Koncert a Kőszegi Zsinagógában - Sebestyén Ernő és barátai Goldmark Károly két művét adják elő (nov. 8.)
2022.11.07. - 00:15 | Ila
A Prof. Sebestyén Ernő Komolyzenei Egyesület a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (iASK) felkérésére és közreműködésével különleges helyszínen, különleges koncertet ad november 8-án 17 órakor a Kőszegi Zsinagógában.
Az iASK főigazgatója, Miszlivetz Ferenc professzor vezetése alatt a KRAFT projekt részeként nemrégiben renovált, egyelőre nyilvánosan nem látogatható zsinagógába való belépés már önmagában is művészi élmény.
A koncerten Sebestyén Ernő hegedűművész mellett neves közreműködők Éder György és Tuska Zoltán, a 2022. márciusában Kossuth-díjjal kitüntetett Kodály Vonósnégyes tagjai (az együttes a Liszt-díjas Sebestyén Vonósnégyes utódja, melyet Sebestyén Ernő alapított 1966-ben), Bozsodi Lóránt, a Savaria Szimfonikus Zenekar koncertmestere, valamint Kiss Márton zongoraművész, akinek mostanában jelent meg első szólóalbuma Mosonyi Mihály műveiből.
Az est szerzője, Goldmark Károly nem véletlenül került kiválasztásra: 1830-ban Keszthelyen született, édesapja az izraelita hitközség kántora és jegyzője volt. A hegedűművész-zeneszerző Németkeresztúron (ma Deutschkreuz) nőtt fel, és bár később élete nagy részét Bécsben töltötte, Pesten is gyakran járt, és soha nem vesztette el kapcsolatát szülőföldjével.
A koncert tisztelgés Goldmark Károly figyelemreméltó életműve előtt, aki a maga korában ünnepelt és közismert szerző volt. Fő műve a Sába királynője című opera, mely világhírnevet hozott számára, és a mai napig szerepel a koncerttermek műsorán.
A rendezvény időtartama 60 perc, így a Savaria Szimfonikus Zenekar 19 órakor kezdődő bérletes hangversenye a szombathelyi AGORA-MSH-ban kényelmesen elérhető.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás