Ma ünnepeljük a Magyar Költészet Napját
2023.04.11. - 00:10 | Szipőcz Judit
Április 11-e József Attila születésnapja, 1964 óta a Magyar Költészet Napja hazánkban. Írásunkban József Attila költői egyéniségének hátterét járjuk körül.
„Még gyermek voltam, amikor hallottam, hogy mások írnak verseket, és hogy azok nagy emberek. Anyám kis, alacsony termetű, törékeny asszony volt. Nagyon szerettem. És azért szerettem volna költő lenni, mert a költők nagy emberek, és úgy éreztem, hogy akkor segíthetek Édesanyámon, a nagy ember még a szatyrot, és kosarat is könnyebben cipeli....
( In Memoriam József Attila Eszmélet című könyvből)
E jeles napon nemcsak József Attilára emlékezhetünk, hanem személyén keresztül a magyar irodalmi élet valamennyi szereplőjére. Fellapozhatjuk ismét legkedvesebb költőink versesköteteit, a mai napon kizárhatjuk elménkből a külvilág zavaró ingereit, metaforák, alliterációk, szépen egymásba font rímek segítségével szívünket megtölthetjük nyugalommal, megtisztulással, derűvel. A Magyar Költészet Napján szavaljuk úgy legismertebb verseinket, ahogyan azt az iskolai irodalomórákon tettük. De most ne a kisdiák megszeppent dadogásával, hanem felnőtt érettséggel, átéléssel. Köszöntsük születésnapján József Attila Baumgarten-, posztumusz Kossuth-díjas magyar költőt.
József Attila költői egyéniségének háttere
József Attila hétéves koráig Öcsödön élt nevelőszülőknél. Egyetlen rokona mellett sem élhetett át stabilitást. Anyja, Pőcze Borbála iszákos apja és szintén iszákos bátyja elől menekült a nagyvárosba, ahol szinte lelki törvényszerűség volt, hogy éppen olyan férfit választott magának, aki elhagyta családját, ivott és szeretőket tartott, éppen úgy, ahogyan apja tette. Attilának hároméves korától valóban se apja se anyja nem volt, ugyanis az apa, József Áron elhagyta a családot, a Mama pedig depresszióba esett, naphosszat sírt, meredt maga elé vagy a szekrényben kotorászott, tudomást sem vett éhes gyerekeiről. Előfordult, hogy a szomszédok adtak ételt a gyerekeknek. Borbála a vidéki és a nagyvárosi proletárkultúra között lebegett, viszont sem az egyikbe, sem a másikba nem tudott igazán beilleszkedni. Életét a kirekesztettség, peremre vetettség jellemezte. Azzal, hogy újra átélte a családi forgatókönyvet, gyermekei sorsát is megpecsételte, belekényszerítve őket egy bizonytalan, nélkülözésekkel teli jövőbe. A családtagok nyers, olykor „deviáns", nem éppen kifinomult életfelfogása éles ellentétben állt a fiatal költő őszinte, tiszta lelkével, művészi indíttatásával.
József Jolánt feleségül vette Makai Ödön, aki a rangon aluli házasság kedvéért lemondott a Magyar Banknál betöltött állásáról, továbbá a szüleivel való kapcsolattartásról is, cserébe viszont elvárta feleségétől, hogy szerepet játsszon, így Jolán Lippe Lucie álnéven ment hozzá az ügyvédhez. Amikor Attila és Etelka árván maradtak, Makaiék befogadták őket, viszont a cselédszobában laktak, idegenek előtt pedig sógorukat doktor úrnak kellett szólítaniuk. Az ügyvéd nem vállalt velük semmiféle sorsközösséget. József Attila szívében egyre csak telítődött a keserű pohár, amely akkor csordult ki igazán, amikor anyja „magára hagyta". Az ellentétes érzelmek viharában egyre inkább felőrlődött, a számkivetettség érzése mindinkább fokozta determináltságát, mely csak súlyosbította lappangó, öröklött betegségét, a tudathasadást. Élete pánikszerű élet volt, versei segélykiáltások. A tenyerére tette ki a lelkét, rostokra, ízekre szeletelte, közszemlére bocsátotta, minden ajtón bekopogott vele.
Így lett a tehetséges ifjú költő a Szépség koldusa. József Attila mindössze 14 éves volt, amikor édesanyját elveszítette. Attól a pillanattól kezdve, ahogy kétségbeesetten állt a Mama sírjánál, megrekedt a védtelen gyermek szerepében, aki várta vissza a Mamát, őt kereste szerelmeiben, tőlük remélte a megváltást. Viszont azok a hölgyek, akikben szíve mélyéből igazán meg tudott bízni, inkább adoptálták volna, mint hogy hozzámenjenek.
Amikor beleszeretett pszichoanalitikusába, orvosa nem viszonozta szerelmét, máshoz akart férjhez menni, József Attila egy késsel és bokszerrel csengetett be a doktornő lakásába, hogy megöli mindkettőjüket, a vőlegény azonban időben leszerelte, mire a támadó sírva fakadt.
József Attila megjárta a saját maga teremtette poklot. Ebből táplálkozott igazi költői tehetsége. Tiszta pillanataiban mindig tudta, felismerte téveszméit, Ady Endréhez hasonlóan kíméletlenül őszinte, nyílt szívű ember volt, aki saját maga mert lenni akkor is, amikor a szédületes magasságok, szakadékos mélységek örvényeiben minden összeomlani látszott. Verseiben mindezen érzelmek a lehető legkifinomultabban jelentek meg. A líra a tehetséges költő számára azonban csak tűzoltás lehetett.
Az a bizonyos semmi ága lehetett félelmeinek téveszméinek alaptalansága, tárgynélkülisége, de lehetett akár a szó szerinti semmi ága az egyedülvalóság jelképe is.
Költői nagyságát egyénisigén kívül még az is bizonyítja, hogy egy 1925-ös Nem én kiáltok című verseskötetének első kiadását 1 736 000 forintért vette meg egy vevő jutalékkal együtt a Régikönyvek.hu online aukcióján 2019-ben.
Élete során kilencszer próbált öngyilkosságot elkövetni. De az esetek többségében ez amolyan kétségbeesett figyelemfelkeltés volt. A balatonszárszói balesetről az irodalomtörténészek más-más véleményen vannak. Garamvölgyi László, aki hosszú időn át volt a rendőrség arca és hangja, többévnyi kutatómunka után könyvében így ír: „ A költő baleset áldozata lett. Megpróbált átbújni a szerelvények között, ám a tehervonat hirtelen elindult, és a himbálódzó vaslánc halálos ütést mért a fejére."
József Attila tragédiájába nagy szerepe volt annak is, hogy talán nem jól élte meg az életet. Bekebelezte az adott kor széllel-bélelt akarnoksága, mely nem ér rá bevárni önmagát, hanem most akar nagyot szólni. Pedig nagy jövő állt a tehetséges költő előtt. Lehetett volna középiskolai magyar tanár, de önsorsrontó verse miatt eltanácsolták a Szegedi Egyetemről. A szépség szó szerinti koldusai, akik annyira vágytak a szeretetre, egy igazi társra, akár az iszákos egy pohár borra, türelmetlenségük, erőszakos akarásuk által még jobban elszigetelték magukat a világtól, a végén pedig már a világ rekesztette ki őket. Ez a saját maguk által felfokozott érzékenység tette számukra élhetetlenné az amúgy nagyon is élhető életet. Akárhogyan is történt a haláleset, a legborzasztóbb mégiscsak az, hogy abban a nagy szívben, amely megszűnt dobogni, hatalmas tűz, tehetség, érzelmek, vágyak világítottak, melyeket csak lelki szemeinkkel láthattunk meg igazán. Ebből a teremtő erőből-, amely csak képzeletben tudta újjáteremteni magát-, még sok ember gyarapodhatott volna, ha működik az a bizonyos szociális védőháló a gyermek József Attila életében.
ÖREG MINDEN
Öreg itt minden, a vén vihar
görbe villámra támaszkodva jár,
tüskeszakállú rózsáknak dudál
s velük totyog rossz lábaival.
Öreg minden. A forradalom
dobálni való hegyes köveken
köhögve guggol s csontos keziben
fillér fénylik: legszebbik dalom.
Kezem mért nem átlátszó-öreg,
hogy tapogatván arcom ráncait
ölembe ejtném s aki látna így,
hinné: szememből a könny pereg?
Ifjúságom! Oltáros korom!
Juj, fickándozó hűvös hal gyanánt
az alkony hálójába reng a láng
s békanyál lesz meghaló porom.
1928 nyara
József Attila már fiatalon „megöregedett". Túl hamar kellett felnőnie. Gyermekkora nem is volt, egyszerre zúdult rá a nagyvilág ingeráradata. Jolán is még fiatal volt ahhoz, hogy az anya szerepét betöltse. Fiatal fiúként felnőtt problémákkal kellett szembenéznie, sőt a körülötte élő felnőtt embereknek is támasza kellett legyen. Nem csoda hát, ha fiatalon már összetört. De lelke már meglelte a megváltást, hiszen a túloldalon ismét együtt lehet a Mamával.
Felhasznált irodalom:
In Memoriam József Attila Eszmélet
www.origo.hu/ Kultúra/ Tíz sztori, amit biztosan nem hallott József Attiláról
/ József Attilát másképp szerették a nők
/ Majdnem kétmilliót adtak József Attila kötetéért
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás