A cserszegi fűszeres atyjára emlékeztek - Bakonyi 100 Emlékkongresszus Keszthelyen

2021.11.07. - 10:00 | vaskarika.hu

A cserszegi fűszeres atyjára emlékeztek - Bakonyi 100 Emlékkongresszus Keszthelyen

Dr. Bakonyi Károly születésének 100. évfordulója és Károly-nap alkalmából, november 4-én a MATE Georgikon Campusán került megrendezésre a Bakonyi 100 Emlékkongresszus. Az Emlékkongresszus fő célja volt Bakonyi Károly életművének és emlékének ápolása. A rendezvény fővédnöki feladatait dr. Nagy István agrárminiszter vállalta el.

Dr. Bakonyi Károly nem csak itthon, de nemzetközi körökben is ismert és elismert. A csopaki születésű szakember egész életét meghatározta a szőlő iránti szeretet. Több mint 50 éven keresztül foglalkozott szőlőszaporítással, szőlőnemesítéssel, emellett pedig jelentős oktató munkát végzett a keszthelyi egyetemen. Georgikon 28 nevű alanyával világszerte dolgoznak a szakemberek, de a cserszegi fűszeres szőlőfajta is ismert és közkedvelt.       

Az esemény egy ünnepélyes mamutfenyő-ültetéssel vette kezdetét a Keszthelyi Várkertben. A mamutfenyő csemetét dr. Pálfi Dénes ajánlotta fel. Az eseményen elhangzott, hogy a Da Bibere Zalai Borlovagrend alapító-nagymestere szorgalmas munkával töltötte az életét és mindig lehetett hozzá fordulni. A fa mellett emléktáblát is avattak, amit Tüske József esperes szentelt fel.

A Szent Miklós temetőben a családi sírhelynél rótták le kegyeletüket a kongresszus résztvevői. Felelevenítették azt a szerteágazó munkát, amit dr. Bakonyi Károly végzett élete során. A síron koszorút helyeztek el a Bakonyi-család tagjai, valamint többek között a MATE Georgikon Campusának képviselői, a Da Bibere Zalai Borlovagrend, Cserszegtomaj és Keszthely önkormányzata és a különböző szakmai szervezetek képviselői.

Az Emlékkongresszuson felszólaltak:

• V. Németh Zsolt kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos,
• Prof. Dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora, az Emlékkongresszus védnöke,
• Dr. Rózsa László, Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Georgikon Campus campus-főigazgatója,
• Nyitrainé Dr. Sárdy Diána, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, Szőlészeti-Borászati Intézet intézetigazgatója, az Emlékkongresszus védnöke,
• Frittmann János, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa alelnöke,
• Ruzsics Ferenc, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke,
• Sáringer-Kenyeres Marcell, Keszthely Város Önkormányzata önkormányzati képviselője,
• Bóna Lajos, a Magyar Növénynemesítők Egyesületének elnöke és
• Szabó Péter, egyetemi oktató, a Magyar Tudomány- és Innováció-menedzsment Alapítvány elnöke, a rendezvény főszervezője.

V. Németh Zsolt elmondta, a szőlőnemesítő életpályája és személye alapos okkal került be a magyar értéktárba. Hozzátette, Bakonyi Károly nem csak a fajtavédelemhez, hanem az élővilág gazdagodásához is hozzájárult.    

„Furcsa belegondolni, hogy ami számára kemény munka volt, az nekünk forró nyári esték enyhet adó, zamatos, könnyű itala. De a kemény munka valójában mit sem ért volna a természet, azon belül is a szőlő és a bor mérhetetlen szeretete nélkül. Márpedig ebből az élethosszig tartó munkából ez egészen világosan kitűnik" - emelte ki a kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos.

Előadást tartott Bakonyi Judit, Bakonyi László, Pálfi Dénes, Bezerics Csaba, Kállay Miklós és Varga Zsuzsanna. Bemutatásra került dr. Hajdu Edit „A bölcs szőlőnemesítő - dr. Bakonyi Károly élete és munkássága" c. kötete, és sor került a dr. Bakonyi Károly Emlék-borverseny és címketervező verseny eredményhirdetésére is.


A Borversenyen aranyérmet szereztek az alábbi pincészetek borai:

• Frittmann Cserszegi fűszeres, 2021-es évjárat
• Kunsági Cserszegi fűszeres, 2021-es évjárat, Szentpéteri Borpince Kft.
• Rizlingszilváni K-3, 2021-es évjárat, MATE SZBI Badacsony
• Corvinus, 2020-as évjárat, Georgikon Tanüzem

A rendezvényt állandó programok is kísérték: képkiállítás dr. Bakonyi Károlyról, bor- és pálinkakóstoló dr. Bakonyi Károly által nemesített fajtákból, könyvvásár, de volt lehetőség megkóstolni Keszthely Város Cserszegi fűszeres-mandulás tortáját is.

Új hozzászólás