Vasi Zenei Regiszter - Athran
Képgaléria megtekintése2010.06.17. - 00:10 | vaskarika.hu - Fotók: Büki László 'Harlequin'
Kemény, mélyre hangolt metál hangzás, szélsőséges énekhanggal, néhol fogós dallamokkal - a Vasi Zenei Regiszterben bemutatjuk a sárvári Athran zenekart.
Zenekartörténet
Tagjaink mindannyian sárváriak. A dobos Szabó Krisztián (Öcsi) 1997 - 2001 között a Confrontation zenekarban gitározott az akkoriban nagy népszerűségnek örvendő Savaria Colonia Hardcore szintéren, majd később a Spark nevű zenekarban tevékenykedett, akkor már dobosként. Gitárosunk, Gerencsér Attila (Geri) szintén a Spark zenekarban gitározott, és több alkalommal sikerrel szerepelt a Confrontation bulijain is. Basszusgitárosunk, Kondor Tamás és a másik gitáros, Antal Gábor (Gabika) 2004-től kezdek el együtt zenélni Ikerváron a Doomsday, majd pedig az Inspired by fear zenekarokban. 2005. év áprilisában fogant meg a közös zenekar alapításának ötlete. Szerencsére sikerült a baráti körből egy kiváló frontembert is találnunk Molnár Árpád (Döme) személyében, majd nem sokkal később, megszületett az Athran zenekar.
A hangsúlyt akkor is és most is a saját szerzeményekre, az intenzív és rendszeres közös próbákra helyeztük. Zenei ízlésünk rendkívül sokszínű, elsősorban a külföldi bandák vannak ránk nagy hatással. A közös és sikeres munkánk eredményeként 2007.-ben a Kapuvári G-Pont stúdióban rögzítettük, majd saját kiadásban jelent meg Love from Agony négyszámos bemutatkozó anyagunk, amely rendkívül pozitív fogadtatásban részesült.
A stúdiómunkálatok során nagyon sok tapasztalattal lettünk gazdagabbak, és a koncertezésre helyeztük a hangsúlyt, valamint megnyertük a kapuvári Vox Pannonia tehetségkutató versenyt is. Myspace oldalunkon ekkorra már több mint 4000-en hallgatták meg számainkat, valamint a koncerteken is elég jól fogyott a hanganyag.
Sokat nem tétlenkedtünk, hiszen rá egy évre, a 2008. év elején ismét stúdióba vonultunk. Garab Gergő kezei alatt 3 új számot rögzítettünk, amely szintén saját kiadásban jelent meg. E második demónk, a „How much is enough" számaival úgy érezzük megtaláltuk a saját hangunkat. Ebbe az irányba kívánunk haladni a jövőben; kemény mélyre hangolt metál hangzás szélsőséges énekhangzással, néhol fogós énekdallamokkal. A jövőre nézve - az intenzívebb koncertezés mellett - terveink között szerepel repertoárunk sok új dallal való bővítése, egy videoklip és egy nagylemez felvétele is.
Az együttes tagjai:
Molnár Árpád (Döme) 2005- ének
Kondor Tamás (Tomi) 2005- basszusgitár
Szabó Krisztián (Öcsi) 2005- dob
Gerencsér Attila (Geri) 2005- gitár
Antal Gábor (Gabika) 2005- gitár
Stílusismertető, zenei jellemzés
Metal/screamoDiszkográfia
- Love from agony - demo EP (2007)
- How much is enough - demo EP (2008)
Fontosabb fellépések
09/02/13: Sárvár - Nádasdy-várpince / 07/02/24: Sárvár - Nádasdy-vár / 07/04/21: Szombathely - OMK / 07/05/04: Szombathely - Vipers / 07/06/16: Budapest - Blue River Pub / 07/06/23: Györ - Under The Bridge / 07/07/29: Sárvár - Nádasdy-vár / 07/08/24: Sárvár - Nádasdy-vár / 07/08/25: Sitke - RockFest / 07/10/06: Kapuvár - Petöfi mozi / 07/11/23: Sárvár - Kuglizó / 07/12/29: Szombathely - Végállomás / 08/01/26: Kapuvár - Müv. ház / 08/03/07: Szombathely - Heavy Rock Cafe / 08/05/31: Kapuvár - Hanság Sörözö / 08/08/15: Sárvár - Kuglizó / 08/10/03: Sárvár - Nádasdy-várŐket hallgatjuk
- Unearth, Killswitch Engage, Misery Signals, Parkway Drive, Darkest Hour, Devil Wears Prada, Poison the Well, The Dillinger Escape Plan, Opeth...stb.Hang és videoanyag -
Elérhetőség
www.athran.hu
www.myspace.com/athrantheband
A zenekarról megjelent (online) írások linkjei
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás