Művészetis diák festi meg Derkovits 1925-ös önarcképét
Képgaléria megtekintése2024.03.20. - 13:00 | Büki László 'Harlequin'
A grandiózus méretű festmény Derkovits Gyula születésének 130. éves évfordulóján lesz kiállítva. Az április 12-13-i hétvégén a szombathelyi születésű festőművész köré szervezett látványos programokkal is készül a város.
Heitler Dávid harmadéves festészet szakos hallgató két hete dolgozik Derkovits Gyula 1925-ös önarcképének léptékváltásos másolatán, aminek eredetije a Szombathelyi Képtár állandó gyűjteményének darabja. Ahogy fogalmazott, "még 1.5 - 2 hét munka van a festményen". Szántó István művésztanár elmondta, a képről egy büszke, barokkos festő köszön vissza.
A sajtó számára rögtönzött rövid bemutatón Horváth Soma kultúráért is felelős alpolgármester kiemelte, a Derkovits-jubileum kapcsán rendhagyó megemlékezéssel szeretnének tisztelegni a magyar képzőművészet meghatározó alakja előtt. Ennek egyik látványos eleme lesz a Szántó István ötlete alapján készülő Derkovits önarckép, amit alpolgármester úr - anyagilag is - támogatott. A kész művet a nagy nyilvánosság előtt is bemutatják, annak apropóján, hogy április 12-én lesz Derkovits Gyula születésének 130. évfordulója, és erre a hétvégére, április 12-13-ra több programmal is készül a város, melyet a későbbiek során részletesen ismertetünk.
Többek között április 12-én este 8 órakor a Derkovits iskola előtti téren tematikus fényfestést láthatnak az érdeklődők, amin Derkovits művei fognak megjelenni. Ennek moderátora Szántó István lesz, a vizuális élményhez pedig a Kellene Kis Kert adja a muzsikát. Ezzel együtt a kép is bemutatásra kerül a téren. Aznap reggel 8 órakor lakótelepi szobránál tartanak koszorúzást, és számítani lehet ott is meglepetésre. Másnap, április 13-án a Szombathelyi Képtárban Prieger Zsolt Derkovits, a zászló című irodalmi műsora lesz hallható, 16 órakor pedig a képtárbeli Derkovits 130 tárlatban lesz vezetés, ahol Szántó István fogja a teljes életművet bemutatni.
"Szombathelynek van egy művészeti szakgimnáziuma, ahol van festészet szak, tehát eleve adott volt, hogy a Szombathelyről elszármazott legkiemelkedőbb festőművész életművét az iskola keretein belül is megismertessük a diákokkal" - mondta Szántó István. Megtudtuk, a tizenegyedikes diákoknak kifejezetten feladata, hogy egy meglevő műtárgyat léptékváltással, nagyobb formátumban megfessenek. Így ez a projekt tökéletesen passzolt az éves tematikába is, elkészítésére pedig egy ambiciózus diák, a 11/A-s Heitler Dávid vállalkozott.
Dávid elmondta, hozzászokott a kihívásokhoz, de ekkora méretben még nem festett. Sokat másol, gyakorlatilag másolással tanul, ami szakmai tanulási folyamatának szerves része. "Nagyon jól illeszkedik a művészi és szociális gondolkodásmódomba mind Derkovits, mind a festmény, mind maga a munka. Nagy kép, sok festék, nagy ecsetek - ez abszolút beleilleszkedik gondolkodásomba és művészethez való hozzáállásomba. Hatalmas élmény és megtiszteltetés, hogy ezt elvállalhattam!"
A város identitásának fontos része Derkovits Gyula, az április 12-13-i, művészete köré szervezett tematikus hétvége pedig rendhagyó módon villantja fel személyét, művészetét.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás