Első lépésként elmegy egy swinger klubba... - Kupidó a Kőszegi Várszínházban

2010.07.06. - 00:05 | Egyed Betti - Fotók: freepress.hu

Első lépésként elmegy egy swinger klubba... - Kupidó a Kőszegi Várszínházban

Szex és politika, szerelem és társadalmi különbségek, pénz és család feszül egymásnak Tasnádi István Kupidó című darabjában, melyet az ALKA. T Örkény István Színház Nézőművészeti KFT. és az Orlai Produkciós Iroda közös előadásában láthatott Kőszegen a nagyérdemű. A mind nyelvezetében, mind megformálásban modern előadás egyszerre dolgoztatta meg nevetőizmainkat és adott lesújtó véleményt társadalmunk igencsak kétes értékeiről.

HIRDETÉS

Van az úgy, hogy az embernek elege lesz magából, a párjából, a világból, ami körülveszi. Van az úgy, hogy ilyenkor homokba dugja a fejét, és várja a sült galambot, amely persze nem akar a szájába repülni. S van az úgy, hogy valaki a saját kezébe veszi sorsát, és próbálja eltakarítani a mocskot maga körül. Első lépésként tegyük fel, elmegy egy még mocskosabb helyre, egy swinger klubba. S van az úgy, hogy rá kell jönnie, nem is olyan mocskos hely az, legalábbis nem a szextől és a pajzán erotikától... Sokkal inkább a politikai és gazdasági versenyzéstől, mely immáron oda is befészkelte magát.

Valaki csak nézi, valaki részt vesz benne...


Mint azt a plakát 18-as karikája is előre jelezte, várható volt, hogy nem egy klasszikus előadásra váltottunk jegyet. Sejtelmünk hamar igazolódott, már a beléptetés sem volt hagyományos: mindenkit külön köszöntöttek a Kupidó Bár-ban, majd egy pohár pezsgővel a kezében várhatta, hogy bebocsátást kapjon a swinger klub sejtelmesen bordó fényekkel megvilágított, nemcsak kánikulától túlfűtött termébe.
Cate (Für Anikó) és Falk (Gazdag Tibor) történetén keresztül bomlanak ki a szálak, az unalmas hétköznapi, megfásult életüket élő házaspár a nő születésnapját egy swinger klubban szeretné megünnepelni. Vagyis inkább csak az asszony szeretné: míg ő felszínes lazasággal, kaján mosollyal merész ruciban érkezik a klubba, majd mesterkélt természetességgel elcseveg Miaval (Takács Nóra Diana), addig Falk feszeng, először olyan, mint akinek a földbe gyökerezett a lába, majd próbálja lebeszélni feleségét a hirtelen ötletről. Itt valami nagyon nincs rendben, érezhetjük: ki az a férfi, aki ellentmondana egy ilyen csábításnak? Aztán szép lassan helyére kerül minden, a jellemek kidomborodnak.


A színészek játéka tökéletesen követi az egyes stációkat, hogyan lesz a „mű-boldog" nőből megfáradt asszony, és az egykor vezető beosztásban dolgozó férfiból munkanélküli „talpnyaló". Cate azt hitte, hogy a swinger klubban feléled szunnyadó vágyuk, újra megismerik egymást. Elméletileg itt mindenki egyenlő lenne, félmeztelenül nem számít a rang és a társadalmi státusz. De természetesen ebben is tévedniük kell... Még úgy is, hogy aki egyszer belépett a klubba, azt álnéven regisztrálták.
Mennyire hasonlít mindez mindennapjainkra? Miközben chatelünk, meg lájkolunk, lehetünk playboynyuszi69 éppúgy, mint szexyboy32. Felvehetünk anonim neveket, anonim ruhákat. A kérdés az, mikor indul az anyag feslésnek, mikor írja ki a számítógépünk, hogy a kettő nem kompatibilis.

A színészek játéka egyébként lenyűgöző, Csákányi Eszter Merrteuil márkinő személyében megmutatta sokadik asszony-arcát, Mucsi Zoltán Oberonként hozta a tőle megszokott lenyűgöző játékot, Scherer Péter otthonosan mozgott az ösztöneinek élő, asszonyhajhász elnök szerepében, Budai Zsófia pedig kitűnően alakította mellette a pórázon tartott macskanő jellemét. Katona László alias Leec, karjában a guminővel felejthetetlen, egyszerre töltötte meg saját szerepét játékkal, különösen az álomjelenetben előadott monológjában, és mutatta meg hogyan kelhet életre egy bábú a színpadon.

Izsák Lili jelmezei kissé visszafogottnak tűnnek, nem mernek mindent megmutatni. De miért kell úgy csinálni, „mintha", miközben arról beszélnek, hogy mi mindig csak úgy cselekszünk, „mintha"... Az előadók egy része régi Krétakör-tag, talán tudnának beszélni róla, milyen lenne ruha nélkül játszani, igazából... De lehet, hogy ez már sok(k) lenne egy átlagos nézőnek? Hisz csak a tévében bírja, a valóságban nem...



A proletár nem él, hanem azt nézi, hogyan élnek mások...


A látszólag nyáresti előadás elgondolkodtató, tartalommal átszőtt mondatai egyszerűen belénk ívódtak. Tasnádi szlenges, néha durvának tűnő stílusa csak lenyomatát őrzi annak a nyelvnek, amelyet oly sokan már észrevétlenül használunk, a Freud-i álomképben megfogalmazott jelenete pedig a képzelet és valóság tökéletes összjátéka. Tasnádi hazárd módon használta ki a színház adta egyik legszebb lehetőséget: összekeverte a mesét a valósággal, de csak hogy észrevegyük: minden mese mélyén lapul némi igazság, minden képzelet és minden emlékezet valami igaziból, valami eredetiből építkezik. Így lesz egy vidám komédiából szatírjáték, így bújik meg a komikum mögött a komolyság, így szórakoztat és tanít egyszerre.

Van az úgy, hogy egy kis időre képes vagy kirángatni magad a mocsokból, levetkőzöd a gátlásaidat, megszeged a szabályokat, megadod magad az ösztönöknek. Egy éjszaka, amikor minden megtörténhet... De reggel megszólal a telefon, visszaránt a valóságba, de te már nem vagy ugyanaz, mint voltál... A világ azonban mit sem változott, rájössz, hogy a mocsok még mindig körülvesz, hogy az elnök az egy szál gatyában is a főnököd marad, hogy a gyereked még mindig otthon vár, hogy a munkádat nem kaptad vissza, és a tévében még mindig mások élik az életed...

Új hozzászólás