Természetvédelmi marhalegelő, avagy az úrhatnám világ martaléka

2021.10.05. - 00:15 | Levy

Természetvédelmi marhalegelő, avagy az úrhatnám világ martaléka

Száraz helyzetjelentő történet arról, miként válik egy archaikus vidék, táj a kapitalizálódó, úrhatnám világ martalékává.

HIRDETÉS

Mielőtt azonban folytatnám, el kell, mondjam, személyesen ismerek, szinte baráti kapcsolatban vagyok valódi URAKKAL, akik NEMES LELKŰEK: a Gróf Kornis Családdal és Ferenc József Császár két ükunokájával is. Tapasztalatból tudom, milyen a valódi Úr, és milyenek azok, akik uraknak hiszik magukat, mert kevés a pénzük...

TÖREKI, és ismét TÖREKI

Általános iskolás koromban, talán 5.-ben fedeztem fel ezt a Siófoktól alig pár km-re lévő, eldugott, különös természeti környezetben, legelők, rétek, dombok és erdőcskék között megbúvó világot, amely úgy élt ott, egy falucskát is magában rejtve, mintha visszaléptem volna az időben talán 100 évet. Az öreg diófák alatt romos ház bukkant fel, előtte rogyott kút... Ebben az érintetlen világban egész osztályunk szabadon szárnyalva töltötte azt az egykori délutánt, ahová akkori osztályfőnökünk is bicajjal kerekezett ki velünk egyetemben.

Festményekkel közelítünk a helyhez:

KILITI ÉS TÖREKI KÖZÖTT - olaj-farost, 50 x 70 cm, 1993.

GÉMESKÚT TÖREKI FELÉ - olaj-farost, 50 x 70 cm, 1993.


ŐSZI DÉLUTÁN TÖREKIBEN - olaj-fatábla, 39 x 60 cm, 1996.

OKTÓBERI IMPRESSZIÓ - olaj-vászon, 70 x 100 cm, 2000.

Aztán évek teltek el, mígnem talán 20 év múlva ismét ellátogattam erre a helyre, de a dombok másik oldalánál érve el a vidéket, s itt, és ekkor fedeztem fel az imént említett falucskát, a vele szemben, az út másik oldalán hosszas egymásutánban következő tavakkal.

TÖREKI HAJNAL - olaj-farost, 40 x 60 cm, 2011.

Ekkor már, mint festész tértem oda, vissza, nem egy alkalommal családommal, festő- és művésztársaimmal, melyet még a nagy Jean Karé János - az akkor már Nyírteleken élő festőművész - is láthatott, miközben megpihent a Nagy Fenyő, Töreki Királynőjének hatalmas lombruhája alatt, 1992 őszének közepén.  


KÁRÉ JÁNOS PORTRÉJA - olaj-vászon, 60 x 50 cm, 2000.


A NAGY FENYŐ - olaj-farost, 15 y 10 cm, 2010.

Törekiben ismertem meg Cinegét is, a mesélő tündért, aki talán előbb megvetette lábát azon a földön, minthogy létrejött volna maga a település. Történeteivel nem csak a távoli múltba tud elvinni, magával ragadni, hanem e szűk, mikrovilág szinte mikroorganizmusaiig képes belebújni a táj és természet harmonikus együttesének miliőjébe, megmutatva, miként csillan meg a nap fénye a rétek füve alatt szorgoskodó hangyák lábán, s ugyanazt a napfényt miként veri vissza a 9 tó tükre, melyekben talán még vízi tündérek is úszkálnak, vagy, ha nem, hát halak, békák, kacsák, és még milliónyi vízi élőlény biztosan.

Mert Töreki egy autentikus világ - tán még napjainkban is, amikor az új, csak pénzt és hasznot ismerő urak abortáló láncfűrészei egyre nagyobb területeket harapnak ki belőle - de lassan pusztul, mindannak ellenére, hogy a Balaton-felvidéki Nemzeti Park vette gondozásába. És a pusztítást nem a vaddisznók végzik, hanem az orwelli jóslat nagy, szelíd, zsíros pöffeszkedői, akiknek semmi sem elég.


„Minden állat egyenlő, de vannak egyenlőbbek"

Mint festő, számos kollekciót készítettem már, s így szinte a saját bőrömön tapasztalom Törekibe látogatásaim közben, a tájat, ezt a világot ábrázoló festészetemben, hogy miként válik ez az ősi, érintetlen miliő és élet-együttes, Siófok egyetlen kirándulóhelye, ez a Balaton-menti tanya Állatfarmmá. Kollekcióim, festménysorozataim azt a Törekit ábrázolják, amilyennek megteremtetett évmilliók-évezredek alatt, s ahogy ez a táj kibuggyantotta magából az ott élő embereket, akik tökéletes szimbiózisban éltek környezetükkel, mígnem 30 évvel ezelőtt szép lassan kezdték sajátos, egyedi kultúráját védelmező kalapját leemelni róla. Nem tudom és nem is akarom Törekit másnak látni, mert számomra még virágoznak a héricsek, és az őzek is szabadon futkoshatnak, miközben egy-egy ecsetvonással próbálom Cinege Töreki- meséit színekbe és formákba önteni.


ÚT A LOMBOK KÖZÖTT - TÖREKI - olaj-farost, 30 x 40 cm, 2001.

TÖREKI TÁJ - olaj-fatábla, 10 x 15 cm, 2010.

Persze, csak próbálnám, hisz van már 10 éve is, hogy elhallgattak ecseteim, nem szólnak Törekiről többé, mert erről az új felTörekedésről nincs kulturális mondanivalóm, csak anarchista képeket tudnék festeni, amilyeneket viszont fessenek azok, akik azonosulni tudnak e Töreki-kortünettel.

De hallgassuk, olvassuk, miként vélekedik erről Cinege maga, aki talán legjobban ismeri Törekit, és akinek tán legjobban fáj, ami ott jelenleg történik.

 „A második világháború előtt Törekit körbeölelő Cinege erdő, a patak, az itt-ott rajta kialakult tavakkal nagyrészt apátsági  tulajdon volt. Voltak természetesen magántulajdonban levő kisebb-nagyok földek is, főként a későbbi Állami Gazdaság területén, és Kiliti felé is néhány föld, Papkutáig. Nagyapámnak is volt bőven itt is, ott is, és Törekiben is. Az apátsági földek, és a gazdaság területén lévők államosítva lettek, így az erdő, és a Cinege patak völgye is. Kellett, hogy legyenek ekkor már itt tavak, ha ezt nem is jelzik a korabeli kateszteri - földhivatali - dokumentumok, hiszen a családi történetekben is szerepel, már a kilencszáz tízes-húszas évekből. Mindenesetre ezt a területet a Balatoni Halgazdaság kapta meg, és a tavakat szabályozta, létrehozta a teleltető kis medencéket a Halházat.  Intenzív haltenyésztés folyt, és nagyban folyt kacsanevelés is. A művelésbe nem lehetett bevonni az első tavat, az úsztatót, szabálytalan, itt-ott nagyon mélyülő medrével, a mederben feltörő forrásokkal. Nem lehetett lehalászni. A legutolsó tó pedig eléggé elmocsarasodott, vagy tán soha nem is volt igazi tó ez a töreki láp. Tőzegláp. A tavak vidéke tehát művelt, és gondozott volt, az a kis erdősáv, amit ma a falu kezdetéig látunk, nem létezett, mezőgazdasági föld volt, búzával, kukoricával, ahogy a temető alatti fiatal erdő helyén is szántó volt. Aztán jöttek az új idők, közelgett, vagy már el is érkezett a rendszerváltás. Ekkor - erről kevés információm van, hogy ki is kezdeményezte - de a Cinege völgyet, mint változatos élőhelyet természetvédelmi területté nyilvánították. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park a terület hivatalos tulajdonosa. A természetvédelmi területté nyilvánítással egy időben, a Parkkal együttműködve alakította ki Siófok Városa a tanösvényt, építette ki a pihenőket, hidacskákat, kisebb-nagyobb tájékoztató táblákat.  melyek gondozásával egy Törekiben élő (ide nősült) vállalkozót bízott meg. Ezek voltak a tanösvény legfényesebb napjai. Árpi szívéből-lelkéből szerette az ösvényt, a tájat, és lelkiismeretesen gondozta is. Aztán Árpi (Lukácsa Árpád) fiatalon meghalt. Azóta csak romlik minden, a városi főkertész, meg az alvállalkozók... na, ők nem szeretik a tanösvényt, tessék-lássék elvégzett munkáért (vagy éppen sehogyan sem elvégzett munkáért) csak a pénzt markolták fel. Nehezíti a dolgot, hogy a tavak melletti, régi szántó helyére telepített erdősáv tulajdonosa, vagy művelője pedig a Szántódi erdőgazdaság.  

Ők alaposan megritkították egy-két éve a kis erdőt... Az önkormányzatnak ebbe nincs beleszólása. Valójában csak a törvények betűi alapján lehet a nemzeti parkokban, nagyon szigorú feltételek mellett termelő tevékenységet folytatni:  állattenyésztés, fakitermelés, vadászat. De az igazán impozáns területekkel bíró Balaton-felvidéki Nemzeti park számára szerintem csak bosszantó teher ez, a túloldalon (déli part) levő csodás kis völgy. A felügyeletével megbízott szakembert el sem lehet érni, pedig képviselő asszonyunk még az elején megpróbálta. Aztán váratlanul bérbe adták a száraz sztyeppe, vagy hasonló elnevezésű területet, ahol az Öreg Fenyő is áll. Az új bérlő fákat vágatott ki, villanypásztorral lekerítette egy részét,. Most úgy tűnik, még nagyobb területet készül lekeríteni, nyilván növelve marhacsordája létszámát, és tovább taposva a rétet, a réten élő őshonos fajokat.  A lovasmajor nem Törekihez tartozik, hanem Endrédhez. Mégis, ki tudja, milyen befolyás alapján, de  aszfaltozott utat épített, vagy építtetett ki a házáig a természetvédelmi területen keresztül. Ha a Cinege pihenőhöz tartasz, ezen haladsz, majd az öt, a hármas-négyes tavak között átvág a tófejezeten, és innen éri el a majort.  Sajnos ez által a magáénak tekinti az út egész területét, volt rá eset, hogy amikor arra sétáltam, gyalogosan, a felesége kioktatott, hogy ez egy magánterület, semmi keresnivalóm ott... Mindegy. Nem hiszem, hogy magánterület lehetne a Nemzeti Park területén, de ha igen, akkor tényleg nagyon magasan vannak kapcsolatai.

A rét, amelyet most lekerített, valaha kaszáló volt.  Néha birkák is legeltek itt, igazi juhász terelgette őket.  Nem döngölte soha a területet marhacsorda, letaposva, tehénlepényekkel elborítva.  A falu marhalegelője - mára már az is feldarabolt magántulajdon - a falu Kiliti felé eső részén volt. Az Úsztatóból a kettes tóba átvezető patak partján még meg lehet találni a nagyon romos, talán még a török időkben épült Birkafürdető, mások szerint Török fürdő épület romjait. Feltárása soha nem történt meg, tégláinak nagy részét széthordták, lassan már csak a helye létezik. De  a neve fennmaradt, és nem tehénfürdető, vagy tehén itató a neve. Vagyis a teheneknek máshol kellene legelőt találni... Ahogy mondtam, a Cinege völgy nagyon sokféle élőhellyel rendelkezik: láp, erdő, nedves rétek, és valaha volt a száraz rétek elnevezés is. Ma is ez lehet a neve, de a tehenek nyomán eltűntek az itt élő, változatos növények. A szépséges, és alaposan megfogyatkozott példányszámú, védett tavaszi héricsnek vége. Volt még egy állománya a Kiliti felé vezető út melletti dombon. Ez az ottani szántón pár évtizede birtokot építő Illetőé lett, lovainak körbekerítette fából készült karámmal. A sok ló is elvégezte a munkát, kiirtotta a héricseket.

De most vissza az Öreg Fenyő rétjéhez. Itt sincs már hérics, eltűnt a karcsú lila ökörfarkkóró, máshol a természetvédelmi területen nem is található, és a falut körbevevő tájban máshol sem találkoztam vele. A szépséges, fél méter magasra megnövő erdei mályvából talán még egy helyen maradt hímondó. Az érdekes vajvirágnak esélye sem volt. A napsárga aggófű sem integet már a koloncos legyezőfű  fehér virágának. És még sorolhatnám. Annyira nem volt fontos része ez a kis világ a Nemzeti Parknak, hogy talán nem is tudják, milyen növények éltek itt, felmérés nem készült, mára pedig bottal üthetjük a nyomát. Nem sorolom fel az összes, valaha itt élt, mára elveszett növényt. Velük együtt tűnnek el rovarok, lepkék, pókok.. . A fenyő alatt lehetett találkozni őzekkel, nyulakkal, fácánokkal. A villanypásztor most nem engedi őket erre. A régi, a város által kijelölt tanösvény nyomvonala is útban volt, a villanypásztor érdeke máshogy kívánta... A tanösvény jelenleg soha nem járt, ki nem taposott réten, fű buckákon, növény-torzsákon keresztül halad. Mostanra talán rendesen kitaposták az erre járók, de az elején volt, hogy még a bakancsot is átszúrta egy-egy rosszul levágott növény vastag szár-maradéka.  A Fenyő is éppen csak megúszta, törzsétől fél-egy méterre halad a kerítés. A tehenek gyakran húzódnak árnyékába, a környék tele van a potyadék- lepényekkel,  legyekkel. A fát nem lehet szépséges fenségében messziről látni, fényképezni, ott vannak a marhák, és a tájba egyáltalán nem illeszkedő villanypásztor.  A véleményem, véleményünk, hogy nem lett volna szabad ennyi állatot erre a kicsi rétre ráengedni. Fiam barátjának édesapja néhány évvel ezelőtt nagy állattartó volt, sok disznót tartott, adott el. Ő birkákkal, bárányokkal akarta bővíteni a választékot, ezért ki szerette volna bérelni ezt a rétet a Nemzeti Parktól.  De csak kevés állatot, pontosan nem tudom, hányat engedélyeztek volna, ezért aztán nem bérelte ki. Talán megtehette volna a város, vagy valami összefogással a falu, hogy időben kibéreli, és meghagyja kerítetlenül, tenyésztett állatok nélkül. De, ahogy hírlik, magas helyen vannak jó kapcsolatai az új Bérlőnek, és nyolc évre kibérelte a területet. Ez pont elég a végleges pusztulásához. Ha akkor le is vonulnak a marhák, eltűnik a kerítés, visszatérnek-e kitaposott növények, rovarok... és ha igen, mennyi idő múlva? Az előbb említett lovas illető már elég régen eladta a birtokát, lovak nem legelnek a domboldalon. Felverte a bozótos, és soha nem tértek vissza a héricsek.

A fiatalok létrehoztak egy facebookos csoportot a Töreki Tanösvényért, de a fent leírt kapcsolatok miatt semmire nem jutottak, sajnos. Most, és ebben képviselőasszonyunk is kifejezte, hogy segíteni fog, valamiféle nyilvánosság elé tárással, megbolygatva az ügyet. Minden esetre úgy néz ki, irtó nehéz egyáltalán valamit tenni."


TÉL TÖREKIBEN - olaj-farost, 60 x 50 cm, 2006.

A festmények valószínűleg túlélik Törekit - és a tavaszi héricsek természetvédelmi értéke 5.000,-Ft...

Új hozzászólás

Korábbi hozzászólások

Misel 2021.10.06. - 08:21
Ez bizony világjelenség. A hatalmasra megnövekedett népesség magával hozza a nagyobb élelmiszerigényt. Egyre nagyobb területek kerülnek művelés alá, ráadásul a sivatagosodás, éghajlatváltozások miatt egyre szűkülő helyen. Bizony, a mi Földünk túl van terhelve már most is, ami aztán eredményezi, hogy a régi életformák, ezzel együtt növény- és állatfajok is eltűnnek. Lehet keseregni ezen, meg azt állítani, hogy a régi urak jobbak a mostaniaknál ( javaslok némi Mikszáthot!), de igazából a haszon és birtoklás versenye zajlik most is. Aztán vagy a "fiam barátja" győz, vagy akinek több a pénze, jobbak a kapcsolatai -ez már helyi csetepaté. Egyébként a dinoszauruszok is kihaltak....Lehetne azokról is néhány festmény?