Aki elsajátít egy-egy idegen nyelvet, sokkal könnyebben boldogul a világban, mivel képes rá, hogy a más nyelven beszélőkkel is megértesse magát akár itthon, akár külföldön, vagy ő maga megértsen másokat; tud idegen nyelven szakirodalmat, szépirodalmat olvasni, tájékozódni, barátokat szerezni, zenét hallgatni, tanulni, és még folytathatnánk a sort. Az összes létező nyelvet azonban nem lehet megtanulni, ezért a kereskedők, utazók, politikusok, nyelvbarátok már régóta arra törekszenek, hogy legyen egy egyéges nyelv, egy úgynevezett lingua franca, mely közvetítőként szolgál a nemzetek között. A lingua franca kifejezés egy kevert nyelvre utal, melyet a Földközi-tenger keleti partján beszéltek,  és főleg az európai kereskedők használták az arab és török partnereikkel. A lingua franca alapja az olasz nyelv volt, provanszál, francia, spanyol, arab, görög és török szavakkal kiegészítve. Ez a nyelv mára már kihalt. A lingua francára, mint segédnyelvre elsősorban az jellemző, hogy viszonylag sok nyelvből származik a szókészlete, és közöttük nem lehet csak egyetlent felsőbbrendűként azonosítani. A lingua franca célja az, hogy legyen egy olyan nyelv, melyen a különböző, egymás számára érthetetlen nyelveket beszélők kommunikálni tudnak egymással. A lingua franca kifejezést nemcsak szükségszerűségből létrejött segédnyelvekre használják, hanem élő nyelvekre is. Ilyen volt az arameus a Perzsa birodalomban, később a görög nyelv, aztán a latin, a francia. Mostani lingua franca az angol, mely az élet minden területét átszövi, de lingua franca a nem-fonetikus kínai írás is, bár mivel sokkal bonyolultabb, valószínűleg nem fogja legyőzni az angolt.

A természetes nyelvek mellett azonban ott van az emberekben a vágy, hogy saját maguk is konstruálhassanak olyan segédnyelveket, melyek nemzetközi közvetítővé válhatnak. Az általunk ismert első mesterséges segédnyelvet Hildegard of Bingen (12. századi latinul író német misztikus,  természettudós, bencés apátnő, zeneszerző, polihisztor) hozta létre, melynek a Lingua ignota nevet adta, nyilvánvalóan misztikus célzattal alkotta meg. Nyelvtant nem tartalmazott, csupán különböző latin eredetű szavakat. A következő mérföldkövet a Volapük nyelv megszületése jelentette 1879-ben. A nyelvet Johann Martin Schleyer katolikus prelátus találta ki. Ez volt az első valódi sikereket elért mesterséges nyelv, konferenciákat szerveztek, könyveket adtak ki, folyóiratokat jelentettek meg, nyelvtanárokat képeztek, megalakult a volapük Akadémia. A volapük 10 év virágzás után hanyatlásnak indult, az  1887-ben L. L. Zamenhof által konstruált eszperantóval nem tudott versenyre kelni. Az eszperantó azzal a céllal született, hogy legyen egy olyan univerzális második nyelv, mely a nemzetközi kommunikációt szolgálja. Zamenhof egy bárki által könnyen megtanulható, politikailag semleges nyelvet akart létrehozni, mely túllép a nemzetkultúrák határain, és az emberek közötti megértést és a békét szolgálja. Az eszperantót beszélik ma a legtöbben a mesterséges nyelvek közül.

1907-ben az eszperantó nyelv megformálásával létrejött az ido nyelv. Az ido volt a második olyan mesterséges nyelv, mely köré nagyobb közösség formálódott, megalakították az Ido Akadémiát, és kiadták a nyelv folyóiratát, a Progresót. A század első évtizedeiben az idista mozgalom mintegy 1000 főt számlált. Az ido mozgalom Magyarországon is megalakult, az 1920-as évektől kezdve pedig Csatkai Józsefnek köszönhetően Szombathely lett a központja.

Csatkai József a Moson megyei Bánfalván született, a soproni evangélikus gimnáziumban érettségizett, majd a budapesti József Nádor Műegyetem kémia szakán szerzett diplomát. Az egyetemen végezte el az ido tanfolyamot 1914-ben. Először a kecskeméti gimnáziumban tanított, majd 1920-1937-ig a szombathelyi Faludi Ferenc Főreáliskolában kémiát, természetrajzot és zenét oktatott, ahol Weöres Sándor is a tanítványa volt. 1921-ben Bécsben ido világnyelv tanári oklevelet szerzett. Az ő kérésére alakult meg Szombathelyen a helyi ido tagozat, a Sabaria ido-csoport. Bár a magyarországi ido-mozgalom a tanácsköztársaság után meglehetősen meggyengült, Csatkai Józsefnek az ido Világnyelv Magyarországi Szövetsége székhelyének Szombathelyre történő áthelyezésével sikerült megerősítenie annyira, hogy 1936-ban az Ido Világkonferenciát Szombathelyen tartották.

A Nyugatmagyarország című független politikai lap lelkesen számol be az eseményről az 1936. évi augusztus 16-i számában. A 13. nemzetközi ido-kongresszus nagy népszerűségnek örvendett, sok külföldi vendég vett részt rajta. Érkeztek vendégek Franciaországból, Németországból, Dániából, Svédországból, Olaszországból és Magyarország különböző részeiből. Az ünnepség a városházán kezdődött, ahol Susan Lafay (Párizs) mondott köszöntő beszédet, majd dr. Horváth György helyettes polgármester üdvözölte a konferencia résztvevőit. Horváth György nagyon örült, amiért egy ilyen jelentős világesemény helyszíne lehetett Szombathely. Elmondta, hogy városunknak nem voltak ugyan természeti vagy technikai csodái, viszont annál nagyobb szeretettel fogadta a vendégeket. Úgy vélte, a meg nem értés időszakában az ido nyelv különösen alkalmas lehet arra, hogy elősegítse a nemzetek egymásra találását, és az ember emberibbé válását. Az ido nyelv olyan nyelv, jelentette ki Horváth, mely ideológiától és politikától mentesen kapcsolódik a világ emberközösségébe, a nemzetközi vérkeringésbe. A rendezvényen Csatkai József is felszólalt, természetesen ido nyelven, a polgármester-helyettes szavait is ő fordította le. Hellmut Röhnisch svéd újságíró köszönte meg a meleg szívű  üdvözlést. Meglepődve konstatálta, hogy a magyar hatóságoknál milyen megértés van a világnyelv iránt. Sok kongresszuson vett részt, de sehol sem tapasztalta azt a vendégszeretetet, mint Szombathelyen. Ezután a felszólalások következtek, majd felolvasták a világ minden tájáról küldött táviratokat, üdvözlő leveleket. Hóman Bálint kultuszminiszter is táviratban üdvözölte a konferenciát.

Délután a Kereskedők Társulata nagytermében folytatódott a kongresszus, ahol előadások hangzottak el, Csikor Elemér zeneiskolai igazgató zongoraszámokat adott elő, Csatkai Józsefné Liszt Ferencről adott elő, Stahly György méhészeti felügyelő pedig a magyarországi méhészetet mutatta be ido nyelven. Este az Iparosházban kulturális műsort szerveztek, másnap pedig tovább zajlottak az események. A ferences templomban dr. Vígh Árpád mondott prédikációt ido nyelven. A konferencia résztvevői meglátogatták a jáki templomot, és a szombathelyi strandfürdőre is ellátogattak. Utolsó este társas vacsorán vettek részt az Aréna-kertben. A beszámoló írója megjegyzi, hogy a konferencia előtt nem tanult ido nyelvet, az előadások alatt viszont egészen megszerette, és mivel könnyű elsajátítani, jó pár szót öntudatlanul megtanult.

A kongresszus létrehozásában Csatkai Józsefnek az oroszlánrész jutott, ő érte el azt is, hogy 1930-ban Sopronban tartották a konferenciát, Szombathely után Párizs következett.

Az egyesület szombathelyi csoportjában aktív szerepet vállalt Fábián Gyula, Hudetz József és több más szombathelyi értelmiségi is. Csatkai 1925-35 között a magyarországi szervezet alelnöki tisztségét töltötte be, majd 1935-től az elnöke lett. Ő szerkesztette a Szombathelyen megjelenő Avance (1921) és Ido Vivo (1934-37) ido-folyóiratokat. Nyelvészeti műveit is Szombathelyen publikálta. 1924-ben jelent meg a Petrányi Istvánnal közösen írt Ido világnyelv tankönyve, 1932-ben a Horovitz Lászlóval közös Ido Világnyelv Szótára, majd 1935-ben a Csatkai által összeállított Ido nyelvtan. Csatkai zenével is foglalkozott, 1920-ban, kecskeméti tanár korában mutatkozott be először a nyilvánosságnak, amikor a kecskeméti színházban Csongor és Tündét az ő kísérőzenéjével adták elő. A későbbiekben Szombathelyen több operettje került színre.

Csatkai 1937. szeptember 4-én, 44 éves korában daganatos betegségben hunyt el. Lakóháza ma is megtalálható, a Fő tér 16. szám alatt lakott. Bár kis számban ugyan, de az ido nyelvet még ma is beszélik, 2000-ben 100-200 fő volt világszerte, akik értettek idoul. Ma már persze az internet korszakában sokkal könnyebb elsajátítani az ido nyelvet, és gyakorolni az ido-t beszélőkkel.

Nemzetközi ido konferenciák

2022: Kassel, Germany

2022: Dessau, Germany

2019: Berlin, Germany, 15 participants from 2 countries (Information)

2018: Provins, France, 11 participants from 5 countries (Information)

2017: České Budějovice, Czech Republic, 8 participants from 5 countries (Information)

2016: Valencia, Spain, 10 participants from 7 countries (Information)

2015: Berlin, Germany, 14 participants (Information)

2014: Paris, France (Information)

2013: Ouroux-en-Morvan, France, 13 participants from 4 countries (Information)

2012: Dessau, Germany, 12 participants (Information)

2011: Echternach, Luxembourg (Information), 24 participants from 11 countries

2010: Tübingen, Germany (Information)

2009: Riga, Latvia, and Tallinn, Estonia, 14 participants from 7 countries (Information)

2008: Wuppertal-Neviges, Germany, 18 participants from 5 countries (Information)

2007: Paris, France, 14 participants from 9 countries (Information, Photos)

2006: Berlin, Germany, approx. 25 participants from 10 countries (Information)

2005: Toulouse, France, 13 participants from 4 countries (Information)

2004: Kyiv, Ukraine, 17 participants from 9 countries (Information)

2003: Großbothen, Germany, participants from 6 countries (Information)

2002: Kraków, Poland, 14 participants from 6 countries (Information)

2001: Nuremberg, Germany, 14 participants from 5 countries (Information)

2000: Nuremberg, Germany

1999: Waldkappel, Germany

1998: Białobrzegi, Poland, 15 participants from 6 countries

1997: Bakkum, Netherlands, 19 participants from 7 countries

1995: Elsnigk, Germany

1991: Ostend, Belgium, 21 participants

1990: Waldkappel, Germany

1989: Zürich-Thalwil, Switzerland

1987: Eschwege, Germany

1985: Antwerp, Belgium

1983: York, England

1981: Jongny, Switzerland

1980: Namur, Belgium, 35 participants

1979: Uppsala, Sweden

1978: Cambridge, England

1977: Berlin-Tegel, Germany

1976: Saint-Nazaire, France

1975: Thun, Switzerland

1974: Kyiv, Ukraine

1973: Cardiff, Wales

1972: Chaux-de-Fonds, Switzerland

1971: Trollhättan, Sweden

1970: Luxembourg City, Luxembourg

1969: Zürich, Switzerland

1968: Berlin, Germany

1967: Bourges, France

1966: Biella, Italy

1965: Lons-le-Saunier, France

1964: Kiel, Germany

1963: Barcelona, Spain

1962: Thun, Switzerland

1961: Zürich, Switzerland, c. 50 participants

1960: Colmar, France

1959: Freiburg im Breisgau, Germany

1957: Luxembourg City, Luxembourg

1952: Berlin, Germany

1951: Turin, Italy

1950: Colmar, France

1939: St. Gallen, Switzerland

1937: Paris, France

1936: Szombathely, Hungary

1935: Fredericia, Denmark

1934: Oostduinkerke, Belgium

1933: Mondorf, Luxembourg

1931: Lauenburg/Elbe, Germany

1930: Sopron, Hungary

1929: Freiburg im Breisgau, Germany

1928: Zürich, Switzerland

1927: Paris, France

1926: Prague, Czechoslovakia

1925: Turin, Italy

1924: Luxembourg City, Luxembourg

1923: Kassel, Germany

1922: Dessau, Germany

1921: Vienna, Austria

Az anyaggyűjtésben a Vasi Digitális Könyvtár volt segítségemre.