A János vitéz 50. jubileumi előadását ünnepelte a Déryné Társulat
2021.10.14. - 00:10 | vaskarika.hu - Fotók: Molnár Luca
50. alkalommal került bemutatásra október 12-én, kedden a Déryné Társulat János vitéz című produkciója. A jubileum alkalmából Kis Domonkos Márk, a Déryné Program igazgatója is ellátogatott Tapolcára, ahol az előadás után a társulat játékkal és meglepetéssel is készült.
A Berettyán Nándor által rendezett produkció premierje 2020. augusztus 8-án volt Sátoraljaújhelyen. Az azóta eltelt, kicsivel több mint egy év alatt, a Vándorszínház alprogramban utaztatott produkciót nagy sikerrel játszotta a társulat. Petőfi Sándor klasszikusát az ország számos településére sikerült elvinni, több mint 7 000 néző tekinthette meg, köztük az Erzsébet Táborokban is nagy népszerűségnek örvendett a gyermekek körében.
Ahogy Szerb Antal írta Petőfi remekművéről: "A János vitéz az, amit az ember szeretne odaajándékozni külföldi ismerőseinek, hogy megérezzék a magyar népjelleg melegségét, humorát, semmihez sem fogható báját, hogy megérezzék a magyar szívverését. Ebben a műben csodálatosan együtt van a magyar föld valósága és a magyar lélek álma." A Déryné Program küldetésének megfelelően ezen értékeket kívánja minél több emberhez eljuttatni.
„Nagy öröm, hogy a János vitézzel ilyen szép kerek számhoz érkeztünk, és most együtt tudjuk ünnepelni az 50. jubileumi előadást. Nagy visszaigazolás ez számunkra mind a befogadó településektől, mind a közönség részéről. Munkánk során a legnagyobb motivációt a közönség elismerése jelenti és azok a pillanatok, amilyen a mostani is, hogy 228 mosolygó szempár tekint vissza ránk, örökre bevésődnek az emlékezetünkbe.
Köszönjük, hogy együtt ünnepelhetjük ezt a kiemelkedő alkalmat és köszönöm a társulatnak, hogy 50. alkalommal is változatlan lelkesedéssel, odaadással és szakmai felkészültséggel állnak a színpadon." - mondta Kis Domonkos Márk, a Déryné Program igazgatója.
A Déryné Társulat rendhagyó formában, bő egy óra leforgása alatt mutatja be Petőfi Sándor halhatatlan klasszikusát. Az előadás nem csupán az iskoláskorúak, hanem az egész család számára maradandó élményt nyújt lendületes, fiatalos játékmódjával.
Szereposztás:
Jancsi - HORVÁTH MÁRK
Iluska - VAS JUDIT GIGI
Boszorkány - LOSONCZI KATA
Huszárkapitány - JANKA BARNABÁS
Francia király - IVASKOVICS VIKTOR
Francia királylány - TARPAI VIKTÓRIA
Zsiványvezér, huszár - SZÉPLAKY GÉZA
Gazda, zsivány, huszár - TURI BÁLINT
Gazdaasszony, magyar lány, francia lány - SZEMERÉDI BERNADETT
Öreg halász, zsivány, huszár - DÁNYI KRISZTIÁN
Török vezér, zsivány - HABODÁSZ ISTVÁN
Zsivány, huszár, török - HAVASI PÉTER
Szerecsen király, magyar lány, francia lány - GULYÁS GABRIELLA
Zsivány, huszár, török - KÁRPÁTI BARNABÁS
Jelmez - GYÖNGYÖSI RENÁTA
RENDEZŐ - BERETTYÁN NÁNDOR
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás