A túrázók legnagyobb hazai kihívása idén is várja a természetjárókat
2022.09.06. - 00:10 | vaskarika.hu - Nyitókép: Kéktúra Hivatalos Oldala, Facebook
Szeptember elsejétől már lehet jelentkezni az október 8-i eseményre, amikor több ezer túrázó egy időben járja be az Országos Kékkört. A harmadik Kéktúrázás Napjára készül a Magyar Természetjáró Szövetség és bíznak benne, egyre kevesebb természetjárónak kell bemutatniuk az eseményt.
A tavalyi rekordszámú résztvevővel lezajlott rendezvény után a Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) idén is életre kelti az Országos Kékkör 2584 kilométerét. A kéktúrázás napja elnevezésű esemény lényege, hogy a három kéktúrát, az Országos Kéktúrát, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát és az Alföldi Kéktúrát egy napon, egy időben járja majd végig több ezer túrázó. Az ingyenesen esemény 143 túrájára szeptember 1-től már lehet regisztrálni - olvasható az Országos Kékkör honlapján.
A közösségi túrák az ország különböző pontjaiból indulnak a kék sáv turistajelzésen, október második szombatján. A rendezvény honlapjának térképén a 143 túracsoport haladása idén is követhető lesz, a jeladóval felszerelt túrázók a nap végére együtt rajzolják ki az országot körbejáró Országos Kékkör nyomvonalát.
2022-ben a jelentkezők még könnyebben találhatnak rá a megfelelő túrára, a rendezvény honlapján ugyanis hossz, szintemelkedés, térkép és tematika szerint is választhatnak a szakaszok közül.
Akik épp valamelyik kéktúrát járják a túramozgalom kiírása szerint, őket is várja a túranap, a honlapon kigyűjthetők a kéktúrás bélyegzésre ideális túrák is.
Az ősz legnagyobbnak ígérkező közösségi túranapján a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, melyet a Kéktúrázás napja honlapján lehet megtenni.
A szervező MTSZ október 8-án 2580 kilométeren, 143 szakaszon, 250 felkészült szakaszfelelőssel nagy szeretettel vár minden kéktúrázni vágyót, kezdőket és haladókat egyaránt.
A kéktúra története 1930-ban kezdődött, ekkor már egységesített turistajelzések vezettek a terepen és a folyamatos turistaút-hálózat bővítése kapcsán született meg egy tájegységeket összekötő, az egész országon átívelő főútvonal gondolata. Az eredeti ötlet szerint az út piros jelzésű lett volna, de végül a Magyar Turista Egyesület a kék szín mellett döntött, mert a kijelölt útvonal már több helyen is ezzel a színnel volt felfestve. A teljes útvonal elkészültéig 1938-ig kellett várni, mint ahogy a névadásra is.
A kék útvonalat 1938-ban Szent István király halálának 900. évfordulóján avatták fel. Az esemény Szent István Vándorlás néven vált ismerté, amely az akkor Sümegtől a Nagy-Milicig tartó 910 kilométer hosszú útvonal teljes bejárását jelentette. A jubileumi túrán 43 egyesület 853 turistával képviseltette magát - olvasható a Turista Magazin cikkében.
A világháborút követő időkben a természetjárás egyre népszerűbb lett. 1952-ben a Budapesti Lokomotív Sportklub Természetjáró Szakosztálya saját tagjai számára jelvényszerző kéktúrákat kezdett szervezni. A kibontakozó túramozgalom első teljesítője Horváth József volt, aki 1953-ban vehette át az azóta ikonikussá vált zománcjelvényt. Idővel az ország többi vasutas turistájára is kiterjesztették a kéktúramozgalmat, az önálló szakmai természetbarát egyesületek megalakulásával pedig 1960-tól már más szakmák természetjárói is megszerezhették az Országos Kéktúra „vasutas" jelvényét.
Napjainkban a kéktúrát bárki egyesülettől függetlenül is teljesítheti.
Az egyre népszerűbb kéktúrát 1961-től a Magyar Természetbarát Szövetség - ma a Magyar Természetjáró Szövetség szervezi és tartja karban. Az Országos Kéktúra jelenlegi hossza 1169 kilométer, ami az osztrák-magyar határon álló Írottkő-kilátótól a szlovák határhoz közeli Hollóházáig tart, végigvezetve északi tájaink legszebb részein. Az évtizedek alatt az útvonal sok változáson ment keresztül, de a kék jelzés még ma is sok helyen az eredeti nyomvonalon halad, illetve érinti a Nagy-Milicet is, ami sokáig a keleti országhatáron álló végpontnak számított.
Kapcsolódó írásunk:
Kirándulástippek: amit az Országos Kéktúráról tudni kell!
2019.08.12. - 00:30 | Vasics Márton
Hazánk leghosszabb egybefüggő jelzett turistaútját végigjárni talán a legszebb kihívás egy természetjáró életében. A klasszikus felosztásban 27 - egyenként is többnapos - szakaszra bontott Kéktúrát bárki teljesítheti bármennyi idő alatt: a lényeg a rendszeres túrázás öröme és az ország természeti és kulturális látnivalóinak megismerése. Monitoron a fenti legördülő menüben, a Természetjáró applikációban a lent található listában, mobilböngészőből megnyitva pedig szintén a legördülő menüben minden szakaszról részletes leírást adunk, böngészheted a szintmetszetet, az útba eső látnivalókat és természetesen a pecsételőhelyek listáját is megtalálod. A termeszetjaro.hu cikke.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás