Hosszútávra rendezkedett be a Karitász a menekülőkért

2022.03.25. - 09:15 | Katolikus Karitász - Fotók: P. Tóth Nóra

Hosszútávra rendezkedett be a Karitász a menekülőkért

Az első percektől kezdve a menekültek mellé állt a Katolikus Karitász. A kárpátaljai térségbe vagy Magyarországra érkező menekültek szállítását, elszállásolását, étkeztetését is támogatják országos és határon túli szervezeteikkel együtt.

A Karitász barabási bázisán közel egy hónapja éjjel-nappal fogadják a határátkelőhelyről érkező gyermekeket, anyákat, időseket. A családok fáradtan, éhesen érkeznek, több napot utaztak Magyarországig, Kijevből, Donyeckből, Harkovból jönnek a legtöbben. Az eltelt időszakban legalább 10.000 ember fordult meg itt, szállásukat, tovább utazásukat szervezte meg a Karitász, valamint úticsomagot, tisztálkodási szereket adott nekik.


Emellett mától a BOK csarnokban berendezett tranzit váróban is rendszeres szolgálatot ad a Karitász. A Keleti Pályaudvaron március 2. és 20. között megközelítőleg 55.000 főt fogadtak az önkéntesek és a munkatársak, számukra élelmet, információt szolgáltattak.


Écsy Gábor országos igazgató elmondta: „A határnál áttértünk a hosszú távú munkára. Felajánlásból elhelyezett konténerek váltották fel a háború kezdete óta működő sátras segítőpontot. Így alkalmas helyen tud működni a menekültek ellátását, tovább utazását, elszállásolását és a szociális feladatokat szervező munka. Önkénteseink ideiglenes szálláshelye is komfortosabbá vált.


Ugyanakkor továbbra is támogatjuk a határontúli Karitász szervezeteket, akiknek most a belső menekültek ellátásáról is gondoskodnia kell a hátrányos helyzetű magyar családok mellett. Az elmúlt hetekben összesen közel 45 millió forint értékű anyagi és tárgyi támogatást juttattunk el Kárpátaljára. Naponta két teherautónyi főzéshez szükséges alapvető élelmiszert viszünk nekik, hogy a szegénykonyhákat működtetni tudják ebben a nagyon nehéz időszakban is."


A Katolikus Karitász mindezen célok támogatására továbbra is várja a felajánlásokat.  A gyűjtéshez többféle módon lehet csatlakozni:

- A 1356-os adományvonal hívásával (egy hívás 500 Forint támogatást jelent)

- Online adományozással a Karitász honlapján - www.karitasz.hu - keresztül

- A Katolikus Karitász központi bankszámláján „összefogás Ukrajnáért" megnevezéssel - Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00100008

Kapcsolódó írásaink:

Így segíthet hatékonyan - Ezt kéri a karitász és a kinti segélyszervezetek

2022.03.05. - 00:10 | Büki László 'Harlequin'

Így segíthet hatékonyan - Ezt kéri a karitász és a kinti segélyszervezetek

Összegyűjtöttük, mire lenne az ukrajnai háborús helyzet elszenvedőinek legnagyobb szüksége - A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász kedden reggel indítja újabb segélyszállítmányát Ukrajnába. Gyerekjátékokra, tartós élelmiszerre és a menedékkérők befogadására alkalmas szállásokra van leginkább szükség.

 


Menedékkérőknek és kárpátaljai magyaroknak gyűjt a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász

2022.03.04. - 01:15 | Büki László 'Harlequin'

Menedékkérőknek és kárpátaljai magyaroknak gyűjt a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász

Egy hete gyűjt az ukrajnai menekültek megsegítésére a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász - az ideérkezőknek és az ottmaradottaknak egyaránt. Az adománygyűjtésben az egyházmegye összes plébániája részt vesz, rengeteg ruha- és ágynemű, tartós élelmiszer, tisztítószer és játék gyűlt már össze, amit folyamatosan szállít a határ fogadóhelyszíneire a katolikus segélyszervezet, mindemellett pedig várja a további adományokat, humanitárius segítségnyújtási felajánlásokat.


Összefogott a megye! - Nyolc mikrobusz vitt segélyszállítmányt Kárpátaljára

2022.03.07. - 21:25 | Büki László 'Harlequin'

Összefogott a megye! - Nyolc mikrobusz vitt segélyszállítmányt Kárpátaljára

11 tonna adományt indított útjára hétfő délután a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász, amit az egyházmegye plébániái, a Máltai Szeretetszolgálat, Szombathely Város Önkormányzata, Vas Megye Közgyűlése és a Zrínyi Ilona Általános Iskola gyűjtött. A 8 mikrobusznyi, 16 millió forint értékű segélyszállítmányt kedden reggel veszik át Tiszakeresztúron, az ottani görögkatolikus templomban, ahol a helyi karitász és más segélyszervezetek önkéntesei segítenek a rengeteg, a napi életkörülmények fenntartásához nélkülözhetetlen adomány tárolásában, szétosztásában.

Egy faágy és egy kórházi szekrény - Kárpátalján a karitásszal

2022.03.09. - 17:00 | Vass Péter 'Bexter'

Egy faágy és egy kórházi szekrény - Kárpátalján a karitásszal

Nyolc mikrobusz lépte át kedden reggel az ukrán határt, hogy segélyszállítmányát a Szent Penteleimon Karitásznak, a Kárpátalján élő magyar görögkatolikusok jótékonysági szervezetének juttassa. A szombathelyi karitász önkéntese, Vass Péter 'Bexter' elkísérte a segélyszállítmány, kameráján keresztül, és az ott megtapasztaltakkal mutatjuk be a határmenti állapotokat.

Új hozzászólás