a szibériai erdőségekben. Számukat megbecsülni sem lehet, mert aszerint változik, ki teszi: az állatvédők csak mintegy 2000-re, míg a vadászok, mezőőrök 7000 körülire teszik a számukat.

2016-ban tiltották be a nagy húsevő vadak, így a medvék, farkasok trófea célú vadászatát, mert számuk a főleg külföldi vadászok által történő kilövések következtében nagyon megritkult. Az itt élő emberek évszázadok óta együtt élnek ezekkel az állatokkal, ismerik veszélyességüket, az ellenük való védekezés módjait. Persze, nem is törvény lenne, ha az állam, főként a vadászati lobbik nyomására, nem hagy kiskapukat, különféle derogációk beépítésével a törvényben. Így aztán évi 400 körüli kilövés történik, támadás esetén pedig megengedett, természetszerűen. Ahogy a világon mindent, itt is a pénz írja felül a természetvédelmet. A vadászatok szervezőinek 5-50 ezer Eurót is hozhat egy medve elejtése. Nem csoda hát, ha az anyagi érdek kerül előtérbe.

Ők aztán nem kukoricáznak, ha éhesek...

A medve főként növényevő, de húst is fogyaszt. Általában nem támad emberre, csak ha veszélyben érzi magát, vagy az éhség gyötri. Találkozáskor nehéz megúszni a konfliktust, mert a kiabálás, hadonászás nem riasztja el, futni, fára mászni is jobban tud az embernél. Egyesek szerint a legjobb, ha halottnak tetetjük magunkat, és összetett lábakkal, tarkóra kulcsolt kézzel hasra fekszünk, és ha a medve megfordít, igyekezzünk visszafordulni, védendő a belső szerveinket. Persze, ehhez óriási lélekjelenlét és önuralom szükségeltetik, amivel kevesen rendelkeznek, és a módszer sem nyert még bizonyítást. A kis bocsokat sem szabad megfogni, bármilyen édesek is, mert az anya valószínűleg a közelben van, és teljesen bizonyos, hogy védeni fogja kicsinyét. Mára főként az úgynevezett „kukázós" medvék szaporodtak el, akik bejárnak élelemért a városokba, falvakba, üdülőhelyekre.

Ezt magam is megtapasztaltam, mert a kempingben, ahol laktunk, szintén rendszeres látogatók voltak. Megjelenésükre főként alkonyatkor számíthatunk, de fényes nappal sem ritka a találkozás. Ott jártamkor a korondiak panaszolták el, hogy egyetlen héten 11, súlyos sérülésekkel járó medvetámadás volt a környékükön, abból hat ember ellen. Házigazdánk mesélte, hogy egyes vidékeken a farkasok is nagy veszélyt jelentenek, és főleg télen. Volt olyan település, ahol a körülbelül 500 portából 400-ban leették a láncról a kutyát, megölték az ólban az állatokat, és attól kellett félni, hogy elviszik az udvarról a gyereket is. Nem tudom, mennyi az igazság a szavaiban, talán egy kicsi túlzást is vitt a történetbe a kedvünkért, de nagyon felkavaró volt hallgatni. Mindezek mellett azon csodálkoztam, hogy a helyi emberek milyen természetességgel kezelik a problémát, a nálunk már rég kialakult hisztéria és pánik helyett.

A vadászat mellett némi turisztikai bevételt is jelent a macik iránt mutatkozó érdeklődés. Rendszeresen szerveznek medveleseket képzett vadőrök felügyeletével. Mi is jártunk egy ilyen programon. A mi vadőrünk, akinek felügyelete alá több ezer hektár erdő tartozik, egy fiatal, derűs és nyugodt férfi volt, akinek kezében végig ott volt azért a puska. Nagy gonddal előkészített programok ezek, gyakorlatilag veszélytelenek, maximum nem látunk egy medvét sem. Egy fából kiépített magaslesről történik, ami az uralkodó széliránnyal ellentétes helyen áll, és ahonnan ülve, teljes csendben szemlélhetők az állatok. Fotózni lehet, persze, nem vakuval. Általában egy kis tisztáson, egy megszokott órában kiszórnak nekik valami eleséget, amit a környék medvéi már megszoktak, és a turisták nagy élvezetére, meg is eszegetnek. Valamivel nagyobb élvezet így figyelni a medvéket, mintha állatkertben tennénk, mert a megszervezettsége mellett mindig ott van a természet és a vadállatok kiszámíthatatlansága, és izgalmas az odavezető út is.

Mi is találkoztunk egy hatalmas anyamedvével, aki három kis bocsával szaladt át előttünk az úton, de, nagy megkönnyebbülésünkre nem állt meg okoskodni velünk, vagy számon kérni, mi járatban vagyunk az erdejében.

Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy ebben az esetben is igaz az a tétel, hogy tisztelni kell a természet törvényeit, és nem jó, ha az egyik élőlény a másik élőhelyére, életterére tör, mert biztosan rossz vége lesz! Nemrég hallottam, hogy az állam a támadások miatti felháborodás végett, és a helyzet kezelésére módosítani készül a törvény szövegén. Vadőrünk erősen szkeptikus volt az eredmény tekintetében, és félő, hogy megint a haszonelv kerül ki győztesen a józan ésszel szemben.

Erdélyről még több itt:

Erdélyi arcok, emberi sorsok: az idegenvezető és a rezesember

2021.07.14. - 07:15 | Misel

Amikor utazom, vagy idegen földön járok, érdekel minden, ami más, a mi kultúránktól eltérő, ami régi. Én is afféle vagyok, aki bedugja az orrát az összes várkapun, múzeum- és templomajtón. Mégis, bárhol vagyok is, leginkább az arcok ragadnak meg, a tekintetek. Erdélyi utamról két igazán eltérőt hoztam most.

"Nemessé tehet a király, de székellyé csak az Isten!" - Barangolás Erdélyben

2021.07.13. - 07:25 | Misel

Ahogyan minden muzulmánnak, életében legalább egyszer, el kell zarándokolnia Mekkába, úgy minden magyar ember számára üdvös lenne megjárnia Erdélyországot. Aztán, ha eljutott oda, valószínűleg visszatér, ha teheti, mert nemcsak a hely szépsége, a helyiek vendégszeretete ragadja meg az embert, hanem az a fájdalmas felismerés is eltöltheti, hogy idehaza milyen restanciában vagyunk hazaszeretet dolgában, és nem árt néha leckét kapni belőle a szomszédban.