Tesla, a különc zseni, aki majdnem feltalálta az időutazást

2024.01.07. - 00:15 | vaskarika.hu - Fotó: Culver Pictures

Tesla, a különc zseni, aki majdnem feltalálta az időutazást

Nyolcvan éve, 1943. január 7-én halt meg Nikola Tesla szerb–horvát származású feltaláló, akinek a nevéhez csaknem százötven szabadalom fűződik, jóllehet ötleteinek java részét mások védették le. Lényegében minden ipari és háztartási eszköz az ő háromfázisú elektromos rendszerével és indukciós motorjával készül. Tesla mindig is hajlamos volt a neurózisra és a sértődésre, ráadásul tisztaságmániás volt, irtózott a kerek tárgyaktól és csak olyan szobában volt hajlandó megszállni, melynek száma osztható volt hárommal.

HIRDETÉS

Tesla 1856. július 10-én született a horvátországi Smiljanban egy szerb ortodox lelkész fiaként. A grazi és a prágai műegyetem hallgatója volt, de apja halála után - miután a tandíjat nem tudta fizetni - félbe kellett szakítania tanulmányait és a budapesti Ganz-gyárban kezdett dolgozni. Itt ismerkedett meg Puskás Ferenccel, aki beajánlotta bátyjának, Puskás Tivadarnak, aki 1882-ben alkalmazta az Edison cég általa vezetett párizsi kirendeltségénél, itt valósította meg indukciós motorját.

Tesla 1884-ben fejében tucatnyi nyelvvel, zsebében néhány centtel, egy repülőgép tervével és egy Edisonhoz szóló ajánlólevéllel utazott az Egyesült Államokba.

Edison alkalmazásba is vette, de a két nehéz természetű ember folyton összekülönbözött, nemcsak az anyagi jellegű dolgokon, hanem azon is, hogy Edison az egyenáramra, míg Tesla a váltóáramra esküdött.

Teslának néhány hónap után távoznia kellett, s Edison nagy ellenfeléhez, George Westinghouse-hoz kopogtatott be, aki hatalmas összegért rögvest megvette tőle váltóáramú dinamóinak, trafóinak és motorjainak szabadalmi jogait.

Edison ez egyszer tévedett: a Tesla-Westinghouse váltóáramú rendszer legyőzte az ő egyenáramú szisztémáját. Holott a harcban mindent bevetett: ő járta ki New York állam vezetésénél, hogy a kivégzésekre váltóárammal működő villamosszéket használjanak, majd szörnyülködve nyilatkozott a váltóáram halálos természetéről.

Tesla a pénzből saját vállalatot alapított. Kutatta a szénszálas izzót, az elektromos rezonanciákat, a világítás módjait, bemutatóin a váltóáramhoz fűződő félelmeket a saját testén átvezetett árammal próbálta oszlatni.

1891-ben találta fel a nevét viselő tekercset, amelyet a rádiókban és tévékben ma is használnak. Csak Amerikában 121 szabadalmat jelentett be, ma lényegében minden ipari és háztartási eszköz az ő háromfázisú elektromos rendszerével és indukciós motorjával készül. 1895-ben ő tervezte meg a világ első váltóáramú vízi erőművét a Niagara-vízesésnél, amely Buffalo városát látta el árammal.


A hatalmas vízesés a Niagara folyón, ami Kanada és az Amerikai Egyesült Államok határán fekszik, elválasztva Ontario tartományt és New York államot (Fotó: MTI/Horling Róbert)

1898-ban rádióval irányított csónakot mutatott be, és feltalálta a rádiót is (ám ezért 1909-ben az olasz Marconi kapott Nobel-díjat). Egy évvel később - felismerve, hogy a Föld vezetőként használható, s egyes frekvenciákon reagál az elektromos rezgésekre - 40 kilométer távolságról, vezeték nélkül működtetett 200 villanyizzót, s 40 méteres villámokat keltett az ionoszféra energiájával.

Ő találta fel a távirányítót, a tachométert, a geotermikus energia fűtésre való felhasználását, kutatásain alapul a rádióerősítő, a neonlámpa, a mikrohullám.

Formázott színes fénycsőelemeket ellenőriz egy szakember. A fénykép 1964-ben készült (Fotó: MTI/ Vitályos József)

Alakja köré legendák szövődtek: földönkívüliek jeleit fogta, kidolgozta az időutazást, feltalálta az „üzemanyag nélküli" motort, amely bárhol fellelhető anyagokat használ fel. Bár nyilatkozatai szerint az utóbbi kérdést megoldotta, találmányát sohasem mutatta be, az összeesküvés-elméletek hívei szerint azért, mert tartott az olajcégek bosszújától.

1900-ban a milliárdos Pierpont Morgantól kapott pénzből adótornyot kezdett építeni, hogy az egész világot besugározza képekkel és hírekkel, de a pénzember visszalépett az üzlettől. Tesla javasolta, hogy a kiöregedett hadihajókat áramfejlesztőként hasznosítsák, a vezeték nélküli átvitelt lehetővé tevő antennarendszerét ma is használják, de a szabadalmat akkor sok évre titkosították. Tesla dolgozta ki a mágneses aknák elleni védelmet is.

Bár számos kitüntetést kapott és 1931-ben, 75. születésnapján a Time magazin címlapján jelent meg arcképe, nagy csalódására a Nobel-díjat nem kapta meg.

1912-ben félhivatalosan felmerült, hogy Edisonnal megosztva tüntessék ki, de felháborodva utasította vissza, hogy nevüket akár csak ilyen összefüggésben is együtt említsék. A díjat végül a mindkettejüknél kevesebb érdemet szerzett svéd Gustaf Dalén vehette át.

Tesla mindig is hajlamos volt a neurózisra és a sértődésre, ráadásul tisztaságmániás volt, irtózott a kerek tárgyaktól, megszállni csak olyan szobában volt hajlandó, amelynek száma osztható volt hárommal.

Élete végén galambokat etetett a New York-i parkokban, rájuk pazarolva érzelmeit, amelyet embertársainak képtelen volt átadni. A magányos és elszegényedett feltaláló nyolcvanhat éves korában, 1943. január 7-én New Yorkban halt meg.

1960-ban teslának nevezték el a mágneses indukció SI mértékegységét (jele T), hagyatéka 2003-ban az UNESCO dokumentációs világörökségének része lett. A világ legnagyobb Tesla-emlékművét (egy több mint öttonnás, 6x3x3 méteres alkotást) 2014-ben Prágában avatták fel. A teljesen elektromos autókat gyártó, 2003-ban alapított, rendkívül sikeres amerikai cég is Tesla nevét vette fel.

Bár szinte összes találmányát az Egyesült Államokban hozta létre, Szerbia és Horvátország egyaránt a maga fiának vallja.

Érveket mindkét fél felhozhat, hiszen Horvátországban született szerb szülőktől, s bár mindössze egyetlenegy napot töltött Szerbiában, a hamvait tartalmazó urna a belgrádi Tesla Múzeumban található (hamvait 1957-ben családja beleegyezésével szállították Szerbiába), nevét viseli a belgrádi repülőtér.

A horvátok a délszláv polgárháborúban lerombolták Gospicban álló szobrát, mert - az egyébként német anyanyelvű - tudóst szerb származásúnak minősítették, de később Horvátországban Tesla-emléknappá és nemzeti ünneppé nyilvánították a feltaláló születésnapját, július 10-ét. A január 1-jén forgalomba került horvát euróérméken is látható Tesla arcképe, emiatt a szerb jegybank hivatalosan is tiltakozott Brüsszelben.


2022. december 14-i kép egy új euróérméről, amelyen Nikola Tesla feltaláló arcmása látható a horvát jegybank zágrábi székházában. A kunát kivezetik, Horvátország új hivatalos pénzneme 2023-tól az euró (Fotó: MTI/AP/Armin Durgut)

Új hozzászólás