Az 1848-as forradalom ma is a szabadság leckéje - Március 15-i ünnepség Bükön
Képgaléria megtekintése2024.03.16. - 15:30 | Büki László 'Harlequin'
"Minden magyarnak, aki nem alszik abban a mély, mozdulatlan, halálhoz közeli állapotban tanulnia kell a szabadságot ma is. És tanulni kell a vágyat a szabadságra, hogy ne önzéssé torzuljon, hanem az egész népért való magasztossága túlmutasson az önös érdeken" - Simon Réka evangélikus lelkész ünnepi gondolatai emlékeztettek az 1848/49-es szabadságharc 176. évfordulóján a márciusi ifjakra és hősökre. A Szent Kelemen templom parkjában tartott ünnepi megemlékezésen közreműködött a Sok-Szín-Pad Társulat, a Kekeri Citerazenekar és a Szombathelyi 11-es Huszár Hagyományőrző Egyesület.
Amikor Galilei azt az érdekes mondást tette, hogy "És mégis mozog" (Eppur si muove), megdobbantotta lábával a földet. Csak épp ezt a kis darabkáját felejtette el "megrúgni", ami itt a Kárpátoktól a Dunáig kikerekítve fekszik. Az egész Föld megmozdult, ám ez az egy darab állva maradt. Körülötte minden oldalon a nálánál boldogabb országok előre, a boldogtalanabbak hátrafele, de mindnyájan haladtak. Egyedül Magyarország állt egy helyben, és az volt a virtus, az volt az állambölcsesség, az volt a tudomány, hogy helyéből ki ne mozduljon. Életföltétel volt a vis intertiae, a tétlenség ereje. Aki jól alszik, annak jó lelkiismerete van. Akinek jó lelkiismerete van, az jó ember. Tehát aki jól alszik, az jó ember.
Ám akadtak nyughatatlan emberek, akik azt gondolták, hogy ez a mély álom mégis nagyon közeli rokon a halálhoz. S megkísérelték a fölébredést. Széchenyitől tudjuk, hogy "A magyar mélyen aludt. Eközben nyelvét felejté, nemzeti színét veszté". Sok azt hitte, hogy nem eszmél fel már többé. De a magyar felébredt. Mily halovány színben, mily torz alakban, ki-ki előtt ismeretes. Alig van nemzetek közt ily iszonyatos példa. Voltak azonban olyanok, akik dagály és szélvész dacára nem gyengültek el, s férfiak maradtak a veszély óráiban. S ismét élet felé kezdett fordulni a haza.
Ma is tanulni kell a szabadságot
Életünket és korunkat is meghatározza az az ébredezés, az a talpra ugrás, és az a szabadság iránti vágy, amelyről ezek a régen élt emberek írtak, beszéltek és amit ők tettek. Népünk meghatározó Nagyjai, hősei ők, akiknek a szavait és tetteit évről-évre felidézzük, és valami szentségbe hajló tisztelettel és szeretettel ünnepeljük. Az 1848-as forradalom a szabadság leckéje ma is minden magyarnak, aki nem alszik abban a mély, mozdulatlan, halálhoz közeli állapotban. Tanulni kell a szabadságot ma is. És tanulni kell a vágyat a szabadságra, hogy ne önzéssé torzuljon, hanem az egész népért való magasztossága túlmutasson az önös érdeken. S ha a szabadságból letisztul az önzés sötétsége, akkor fénylik fel benne a tisztelet, amely lehetővé teszi, hogy testvérekké váljanak azok, akiket egy cél köt össze: nem a vér, s talánm nem is csak a közös nyelv. A népek szabadsága nem hull harmatként ránk, nem olyan áldás, amely akkor is megvalósulhat, ha az emberek csak várják, és érte nem tesznek semmit. A szabadság földi kincs, amit mindig el akarnak rabolni hataloméhes emberek, csoportok. Ilyen a politikai szabadság, amelyet óvni kell, mint a vizet, hogy tiszta maradjon. A szabadságért fel kell ébrednie a népnek, talpra kell állnia, ha másként nem, hát úgy, mint a Márciusi Ifjaknak. Petőfi így írt Arany Jánosnak 1948. március 21-én: „Forradalom van barátom, s képzelheted, hogy mennyire vagyok elememben. Sokan el akarják a mozgalmainktól ezeket a neveket disputálni, és miért? Mert vér nem folyt? Ez csak dicsősége a dolognak, de a dolgot nem változtatja meg. Én forradalomnak tartok minden erőszakos átalakulást. Márpedig mi erőszakkal vívtuk ki a sajtószabadságot, és Táncsics kibocsáttatását. Hogy ellenszegülés nem történt az csak azt mutatja, hogy az ellen vagy teljesen átlátta tehetetlen gyöngeségét vagy gyáva volt megtámadni bennünket. Hah, láttad volna, amikor a deputáció megjelent ezrek és ezrek kíséretében, milyen halovány volt és hogyan reszketett a nagyméltóságú Helytartó Tanács."
Milyen hazaszeretet lobog a mi korunk nemzedékeiben?
Ekkor még nem tudták, hogy mennyi vér fog folyni. Még büszkék voltak az összefogás csendes erejére. Még nem tudták, hogy a szabad hazáért talán még a saját életüket is oda kell adniuk. Ébredésükben és talpra állásukban nem gondoltak életük nyomasztó, de stabil jövőjére, hanem mindent feláldoztak azért, hogy szeretett hazájuknak és népüknek szabadságot szerezzenek. S tették ezt a jövő nemzedékekért is, értünk is. Tetteik és áldozatuk ma kérdésként feszül társadalmunkban. Milyen hazaszeretet lobog a mi korunk nemzedékeiben? Mit ad ma a nép önként hazánknak? Milyen áldozatokat hoznak a mai magyarok és más nemzetiségűek ezért a földért, saját népükért? Halk motyogásként sejlik a gyanús válasz, hogy a mai magyar társadalom többségének a hazaszeretete arról szól, amit vár, amit elvár a hazától. Gyermekeink tömege nagyrészt csak az iskolában hall az 1848-49-es szabadságharcosok szenvedélyes hazaszeretetéről, de ha vége az ünnepnek, a hétköznapokban az elvárások és az elégedetlenkedések felerősítik a kritizáló kamasz hangját, sértett ajtócsapkodását, ahogyan társadalmunk az anyaföld, az otthon, a haza ajándékai fölött méltatlankodik, elégedetlenkedik. De inkább csak élvezni akarja, mintsem hozzátenni, javítani, építeni. Mint a bérlő, aki úgy tekint a házra, hogy az nem az övé és nem a jó gazda szemével látja, gondozza, hanem a tulajdonoson kér számon minden repedést. A haza szeretetét ápolni kell önmagunkban is, és mintát kell adnunk a gyermekeinknek és fiataljainknak, akik a jövőjüket annyira sötéten látják, hogy sok esetben jobban szeretik a képlékeny, virtuális valóság terét, mint a földet a lábuk alatt, mint nagy családjukat, az emberiséget.
Az egyszerű nép nyelvének tekintették a magyart
Nekünk is fel kell ébrednünk. Hamis álmokban ringat a hamis reklám, ami szerint elég a boldogsághoz, ha csak arra törekszel, hogy mindened meglegyen, amire vágysz. Jézus az utolsó vacsorán valami teljesen másról beszélt. „Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért." Ő saját megváltó haláláról beszélt, de szavai a mi életünk döntéseiben is irányadóak. Adni és nemcsak várni, elvenni. Ez a hazaszeretet egyik nagy érzése: adni. Az 1848-49-es szabadságharc hősei olyan kort is idéznek, amikor a nemesi körökben, tanult társaságokban nem volt divat magyarul beszélni. Az egyszerű nép nyelvének tekintették a magyart, s helyette a németet, a franciát, a latint beszélték. Más népek hatalmának fénye felé, halott nép dicsősége felé hajlott a szívük. Ezért is ír így Petőfi Arany Jánosnak az első levelében: „A népköltészet az igazi költészet, tegyük ezt egyeduralkodóvá. Ha a nép uralkodni fog a költészetben, közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék. S ez a század feladata. Ezt kivívni célja minden nemes kebelnek."
Amiért őseink küzdöttek, az a miénk
A mi korunkban is vannak társadalmak, amelyeknek hatalma, tehetősége, dicsősége vonzó lehet. Vannak divatos politikai, ideológiai irányzatok, amelyek suhanó aktualitásukban is alapvetőnek tűnnek. De a történelemből tudjuk, hogy mégis eltűnnek. Ami a miénk, az, amiért őseink küzdöttek, és amit örökségként nekünk meghagytak. A föld, ahol élünk, a nyelv, amelyben élünk. A magyar gondolat, amely a nemzetközi tudományban és művészetben karakteresen meghatározó. A testvériség érzése a tömegek felé, akik rajzolt határaink mellett is magyarok, és az egyének felé, akik szerte a világban ragaszkodnak a néphez, amelyből származnak. Ez a föld, a Kárpát-medence földje az a hely, ahol otthon vagyunk, mert itt élnek testvéreink, itt él a magyar nép azzal a kulturális sokszínűséggel együtt, amihez a benne élő sok kisebb nemzet is hozzátesz, és amely az 1848-49-es szabadságharcra is jellemző volt. Akkor voltak, akik árulóvá lettek, de árulók minden korban vannak, és mégsem rettenthet meg, és nem állíthat meg egyetlen nemzedéket sem abban, hogy halálos szendergés helyett éberen, felelősséggel, és odaadó áldozatos szeretettel éljen hazájában és hazájáért.
Nem válhat életföltételünkké a tehetetlenség ereje, ahogy Jókai írja, hanem mindig kell legyenek olyanok, akik Széchenyi szavai szerint „dagály és szélvész dacára nem gyengültek el, és férfiak, és mi már tudjuk, hogy nők maradtak a veszély óráiban." Férfiak és nők, mindennapok emberei. Őrizzük az 1848-49-es szabadságharc hőseinek emlékeit, és tegyük a hazaszeretetnek olyan példáját gyermekeink és fiataljaink elé, ami otthonná, valódi honná teszi anyaföldünket és népünket a számukra és a jövő nemzedékek számára.
Simon Réka evangélikus lelkész beszéde Bükön, 2024. március 15-én.
A hírhez tartozó képgaléria
Programkereső
Galéria ajánló
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1913 szavazat
Új hozzászólás