Szemem alatt karikák,
forog velem a világ,
ledobtam egy követ,
sóhaja még követ,
utánanézek,
fordítanám fejem,
a lent most a fent,
szürkületi perem,
rendetlen rendbe
lelógatom kezem,
földet keres,
plafont ér,
szétcsúszik minden,
és fejem felett
a kavics földet ér.

Nyirkos kézzel
kapaszkodom a szélén,
álmodó ésszel
kezdem el a végén
amit nem lehet,
nem merek,
árnyékos nappalok
után világos éjjelek,
mindenhol én vagyok,
egy éktelen ékezet,
bárhova nézek,
ugyanazt látom,
sehol egy lélek,
ma édes az álom.