Legyetek szeretettel - Szombathelyen forgott a Brenner-film
Képgaléria megtekintése2022.04.10. - 00:10 | Szombathelyi Egyházmegye
Szombathelyen folytatódik a Boldog Brenner János életéről szóló filmsorozat forgatása. A temetési jelenetet szombaton rögzítették a szalézi templomban, ott ahol 1957. december 18-án a valóságban is megtörtént mindez.
Nagyon sokan gyűltek össze 1957-ben, hogy részt vegyenek János temetésén - mondta a megjelentek előtt mondott rövid köszöntőjében Brenner József atya. A család és a hívek nagyon sokat vártak, hogy meghozzák János atya koporsóját, és amikor kinyílt az ajtó és hozták a koporsót, a nép feljajdult - idézte fel az eseményeket Brenner atya. Hozzátette: a holttestet nem engedték megnézni, a szülei János atya arcát sem nézhették meg. Pedig még Jézust is anyja ölébe helyezték, miután levették a keresztről. Ők nem engedték meg ezt, mert akkor kiderült volna az igazság. Brenner atya felidézte, hogy szüleitől kapott táviratot János testvére haláláról. Nem értette, mindez hogyan történhetett, a postán azonban, ahonnan telefonálni akart Szombathelyre, már azt mondták: meggyilkolták a testvérét. János atya jelmondatát idézte: "Az Istent szeretőknek minden a javukra válik". Neki evilágban biztosan a javára vált, de a halálában is, hiszen az Egyház őt a boldogok sorába emelte.
Székely János megyéspüspök Szent II. János Pál pápát idézte, aki azt mondta: a Szombathelyi Egyházmegye a szentek és vértanúk földje. Sugárzó, tiszta, boldog arc tekint ránk Brenner János fényképeiről. Mi lehetett ennek a titka? - tette fel a kérdést. Egyrészt a nagyszerű, hívő család, és az Istennek, a hivatásának mondott nagylelkű igen.
P. Csány Péter, a szalézi templom plébánosa köszöntőjében kiemelte: bár Brenner János mindössze 26 éve élt, mégis teljes volt az élete. Azért lehetett ez így, mert a Mesterére hagyatkozott. "Remélem, hogy a forgatás, János atya halálának és életének felelevenítése megerősít minket, hogy mi is teljes életet éljünk" - mondta Csány Péter.
Bodorkós Imre szentgotthárdi plébános felidézte egy emlékét, amikor egy helybeli, mint szemtanú elkísérte őt arra helyre, ahol János atya holttestét megtalálták. Azon a helyen különleges módon is meg lehet tapasztalni mindazt, amit ő szavak nélkül át akart nekünk adni. Kiemelte: Szentgotthárdon ma is él az emléke János atyának. Sokan mesélik azokat a családi történeteket, amelyeket a nagyszülők, szülők vagy saját maguk, akkor még mint gyermekek átéltek János atya mellett hittanosként, ministránsként. Megemlítette a szentgotthárdi gyerekek élményeit, akik nagy örömmel vettek részt a forgatáson statisztaként. Néhányan megjegyezték: olyan volt, mintha János atya ott lett volna közöttünk.
Mi Brenner János életének üzenete? A bátorság - mondta Járfás Ádám, az egyházmegye papnövendéke megszólalásában.
Sokan érkeztek a felhívásra, hogy statisztaként segítsék a film elkészültét. Idősek, fiatalok ott ültek a padokban és figyelték az előkészületeket, várták a rendezői vezényszót: Felvétel! Bár mondani nem kellett semmit, a megkérdezett szombathelyiek azért így is izgultak. "Érdekes egy filmben szerepelni, jó látni hogyan zajlik egy forgatás" - mondta a martinus.hu-nak egy szereplő. A film jeleneteinek felvétele folytatódik, bemutató decemberben.
Szöveg és fotók: Szombathelyi Egyházmegye
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás