Petőfi-likőr és Pilvax-szelet készült Bács-Kiskunban - A költő kedvenc italából álmodtak meg süteményt
2022.11.30. - 11:00 | vaskarika.hu
A Petőfi 200 Emlékévhez kapcsolódóan gasztronómiai kuriózumok születtek az elmúlt hónapokban Bács-Kiskun vármegyében. Mivel a történelmi szaklapokban egyértelmű utalás van arra, hogy a márciusi ifjak, köztük Petőfi Sándor a forradalom kirobbantása előtt a Pilvax Kávéházban kávélikőrt fogyasztottak, így Kiskőrösön elkészítették annak a költő nevével fémjelzett változatát, aminek felhasználásával Soltvadkerten egy csodálatos ízvilágú süteményt álmodtak meg.
Petőfi Sándor életének fontos és szeretett állomása volt az Alföld, azon belül is a Duna-Tisza köze, szűkebb értelemben a mai Bács-Kiskun vármegye területe, így a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat kiemelten fontosnak tartotta azt, hogy méltó módon emlékezzen meg a megye legjelentősebb alakjának, hazánk egyik legjelentősebb költője születésének 200. évfordulójáról.
A Petőfi 200 Emlékév keretein belül mostanáig közel félszáz program valósult meg megyeszerte, a Bács-Kiskun Megyei Petőfi Emlékbizottság pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy minél több színes, nívós esemény övezze a bicentenáriumot.
A korabeli feljegyzések szerint Petőfi Sándor előszeretettel fogyasztott egy úgynevezett fűszeres mokkakávét, amely tulajdonképpen egy különleges eljárással, ánizs és fahéj felhasználásával készített kávélikőr volt. Ennek a hagyományőrző, de a mai emberek szájíze szerint készült változatát dobta piacra a kiskőrösi Kunság-Szesz Zrt.
A vállalat a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat felkérésére döntött úgy, hogy a 200 éves évfordulóra egy különlegességgel rukkol elő. A Pilvax névre keresztelt ital 33 százalékos alkoholtartalmával és kávés ízvilágával Petőfiék forradalmi szellemiségét eleveníti meg.
Slágersütemény lett a kávés édesség
A bicentenáriumi év online is megrendelhető hivatalos itala időközben már egy íncsiklandozó sütemény alapanyagául is szolgál a soltvadkerti Szent Korona Cukrászda jóvoltából.
Mivel a több mint 50 éves cukrászda falain már lenyomatott hagyott a történelem, örömmel vállalták el ezt a felkérést, amelynek eredménye egy csokoládés és mandulalisztes rétegen nyugvó, bourbon vaníliás és kávés mousse lett, meglepetés ropogós réteggel a tetején. Mindez sós karamellel, kolumbiai csokoládés glazinggel és roppanós kávés meringue-gel díszítve.
A Petőfi 200 Emlékévre készült sütemény alig egy hónapja kóstolható, de már az édesszájúak egyik nagy kedvence lett. Készítői arról beszéltek, valami olyat szerettek volna alkotni, ami megállja a helyét a mai piacon, de mégis hagyományőrző és régmúltat idéző édesség formájában.
Attól függetlenül, hogy egy kávés süteményről van szó, mégsem hivalkodó, és a visszajelzések alapján azoknak is kiváltképp elnyerte a tetszését, akik a hagyományos kávéfogyasztástól tartózkodnak, tehát mindenkinek bátran ajánlják.
Petőfi Sándor 1923. január 1-jén született Kiskőrösön, az Országgyűlés pedig tavaly döntött arról, hogy a 2022/23-as esztendőt Petőfi-emlékévvé nyilvánítja, az egyik legnagyobb, legismertebb és máig az egyik legnépszerűbb költőnk születésének 200. évfordulója alkalmából. Ehhez kapcsolódóan a Bács-Kiskun Megyei Talpra Magyar! Program céljai között van a nemzettudat, a magyar összetartozás és a Bács-Kiskun megyei identitás, valamint a közép-európai együttműködés erősítése, a magyar hős példaképének kialakítása, a Petőfi brand létrehozása és az emlékéven átívelő, maradandó beruházások létrehozása.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás