Egyes vélekedések szerint fércmunka, véleményem szerint azonban éppen ellenkezőleg: az Úr másodszorra már rendelkezett némi tapasztalattal és gyakorlattal az emberalkotás terén, így aztán a prototípus hibáinak kiküszöbölése végett nagyobb szoftverrel látta el a Nőt. Tehát nincs mit csodálkozni azon, hogy Ádám -társul kapván Évát- egyáltalán nem értette meg őt, de felismerve annak felsőbbrendűségét, mindenben követte, ami, - tudjuk - hová vezetett. A Nő kapta a szülés fájdalmas adományát is, tekintve nagyobb teherbíró képességét, de, hogy a Férfi is érdekelt legyen az utódnevelésben, megkapta a gyártási folyamattal járó élvezetet.

Azóta sok millió év telt el, és mindkét nem sokat változott. De, vajon, ez fejlődést jelent-e vagy megmaradtunk ugyanazon az ösztönszinten, mely a génjeinkbe van kódolva?

Amikor kislányok voltunk, mindannyian arról álmodtunk, hogy majd szépek leszünk (okosságunk felől nem voltak kétségeink és nem is tartottuk olyan fontosnak), gazdagok, miénk lesz a földkerekség legjobb pasija, és az egész világ, de főként az ismerőseink, megpukkadnak majd az irigységtől csodás életünk láttán. A középiskolában már kezdtük kapisgálni, hogy nem értünk verekednek a nyuszis magazinok és modellügynökségek, és önbizalmunk nagymértékben megcsappant. Utáltuk magunkat, mert nem váltottuk be önnön reményeinket, és megpróbáltunk kárpótlást keresni  azon elérhető srácok személyében, akik pattanásos képükkel, és idétlen vigyorukkal semmiben sem hasonlítottak az elképzelt álompasira. Jól, rosszul felnőtté váltunk, és szerencsés esetben sikerült egy balekot letartóztatnunk és becipelnünk a barlangunkba, hogy családfőt csináljunk belőle. Nem ezt képzeltük el, de a Nő pragmatikus. Őszintén hisz az ideiglenesben, és, miközben vár az igazira, menedzseli a meglévőt.

Szerepeiben igen sokszínű, és jól alkalmazkodik a változásokhoz. A Férfi erre képtelen, mert komolyan veszi a feladatot, amit rábíztak, és mert elvei vannak. Nő és Férfi együttélése állandó harc egymással és önmagukkal. Senki nem elégedett, mindenki többre vágyik, és mindenki a másikat okolja ezért. A Nő élete más téren is csupa küzdelem: a férj és gyerekek mellett harc az idő ellen. Testi valónk változásai, melyeket az évek okoznak, páni félelmet kelt. Szépségünk hanyatlásával veszélyeztetve érezzük a hatalmunkat is. Ez a rögeszme minden alapot nélkülöz ugyan, de belénk van táplálva, mint egy rendszerhiba, ami akár egy „game over"-hez is vezethet, vagy szerencsés esetben lehet egy újraindítás. Ettől kezdve a szépségipar fő szponzoraivá válunk. Az idő és pénzáldozat eredményességét kis flörtökben tesszük próbára. Néha kockáztatunk is, mert lételemünk a játék, és mert mindennél jobban megvetjük az unalmat.

Önáltatásunk sikeres lesz, és önbizalmunk külsőleg sugárzóvá tesz. Esetenként sikeressé is. Kezdünk visszatérni ahhoz az álmodozó kislányhoz, aki királylány szeretett volna lenni. Életünk egy pontján nem tartjuk ezt lehetetlennek. Kivont műkörmökkel védjük a megszerzett Férfit, és édesen csevegő kávézások közepette mérjük fel vetélytársainkat, gyanakvó és mindenre elszánt pillantásokat vetve műszempilláink alól. Kettős szereposztásban játszunk, csak itt mi vagyunk a drámai hősnő és a naiv szende is. A Férfiban a zsákmányállatot látjuk, ami kell nekünk, (különösen, ha a másé), és mikor a miénk, és fülébe súgjuk, hogy „I love you!", hát önmagunkat szeretjük, az általa kiváltott érzéssel eltelve, abban a pillanatban. Ravaszok leszünk és kitűnően konspirálunk. Ha mindennél jobban szeretjük önmagunkat, megszűnnek a skrupulusaink mások érzéseivel szemben. A Nő egyszerre élhet családban és lehet teljesen független személyiség. Belső élete van, amit a Férfi nem ismer, mert természeténél fogva logikus lény, kevés fantáziával. A Nő idealista és örök elégedetlen. Vágyainak tárgya olyan személy, aki a valóságban nem létezik, de hisz benne, mint annak idején a királyfiban.

Egy libapásztorlány helyzetéből figyeli az utat, hogy jön-e már érte fehér lovon, Audin a herceg? Vannak olyan ismérvek, amik a Nő számára könnyebbé teszik az igazi felismerését: látta a TV-ben, húsz millás kocsija van, vagy pl. megvette azt a helyet, ahol ő dolgozik. Ilyen esetekben, természetesen, engedhetünk némileg a már felállított követelménylista egyes pontjaiban: tehát elengedhetjük a tényt, hogy nem szőke. Női természetünk lényege a nyugtalanság. Ha már birtokunkban van a kívánt Férfi, nem nyugszunk, míg hibát nem találunk benne! Hatalmunkat apró kis hisztikkel erősítjük meg. A Nőnek mindene a biztonság. Ahhoz, hogy ezt elérje, szüksége van olyan dokumentumokra, amelyeken ott áll a neve: házasságlevél, ingatlanbejegyzés. Ahhoz, hogy a Férfi is biztonságban legyen (a Nőtől), vennie kell neki egy kocsit. Mi, Nők, nagyon tudjuk értékelni az efféle harmóniát.

Amennyiben az a szemrehányás érkezne felénk, hogy egy Nő soha nem tudja eldönteni, mit is akar, mert tele a feje mindenféle zavaros gondolattal és ellentmondással, hát vissza kell utasítanom. Mert hát, ugye, ott van a mi Évánk, aki valóban tétovázott kicsit, hogy, megszegve a szabályokat, levegye-e azt az almát, de végül győzött benne a józan ész (akarom mondani, a vágy), aztán a kígyó is mondta, hogy a gyümölcs egészséges.....( ő meg éppen fogyókúrázott), szóval megette, és kész! Tehát senki emberfiát ne tévesszen meg a tűsarok, amiben áttipegünk az életen, mert mindig van nálunk egy nyíl, amivel leteríthetjük szívünk választottját, és fejünkben egy újabb ötlet, hogyan keverjük meg a kártyákat, ha nem tetszik a leosztás!