Évzáró Néptáncgála 2023 az MMIK-ban

Képgaléria megtekintése2023.06.08. - 11:00 | Molnár Péter - Fotók: Szalai Márton

Évzáró Néptáncgála 2023 az MMIK-ban

A Reményik Sándor Evangélikus Óvoda, Általános és Művészeti Iskola néptáncos növendékeinek műsorát láthatták az érdeklődők június 6-án, az MMIK színháztermében. Az évzáró előadással öt korosztály kereken 150 táncosa a Nemzeti összetartozás napja előtt is tiszteletét tette.

HIRDETÉS
Az MMIK - azaz a Művészeti Népfőiskola Őrvidék Ház - nagyterme zsúfolásig megtelt az izgatott szülőkkel, hozzátartozókkal és pedagógusokkal, akik kíváncsian várták, hogy a másfélszáz főnyi gyermeksereg eléjük tárja a tanév néptáncos termését. Az esemény vendégei voltak a Reményik komáromszentpéteri és perbetei testvériskoláinak diákjai és vezetői is, a határ túloldaláról.

Az estét a legidősebb nemzedék: a Berke Néptáncegyüttes nyitotta - a közösség az erdélyi Szászcsávás többszólamú népi éneklési gyakorlatának és lendületes táncainak bemutatásával idézte meg tavaly nyári erdélyi táborozásának legszebb pillanatait. A 16-19 esztendős fiatalok számára a szereplés egyben művészeti záróvizsgát jelentett.

A Berke határok túloldalára küldött üdvözlete után az iskola igazgatója: Sátory Károly, valamint a Polgárok a Városért Egyesület elnöke, Breznovits István adott át elismerő oklevelet dr. Szűcs Gábor részére, a Szélrózsa emlékmű megvalósulásának nagy értékű támogatásáért.


A műsor folytatásában a legkisebbek léptek színpadra - a művészeti iskola negyvenöt főt számláló előképző csoportjának előadásában a Mezőföld játékai és táncai elevenednek meg. Az apróságokat a Bölicze csoport követte, mely a bukovinai székelyek folklórörökségéből nyújtott tartalmas ízelítőt: a „Bárcsak ingem olyan legény kérne..." című kompozícióban a néprajzi csoport sajátos táncai mellett annak népmese-hagyományába is betekintést nyerhettek a jelenlévők.

A székely táncok után oklevelek átadása következett: Kacziba Éva művészeti igazgatóhelyettes az elmúlt esztendőben eredményesen szereplő húsz szólótáncos - aranykeszkenős, figurás, gyöngy-, söprű- és Vincze Ferenc-díjas, valamint különdíjas táncosok - számára nyújtott át elismerést.

A folytatásban a Vasi Kislegényczéh gondoskodott az este hőfokának emelkedéséről. A tizenkét tagot számláló közösség - melynek korosodó tagjai már a névváltoztatás gondolatát fontolgatják... - Kalotaszeg legényestáncaiból nyújtott gazdag körképet, Magyarvista, Méra, Bogártelke és Inaktelke híres paraszttáncos karaktereinek megidézésével. A csapat legújabb koreográfiájával már a nyári tajvani fesztiválszereplésére készül - ahol két héten át képviseli Magyarországot, a Yilan Nemzetközi Folklórfesztiválon!


A legénycsapat után ismét a gyermeksereg töltötte meg a színpadot: a Berbécs csoport 9-11 esztendős tagjai farsangi hangulatokkal lepték meg a közönséget. „Bolondlakodalom" című összeállításukban megelevenedtek Vas megye táncai és farsang-farki szokásai. Majd a Bariska-Möndölecske ifjúsága következett, mely a Mezőség archaikus hagyományaiból merített koreográfiájában. A csoport előadásában életre keltek az Andrásfalvy Bertalan, Martin György és a Pesovár-testvérek filmjein megörökített régies páros táncok, megszólalt a vidék sodró lendületű muzsikája, s a táncban kibontakozott Tollas Erzsi története - azaz a halálra táncoltatott leány balladája...

A gálaestet záró kompozíció, a Berke és a Szökős Néptáncegyüttes közös rimóci tánca előtt ünnepélyes pillanatok következtek: elbúcsúztak az intézménytől azok a végzős növendékek, akik az elmúlt 10-12 esztendő során alaposan elmélyültek a kárpát-medencei magyarság folklórörökségében, s számos közösségi élményre emlékezhetnek a Reményik iskola kötelékében eltöltött időkből. Gaspari Dóra és Bukits Balázs tartalmas és üde hangulatú múltidézése után gazdára találtak az intézmény első néptáncos záróvizsga-bizonyítványai, s a Berke elfogódott légkörben köszönte meg a csapat összetartását oktatóinak: Fekete-Tóth Biankának és Molnár Péternek. Az ünnepélyes percek után igazi örömtánc töltötte be a színpadot!

Az estét a Sárarany Zenekar kísérte.

A fellépő csoportok oktatói, koreográfusai: Fekete-Tóth Bianka, Kővári Réka és Molnár Péter.

A gálaműsor megrendezését a Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégiuma támogatta.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás