A magyarság géniuszának 154 darabja - Megnyílt a Magyar Géniusz Vándorkiállítás az Iseumban
Képgaléria megtekintése2023.04.01. - 11:00 | Rozán Eszter - Fotók: Büki László
A Savaria Rézfúvós Együttes zenés hívogatójával, majd a hely Géniusza és a Múzsák tiszteletére tartott ceremóniával nyílott meg az Iseumban a Magyar Géniusz Vándorkiállítás. A megnyitót követően rengetegen álltak sorba, hogy a látványos "tárlat-labirintusban" megismerjék a vidéki múzeumok csodáit, amiben Csapláros Andrea tartott ez alkalommal "idegenvezetést". Ezután Savaria ókori gasztronómiája köszönt vissza, amin stílusosan a római korból származó ételeket kínáltak fel a látogatóknak. A város egyik legkülönlegesebb, belső tereiben is izgalmasan, látványosan kialakított tárlata április végéig várja a látogatókat, hetente rendhagyó tárlatvezetésekkel és kísérőprogramokkal.
Kecskemét, Gyula, Debrecen és Győr után Szombathelyre érkezett a Magyar Géniusz Vándorkiállítás, mely a Kárpát-medencei muzeális intézmények legkülönlegesebb és legértékesebb műtárgyait mutatja be eddig soha nem látott módon, egy térben, egymás mellett, egymással összefüggésben. A nemzeti identitásunkat meghatározó hősök tetteit, példaértékű tudósok gondolatait, magyar művészek alkotásait és a helyi tradíciókat éltető népi tárgyakat a korszerű muzeológia eszközeivel bemutató kiállítás szellemi emlékművet kíván állítani a magyar kreativitásnak és zsenialitásnak.
A magyar kulturális örökség tekintélyes részét a vidéki múzeumok őrzik. A mennyiségét és értékét tekintve is páratlan műtárgykincset azonban többnyire csak a helyben élők ismerik, ritkán utazunk akár egy Mednyánszky-festményért vagy a Sisi-relikviákért több száz kilométert. E gondolat mentén kezdeményezte a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége, hogy a Kárpát-medencei múzeumok legreprezentatívabb tárgyai egy nagyszabású tárlaton belül megmutatkozhassanak.
A megnyitón Török Katalin, a magyar Géniusz Program marketing munkatársa üdvözölte a megjelenteket, majd Csapláros Andrea múzeumigazgató, a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetségének elnöke, a vándorkiállítás vezető kurátorának köszöntője következett.
Csapláros Andrea elmondta, a kiállításon 67 múzeum felajánlott tárgyait láthatjuk, melyek erőt sugároznak, szépséget teremtenek. Rólunk, nekünk mesélnek, a Kárpát-medence és a magyarság géniuszának egy-egy darabját őrzik az örök időnek. 154 műtárgyat tekinthetnek meg az érdeklődők. A kiállításon nincs kiemelt műtárgy, mert minden egyes darab önmagában is értéket hordozó csúcsalkotás. Van, amikor azonnal látjuk különlegességüket, máskor gondolkodásra van szükség, ám minden esetben táblák segítenek a kiigazodásban. A műtárgyak a magyarság történelmén vezetnek keresztül. A vándorkiállítás-sorozat a Petőfi 200 emlékév keretében, kormányzati támogatásból valósul meg, melyet a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége koordinál. A program egy nagy utazás, melyben végiglátogatjuk a vidéki muzeális intézményeket, melyek története a 19. században kezdődött.
Dr. Nemény András, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere büszkeségének adott hangot, hogy Szombathely bekerült a Géniusz Vándorkiállítást bemutató 8 város közé, ami a városunkban évtizedek óta zajló színes és színvonalas múzeumi életnek is köszönhető. A kiállítás különlegessége, hogy a nemzeti és a helyi identitást egyszerre jeleníti meg, a patrióta és lokálpatrióta szavak is erre a kettősségre utalnak. Nemény András arról is beszélt, hogy amikor megtekint egy kiállítást, szereti életre kelteni a fantáziájában a kiállított tárgyakat. Például a Páneurópai Piknik pólója újra felidézi az akkori hangulatot, a félelemmel vegyes ujjongást, Kossuth Lajos bőröndjénél megelevenedik, ahogy éppen a dolgait pakolja, a bronzkori arany diadémnál mi is megcsodálhatjuk, ahogy éppen a hölgy fejére teszik, vagy ott van a több mint 17 millió éves elszenesedett fügefalevél, mindenki fantáziájára bízva, hogy mit takart. A tárgyak önmagukban is értékesek, ugyanakkor egy-egy adott kor esszenciáját is leképezik.
Majthényi László, a Vas Vármegyei Közgyűlés elnöke jó kezdeményezésnek találja a vándorkiállítást, melyben a 67 jelenlévő múzeumból 6 határon túli, 2 budapesti, a többi mind vidéki múzeum. Ritka az olyan kiállítás, ahol a régészet, néprajz, történettudomány és a művészettörténet műtárgyai egyszerre vannak jelen. A Vas vármegyei műtárgyak közül különösen érdekes a kőszegi Szőlő Jövésnek Könyve. A téli takarékossági okokból történő bezárás után örömteli, hogy április elsejétől újra nyitnak a kulturális intézmények - emelte ki mondandójában.
A kiállítást Vincze Máté közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár nyitotta meg. Köszöntőjében elmondta, hogy nagy öröm számára ez a tárlat, mert felhívja a figyelmet a közgyűjtemények fontosságára. A múzeumok a megalakulásukkor jelentős szerepet töltöttek be és töltenek be ma is abban, hogy a következő generációk megismerjék a múltat, mely segíthet identitásuk kialakításában, megőrzésében. A kiállítás Gyulától Szombathelyig kicsit más formában, de ugyanazzal az üzenettel fogadja a látogatókat.
Dr. Végh Katalin, a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége Magyar Géniusz Program vezetője, a vándorkiállítás főkurátora pohárköszöntőjében felsorolta a gasztronómiához köthető kiállított műtárgyakat, mások mellett az egri múzeumból származó kupát, egy muzeális értékű tokaji bort, illetve a gasztronómiához szervesen kapcsolódó makói hagymástalicskát.
A kiállításon öt Vas vármegyei gyűjteményből származó műtárgyat is megtekinthetünk:
Bronzkori arany diadém (Savaria Múzeum)
A feltehetően női fejékként használt arany diadém 1929-ben a velemi Szent Vid-hegyen került elő, ahol az őskorban erődített település helyezkedett el. A környéket irányító városi elit legelőkelőbb családjának hölgytagja viselhette, valamikor Kr. e. 1300-950 között. A préselt-poncolt díszítésű diadém Vas megye leghíresebb őskori emléke, hasonló lelet Európában nem ismert. A diadém 13 részre összehajtva, négy gömbszelet alakú aranyékszerrel és egy gombolyag aranyhuzallal együtt került elő, a kincs össztömege 82,07 gramm.
Mányoki Ádám: II. Rákóczi Ferenc miniatűr arcképe (Smidt Múzeum)
Mányoki Ádám (1673-1757) udvari festőként fejedelmek, uralkodók portréját festette meg. A főképp külföldön dolgozó művész 1707 és 1712 között állt Rákóczi szolgálatában.
Szőlő Jövésnek Könyve (Kőszegi Városi Múzeum és Könyvtár)
Kőszegen több évszázados hagyomány, hogy április 24-én, Szent György napján a hegymesterek hajnalban megnézik a friss szőlőhajtásokat, és azokat bemutatják z újonnan megválasztott városbírónak. 1740 óta a hajtásokat (jövéseket) berajzolják a Szőlő Jövésnek Könyvébe. A folyamatosan vezetett dokumentum Kőszeg felbecsülhetetlen kultúrtörténeti értéke.
Kőszeg városi buzogánya (Kőszegi Városi Múzeum és Könyvtár)
Kőszeg egykori városkapitányának méltóságjelvénye a 17. század második felében készülhetett, ezt igazolja írott forrásokban való előfordulása, valamint formai jellegzetességei, ugyanis az ekkoriban használatban lévő ún. hadnagyi buzogányok típusához sorolható.Francz Bálint: Kőszeg látképe (Kőszegi városi Múzeum és Könyvtár)
Kőszeg leghitelesebb ábrázolása 1746-ból
A velemi bronzkori aranydiadém
A vándorkiállítás-sorozat a Petőfi 200 emlékév keretében, kormányzati támogatásból valósult meg, melyet a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége koordinál. A tárlat 2022 áprilisában indult Kecskemétről, majd Gyula, Debrecen, Győr, Szombathely, Eger és Szekszárd után végül Budapestre, a Magyar Nemzeti Múzeumba érkezik a projekt végén.
A tárlat minden korosztály számára kínál érdekességeket, a tárgyak révén megmutatkozó géniuszt különböző multimediális és virtuális eszközök teszik interaktívvá. A 154 műtárgy között történelmi ereklyék éppúgy megtalálhatók, mint legnagyobb festőink remekművei, évezredes régészeti leletek, vagy a népművészet remekdarabjai. A 67 múzeum által összeállított anyag egyszerre öleli fel a Kárpát-medence történetét és vonultatja fel az ország minden régióját, páratlan lehetőséget teremtve a magyar géniusz eredményeinek és teljesítményének bemutatására.
A géniusz mögött rejlő értéket maguk a műtárgyat felajánló múzeumok határozták meg, mely képviseli az intézményt vagy a település történelmét és kultúráját. Van, aki anyagi értéke, van, aki eszmei mondanivalója alapján ajánlott tárgyat. Van, aki a legelső beleltározott műtárgyával és van, aki évszázados sztereotípia által definiálta önmagát. Így került egy kiállításba a gyulai múzeumból Erkel arany koszorúja, a salgótarjáni 56-os sortűz áldozatának inge, egy csornai faragott borotvatok, egy muzeális értékű tokaji bor vagy épp egy makói hagymástalicska. A kiállítás megálmodói szerint éppúgy géniusz egy gondolat, egy hőstett, egy tudományos teljesítmény, ahogyan lángelméink alkotásai vagy akár a helyi tradíciókat éltető néphagyomány.
A Magyar Géniusz vándorkiállítás áprilisi szombathelyi tartózkodása alatt akár minden héten érdemes lesz felkeresni az Iseumot: hetente egy alkalommal a kiállítás egyes egységeit rendhagyó tárlatvezetés mutatja be - kézműves foglalkozások és egy kulturális élmény kíséretében. A Kárpát-medence néprajzi kincseinek megismerését népzenei koncert, régészeti örökségünk feltárulását káprázatos homokanimációs előadás kíséri. Történelmünk emlékei a kiállított műtárgyak mellett hagyományőrzők fegyver- és harcbemutatóján is „megelevenednek", a képzőművészeti alkotások befogadása után pedig egy kortárstánc-produkció teszi teljessé az élményt.
A Magyar Géniusz vándorkiállítás április 29-én a gyűjtemény katalógusának bemutatójával és irodalmi borkóstolóval búcsúzik Szombathelytől, hogy legközelebb Egerben kápráztassa el a közönséget.
Az Iseum Savariensében 2023. április 1. és április 30. között tekinthető meg a Magyar Géniusz Vándorkiállítás, amelyre a belépőjegy 2000 Ft/fő. A megváltott jegy az Iseum állandó kiállítására is érvényes, és a kedvezmények is igénybe vehetők.
Kapcsolódó írásaink:
2023.04.01. - 00:30 | Büki László - Videó: Déri Norbert
Március 31-én nyílt meg a Magyar Géniusz Vándorkiállítás az Iseumban. A megnyitó előtt a Savaria Rézfúvós Együttes hangolta-hívta a tárlatnyitóra az érdeklődőket az Iseum előtti téren, majd a nyitóceremónia részeként az Isis szentélynél.
2023.03.23. - 17:30 | Büki László
Április 1-től lesz látogatható Szombathely idei talán legizgalmasabb tárlata az Iseumban, amin 67 intézmény 154 darab, történeti, régészeti, néprajzi és művészettörténeti tárgya mesél a látogatónak az elmúlt két évezredről. Köztük a vasi múzeumok legreprezentatívabb műtárgyai is, a velemi bronzkori arany diadém, a kőszegi Szőlő Jövésnek Könyve, Kőszeg városi buzogánya, Kőszeg látképe 1746-ból, valamint a Smidt Múzeum gyűjteményéből a Mányoki Ádám festette II. Rákóczi Ferenc arckép-miniatűr.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás