Mesebolt Bábszínház: Pláne-díj Kovács Gézának, No, lám-díj Lukács Gábornak

2024.07.25. - 13:00 | Büki László 'Harlequin'

Mesebolt Bábszínház: Pláne-díj Kovács Gézának, No, lám-díj Lukács Gábornak

Két társulati díjat osztott ki az évad végén a Mesebolt Bábszínház. A frissen alapított Pláne-díjat, a bábszínház "életműdíját" Kovács Géza, leköszönő igazgató vehette át az évadzáró társulati ülésen. A társulati tagok szavazatai alapján a No, lám!-díjat idén Lukács Gábor kapta.

HIRDETÉS

PLÁNE! - díj

A Mesebolt Bábszínház társulata új díjat alapított. A No LÁM! díj nagytestvérét. Ezzel nem egy évad teljesítményét jutalmazza a színház, hanem a Mesebolt érdekében végzett több évtizedes kimagasló munkát ismeri el. Azt is mondhatnánk, hogy ez a Mesebolt életműdíja.

Az értékét az adja, hogy a munkatársak, a teljes kollektíva ismeri el egyvalaki művészi teljesítményét, közösségépítő, oktató-nevelő munkáját, a színház megmaradásáért, fejlesztéséért tett erőfeszítéseit.

Ezt a díjat az évadzáró társulati ülésen KOVÁCS GÉZA vehette át, aki 2009-től 2024. június 31-ig volt a színház igazgatója.

Erkölcsi elismerés ez, mely pénzjutalommal nem jár.

A díjazott egy oklevelet és egy, Trifusz Péter által  erre az alkalomra, csak neki készített, s éppen ezért nagyon személyes elemeket is tartalmazó műalkotást vehetett át Csató Katától, a bábszínház új igazgatójától.

Kovács Géza 29 előadás rendezett a Meseboltban, de íróként, dramaturgként is részt vett az új produkciók színpadra állításában, s irányítója-tagja volt több  foglalkozásjáték alkotógárdájának.

És színészként is láthatta a közönség. Ha kellett akár beugróként is vállalkozott a közreműködésre egy futó előadásban, melynek egyik szereplője megbetegedett, amikor mindenképpen le kellett játszani a tervezett sorozatot. S megszámlálhatatlan alkalommal ajánlotta fel (ha a színház éppen egyik produkciójával sem tudta vállalni a fellépést), hogy majd ő eljátssza Vásártér című saját előadását.  

Vezetése alatt a színház az ország meghatározó bábos, gyermekszínházi műhelye lett, melynek munkáját a közönség és a hazai és nemzetközi színházi szakmai is elismerte. Ezt az elmúlt 15 év díjai, fesztiválsikerei is bizonyítják.

Kovács Géza Meseboltos munkái: 

2007.

Galuska László Pál-Kovács Géza: Suttogó füzesek - cigány legenda

Rendező: Kovács Géza

2009.

Petőfi Sándor-Gimesi Dóra: JÁNOS VITÉZ (52)

Rendező: Kovács Géza

Veres András: MACKÓ SZÜLETÉSNAPJA

Rendező: Kovács Géza 

Felújítás: 2015.

2010.

Gimesi Dóra: Tündérszép ilona és árgyélus királyfi

Rendező: Kovács Géza

2011.

Benedek Elek-Szász Ilona: A vitéz szabólegény

Rendező: Kovács Géza

Szász Ilona: Baktüttyös - vasi mende-mondák

Rendező: Kovács Géza

2012.

Galuska László Pál: MADARAK VOLTUNK

Rendező: Kovács Géza

Felújítás: 2020.

-        7. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle - a műfaj kimagasló produkciójának járó diploma (2013.)

-        a Magyar Bábművészek Szövetsége különdíja (2013.)

2013.

Carlo Collodi-Kovács géza-Ziránó Színház: PINOKKIÓ - a Ziránó Színházzal közös előadás

Rendező: Kovács Géza

VITÉZ LÁSZLÓ - Az elásott kincs

Rendező -dramaturg: Kovács Géza
-          VII. Kaposvári Nemzetközi ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházak Biennáléja -  Kemény Henrik-díj Kovács Gézának (A díjat első alkalommal ítéltek oda.)

Szász Ilona: AZ ÖRDÖG KÚTJA - vasi mende-mondák

Rendező: Kovács Géza

BáBéCé - foglalkozásjáték

Alkotók: Császár Erika, Kovács Géza

Betlehem csillaga - foglalkozásjáték

Alkotók: Kovács Zsuzsanna, Kovács Géza

2014.

Farsangoló- foglalkozásjáték

Alkotók: Kovács Zsuzsanna, Kovács Géza

J. Svarc: Az elvarázsolt testvérek

Rendező: Kovács Géza

Galuska László Pál: Szent Márton köpenye 

Rendező: Kovács Géza

Felújítás: 2016

2016.

Galuska László Pál: Töviskirály

Rendező: Kovács Géza

Galuska László Pál: Fehérlófia

Rendező: Kovács Géza

Ki vagyok én? - foglalkoztató játék kiskamaszoknak

Rendező: Kovács Géza

2017.

Michel Ocelot- Khaled-Abdo Szaida: KIRIKOU ÉS A BOSZORKÁNY

Rendező: Kovács Géza

Felújítás: 2022.

- 9. Gyermek és Ifjúsági Színházi Szemle - a legjobb gyermekszínházi előadásnak járó Üveghegy-díj, a Nemzetgazdasági Minisztérium különdíja (2017.)

Batu-tá kalandjai

Író-rendező: Kovács Géza

-        Katowice for children - XII. Nemzetközi Bábszínházi Fesztivál - Katowice város polgármesterének különdíja (2018.)

Jevgenyij Svarc: AZ ELVARÁZSOLT TESTVÉREK

Rendező: Kovács Géza

Veres András: Ágoston, avagy egér a felhők között

A Mesebolt Bábszínház és a Ziránó Színház közös produkciója

Rendező: Kovács Géza

2018.

Václav Čtvrtek: Rumcájsz

Rendező: Kovács Géza

Michael Ende: Ármányos puncspancs

rendező: Kovács Géza

(A békéscsabai napsugár Bábszínháztól átvett előadás)

Josef Čapek-Szász Ilona: Történetek a Kutyusról meg a Cicusról

Rendező: Kovács Géza

Szálinger Balázs: Királyok könyve I - Történetek a Honfoglalásról - osztályterem-színházi előadás kisiskolásoknak

rendező: Kovács Géza

Felújítás: 2021.

Szálinger Balázs: Királyok könyve II. - Történetek Szent Istvánról - osztályterem-színházi előadás kisiskolásoknak

rendező: Kovács Géza

Szálinger Balázs: Királyok könyve III.  - Történetek Szent Lászlóról - osztályterem-színházi előadás kisiskolásoknak

rendező: Kovács Géza

Szálinger Balázs: Királyok könyve IV. -Történetek III. Béláról - osztályterem-színházi előadás kisiskolásoknak

rendező: Kovács Géza

Felújítás: 2021.

Galuska László Pál: A háromágú tölgyfa tündére

rendező: Kovács Géza

2021.

Szálinger Balázs: Királyok könyve V. - Történetek Kun Lászlóról - osztályterem színházi előadás

rendező: Kovács Géza

2023.

Galuska László Pál: A tó titka

Rendező: Kovács Géza

Lázár Ervin-Kolozsi Angéla: Szegény Dzsoni és Árnika
Rendező: Kovács Géza

2024.

ABC - BetűJáték

Rendező: Bartal Kiss Rita
Dramaturg: Kovács Géza

No, lám!-díj

A Mesebolt Bábszínházban hosszú évek óta hagyomány, hogy az évad végén a társulat szavaz, ki nyújtotta a legkiemelkedőbb teljesítményt a záruló színházi szezonban. Akire a legtöbb szavazat érkezik, megkapja a NO LÁM!-díjat.

Mindenki szavazhat, és mindenkire lehet szavazni.  Így időről-időre előfordul, hogy nem a színpadon állók vagy a közönség által ismert dolgozók közül kapja meg valaki a kitüntetést, hanem olyan valakit díjaz a társulat, aki a háttérben tevékenykedik, akinek munkája nem a közönség előtt zajlik. Máskor meg éppen a kiemelkedő színpadi teljesítményt ismerik el a bábszínház dolgozói.

2024-ben a szavazatok összesítése után kiderült, hogy a Mesebolt társulata LUKÁCS GÁBOR bábszínészt tartotta érdemesnek a díjra.

Lukács Gábor 2020 óta a Mesebolt Bábszínház társulatának tagja. Az elmúlt évad bemutatói közül háromban szerepelt.

Ősszel egy szólójátékkal kezdett. Gyermekétől távol lévő, őt mindennél jobban szerető apaként Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika című történetét mesélte el - a lakásban lévő tárgyakat játékbe hívva, a történéseket mobiltelefonjával közvetítve- kislányának és a nézőknek. Ezidáig 30 alkalommal. Talán a legemlékezetesebb a Kecskeméten, a Magyarországi Bábszínházak 16. Találkozóján megtartott 2 előadás volt, melyeket a bábos szakma apraja-nagyja megnézett. Különösen a 2. előadáson volt tumultus, küzdelem a helyekért, mer elterjedt a fesztiválon, hogy Szombathelyen csoda született, s Gábor játékát mindenkinek látnia kell. Aztán az előadások végén felcsattant a vastaps, az ováció, s közben a többség próbálta észrevétlenül törölgetni a könnyeit. Egy szakmabéli meg is jegyezte: „Engem a szombathelyiek mindig megríkatnak." S jöttek a gratulációk, az éjszakába nyúló szakmai beszélgetések, elemzések, s a meghívások az ország sok településéről, mert mindenki azt szeretné, hogy ezt az előadást az ő városának gyermekei is láthassák.

Februárban aztán egy másik Lázár Ervin mesében (mert a Mesebolt a 2023624-es évad bemutatóival a nagy mesemondó emléke előtt tisztelgett) ő volt az udvarmester Hapci király udvarában, aki a király értelmetlen, őrültebbnél őrültebb parancsait is teljesítette, mert számára a kötelességteljesítés mindenek fölött állt. Ebben a játékban megvillantotta komédiás képességeit is: esetlen, szögletes figurája sokszor kacagásra késztette a nézőket.

Aztán nyár közepén a Baka István műveiből készült, ifjúsági-felnőtt előadásban ő játszotta Bakó Andrást. Ő volt a sárdi dalárda karnagya, a város történetét kutató levéltáros, a város tanítója; a szerző alteregója, az örök értelmiségi, a művész, a folyvást önmagát marcangoló, a közösség tragédiáiban önnön felelősségét kereső filozófus-gondolkodó.  A kőszegi bemutatón vendégünk volt Baka István özvegye és a leánya, akik elismerően beszéltek alakításáról, s az előadás után neki, vele idézték fel az 1995-ben elhunyt költő-író alakját. Ez az előadás is útra kel: több más mellett Baka István életének két jelentős helyszínén Szekszárdon és Szegeden is láthatja majd a nagyérdemű, de szerepel majd a Mesebolt középiskolás bérletében is.

Ezek voltak a bemutatók, de mindemellett még ott voltak a korábbi évek sikeres, repertoáron tartott előadásai is.

Közülük elsőként a Királyok könyve című osztályterem-színházi sorozat Történetek Szent Istvánról című epizódját kell megemlíteni. Ez volt az elmúlt évad legtöbbet játszott produkciója. Gábor 64 alkalommal mesélt a gyerekeknek szent királyunkról.

És még folytathatjuk! A kisgömböcben számtalan karaktert keltett életre. A Fókaszívben - mely meghívást kapott a debreceni DESZKA Fesztiválra is - ő volt Finn, a fókavadász, aki fókává változott.

Aztán láthattuk a fabatkák között egy csodálatos vitorlás kapitányaként, a sok-sok kalandot átélt nagy mesélő, Teve Púpja hajóskapitány szerepében.

És sok-sok mókás karaktert keltett életre Jill Tomlinson meséjében, amelyben Szuzi cica egyszer csak a tenger túlpartján találta magát egy nagyon különös de izgalmas országban, s szeretett volna haza jutni.

Az évadban Lukács Gábor összesen 154 alkalommal állt színpadra a Mesebolt előadásain.

Nyáron sem pihen. Július 28-án Szegeden, a THEALTER Fesztiválon meséli el újra Szegény Dzsoni és Árnika történetét.


Új hozzászólás