A közélet láthatatlan szereplői - Sárvári Majális és Civil Nap a Nádasdy-várban
Képgaléria megtekintése2010.05.06. - 00:15 | Makrai Tamás
Május elsején Majálist és Civil Napot szerveztek a Nádasdy-vár udvarán, ahol a helyi civil közösségek bemutatkozhattak. Mindenki megismerhette a sárvári közélet láthatatlan szereplőit, szervezeteit - a sportkluboktól kezdve a méhészegyesületen át a környezetvédők civil szervezetéig. Persze a várudvar színpada sem maradt üresen, egész nap programok szórakoztatták a közönséget, egészen hajnalhasadtáig.
Már délelőtt 10 órakor nagy volt a sürgölődés a Nádasdy-vár környékén, autók tucatjai csomagokkal, kiállítandó tárgyakkal megpakolva érkeztek a hátsó várudvarba, ahol már a Nádasdy Ferenc Bandérium tagjai építették a korhű táborukat. A 14 órás megnyitón már látogatók százai tekintették meg a kiállított tárgyakat, a bemutatott prezentációkat. Kondora István, alpolgármester a Nádasdy Ferenc Bandérium tagjainak kíséretével ünnepélyesen megnyitotta a Sárvári Majális programsorozatát, amely egészen másnap hajnalig tartott.
Először egy népdalcsokrot nyújtott át Bokor Zsófia és Varga Diána népdal énekes a hallgatóknak, majd a Sárvári Mazsorett csoport bemutatója kápráztatta el a közönséget. A mazsoretteseknek a Kanona Band húzta a foxtrott- dixie-jazz stílusú talpalávalót. Érdemes volt körbejárni a Majális területét, mert nemcsak a színpad nyújtott igényes szórakozási lehetőséget, hanem a várban felállított sátrak is. Lencsevégre kaphattuk, hogy hogyan is dolgozik egy korabeli vándorfotós, miként kerül a méz a kaptárba, és hogy onnét milyen úton, módon kerül a folyékony arany az emberek asztalára. Pálla Lajostól, a Sárvár és vidéke Méhészegyesület elnökétől megtudhattuk, hogy május elseje nemcsak a munka, Európa, és a Civil szervezetek napja, hanem a méhek napja is. Ez alkalomra egy új méhészévkönyv is kikerült a nyomdai prés alól, melyből megismerhető a sárvári méhészegyesület múltja és jelene.
Míg az udvari színpadon csordogáltak az események, addig kinéztünk a hátsó udvarra, ahol egy íjászbemutató és a Nádasdy Ferenc Bandérium tábora várt minket. A bandérium e napon tartotta a toborzónapját, így aki kedvet érzett arra, hogy kipróbálja magát a korhű ruhákban, és kardot ragadva aprítsa az oszmán ellent, nyugodtan megtehette. A tábor ágyúelsütési bemutatóval várta a közönséget. A bandérium kartácságyúja minden óra 20 percében kétszer dördült el, de a szeptemberi ágyúavatóhoz képest jóval nagyobb hangerejű robbanással repült ki belőle az imitált ágyútöltelék, mivel a rekonstruálásnak hála, most már a korhoz illően hátulról sütötték el a kartácshányó fémszörnyeteget. Igaz, az utolsó lövéseknél némi technikai probléma is felmerült, de hát ez a harctéren se volt ismeretlen fogalom. Akit magával ragadott a Nádasdy Ferenc Bandérium tábori élete, annak jó hírként szolgál, hogy ismét megrendezik július 16 és 18 között Sárváron a három napos Nádasdy Történelmi Fesztivált, ahol olyan programok várják a publikumot, mint például a Barokkesküvő, a Hollóének Hungarica, vagy éppen a Mira Orient hastáncbemutatói.
Visszatérve a „nagy „színpadhoz már a Pedagógus Női Kórus énekszója, majd Sárvári Néptánckör, Háncs népzenei együttes, és a Regős Együttes előadása csábította maradásra a közönséget. A népzenei blokk után Góczán Gréta és Sebestyén Zsolt táncprodukciója következett a délutáni program zárásaként.
Az esti műsorblokk három fellépő produkciójából tevődött össze. Először a helyi illetőségű Hindi Fatima énekelt el néhány dalt, az amúgy széles repertoárjából. Aki lemaradt volna az előadásról, vagy éppen kíváncsi a teljes - másfél órás -előadásra, annak jó hírként szolgálhat, hogy Fatima május 8-án a szombathelyi MMIK színháztermében koncertezik.
Az este következő fellépője a zalaegerszegi BackLine volt. A pop-rock stílusban játszó zenekart eddig nem valószínű, hogy sokan ismerték volna a városban, de egy ilyen hatalmas sikert arató koncert után biztos, hogy nem fogják hamar elfelejteni. Igényes zene, kitűnő dallamok, és persze csodás ének és vokál. Számos fülbemászó, slágergyanús saját dal, ismert feldolgozások a rockzene nagyjaitól, tökéletes párosításban, ezért mi is reméljük, hogy egyre többet hallhatjuk majd őket a zenei életben.
Éjféltájban lépett a színpadra Cserga és barátai, akik múltkor a szombathelyi Malom Sörözőbe hozták el a rockzene hőskorából származó életérzést. A majálisi előadást is nagyrészt a 60-as, 70-es évek rockzenéi tették ki, Doors slágerekkel és kevésbé ismert Jim Morrison dalokkal megtűzdelve. Az érdeklődők száma a késői kezdés, és a hűs, májusi este hatására permanensen csökkent, mire Csergáék belecsaptak a húrokba. Családias környezetben, de jó hangulatban zajlott le a koncert a várudvarban, amit egy-egy ismertebb nóta hallatán fiatal lányok sikolyai töltöttek be.
Új hozzászólás