Tóth Lívia: Gyermekkoromban találkoztunk először, amikor a lipárti temetőbe jöttél Mindenszentekkor, meglátogatni a sírt, és utána eljöttél hozzánk is, hisz egy falubeli kisdiákod akadt a nagy Budapesten, a Török Pálban. Ez volt a testvérem, Tóth Csaba.  A malom, ami a szüleidé volt, és a ház, akkoriban TSZ irodául szolgált. Mi sokszor fürödtünk a vízkerék utáni részen a Gyöngyösben gyerekként, még forgott a kerék, és sokat meséltek a szüleink is az ő gyerekkorukról, amikor ez még egy nagyon híres malom volt; oda vitte őrölni az egész megye, sőt távolabbról is a búzát. Ők ismerték a Te szüleidet és tragédiátokat. Bár a történet itt a szomorú időkbe nyúlik vissza, esetleg volna valamely emlékezetes történeted, amit elmesélnél gyerekkorodból, a lipárti időkből?

Szkok Iván: A fürdőzéshez kapcsolódva nekem is van egy emlékem, felhőszakadás volt, megcsúsztam a sáros gerendán a patak felett, a zsilipnél a duzzasztónál. Csodával határos módon meg tudtam kapaszkodni valahogy, ijedségemben sírni sem tudtam. Egy munkás kiszaladt és megmentette az életemet. Majd folytassuk az államosítás utáni időkkel. Emlékszem, egyszer kimentem a málnásunkba, az államosítás után. És ugyanaz a munkásunk, a műhelyablak üvegén franciakulccsal kikopogott nekem és bentről szólt: „Kisfiú, ez már nem a ti málnásotok." Dózsa népe. Idők változása. Az a személy, aki megintett gyermekként a málnásban, később kimentett a Gyöngyös patakból.

TL: Mélységesen megrendít ez a történet, de talán eszmélésül szolgál a fiatalabb nemzedéknek. Maradva a gyerekkornál, emlékszel még, mikor eszméltél rá arra, hogy a rajzolás több lehet egy kedvtelésnél? Megmaradt esetleg valami, egy kis vázlat, vagy ilyesmi?  Videódban meséled, hogy apukád, és anyukád is gyönyörűen rajzolt. Testvérem több képet is festett a malomról, Neked nincs ilyen képed? Vagy őrzöl régi fényképeket a régi állapotokról? Sajnos a mostani romos állapot talán még az előző állapotoknál is lehangolóbb.

SZI: A gyerekkori rajzok a költözésekkor elvesztek, fontosabb volt a paplan és a lábos. 6 éves kisfiú voltam, mikor el kellett jönnünk.   Általában  lovas huszárokat rajzoltam, csatajeleneteket.  Én azért lettem Iván, mert a nagybátyám meghalt, eltűnt a Donnál.  Édesanya börtönben volt,  Nagyanyai nagynéni nevelt bennünket, akinek a huszár vőlegénye meghalt az első Világháborúban, kivételezve nagyon szeretett engem,  és azt mondta: „Ivánkám, ha meghalok, hagyok rád örökséget, veszel magadnak egy lovat és kardot, és a trianoni szégyen-csorbát kiköszörülöd."

TL: Megnéztem a honlapodat: több száz képet festettél, minden korszakot tömbösítve meg lehet nyitni és végignézni.  Jól elkülöníthetőek egymástól. Ezen kívül szobrok, megrendelések, fotók, rajzok, portrék, események: egész életed dokumentációja megtalálható. Eleinte nagyon magával ragadott a népművészet, tiszteletadásként több munkádon is visszaköszön a népi kultúra, motívumok, pl. az egymásra halmozott párnák, csipkés, fodrozott inglenyomatok. Pl. murális munkád az Orlay[1] Kereskedelmi Szakközépiskolában Szombathelyen, vagy, LÁNY PÁRNÁKKAL, Erzsébet szálló, Budapesten, Magastűzű samott-kerámia,    1984, vagy Ildikó II. 1983,   magastűzű samott. vagy, Kőműves Kelemenné, Népballada, 1971-ből, Festett dombormű, akril, műanyag,Balassagyarmat, Horváth Endre Múzeum, Nappal és éjszaka, Atrium Hyatt Hotel Magastüzű samott-kerámia, 170 x 210 cm, 1986, Kalotaszegi menyasszony, / Erzsébet szálló / Magastűzű samott-kerámia, 160 x 210, 1986. Engem ezek a munkák ragadtak meg fiatalon.  Műtermedben is láttam, hogy komoly gyűjteményed van belebújós, hímzett, erdélyi mellényekből, talán 100 évesek is lehetnek. Egy ilyenben én is fotózkodtam valaha. Azóta is készültek ilyen inspirációjú képek, vagy ez a 80-as évek terméke volt?

SZI: A népművészet állandóan jelen van. Gyűjtve, festve, mintázva, tanulva és tanítva, néptánc és táncház, heti egy-két alkalom,   hisz találkoztunk is régebben, a gyermekem, menyem, vejem az unokáim profi néptáncosok, temetésen, a szül. napi ünnepségen prímás brácsás és nagybőgős húzza - mind jóbarát.

TL: Talán, mert sokat mintáztál, és festett kerámiákkal kezdtél, ezért indultál el a három-dimenziós festmények felé. Felfedezted a háromdimenziós negatív plasztikát, amit úgy festettél ki, melyet paradox módon mégis pozitívnak érzékeltünk. Ilyet is először egy hódmezővásárhelyi nyári tárlaton láttam Tőled, nagyon megjegyeztem. Látom, mostani munkáid is plasztikusak (Ifjú pár, és Fiatalok), de ezek már nem ezzel a módszerrel készülnek. Vagy csak a fotón nem jön át? Hogy alakult ki ez a speciális vizuális világ, formanyelv? Mesélnél erről?

SZI: Festett szobrok 3/D, pozitív-negatív. A művészettörténet 99%-ban a szobrok és domborművek festettek, olykor aranyozottak voltak, pl. szárnyas oltárok. Minden ember és modell egyszerre szobrászi és festői. A negatív festett öntvény, világszabadalom; - mondhatom világszenzáció volt, az USA-tó Hongkongig. Charles Simonyi és Microsoft. Tudtam nemet mondani a rengeteg pénzre, amit aztán felelőtlenül elherdáltam - de az életművem kiteljesedett.

TL: A plasztikus munkákon szereted fotózni a fény játékát, a villódzást. Festményeid is kapcsolhatók ehhez az élményhez, Pl. Hódmezővásárhely verőfényben. Hogyan lesz festmény egy élményből? Látom a sok fényképet, melyet készülő megrendelésekhez „megrendeztél", sokalakos kompozíciók, mind élő modellekkel.  Ezek a jelenetek, hogy adódnak hozzá a kép létrehozásához?

SZI: A munkám része a fotózás, az élőkép, a modellek sokasága - főleg a murális vázlatoknál.

TL: A másik nagy stílusirányt a Szemek szuggesztiója adja. A szemek megnövelése, és megsokszorozódása szinte hipnotizálja a nézőt. Amikor kitaláltad, csak a „bemozdult" arc inspirált, vagy a saját nézőpontjaidnak a váltogatása, vagy arra is utal, hogy több személyiségünk van? (Kokas Ignác, Bornap)- A videóban elmeséled, de az olvasóknak is összefoglalnád?  

SZI: Portréfestészetemet az érzelmes, szívbéli realizmussal jellemzem.  Szeretem a modelljeimet karhajlításnyira venni,  a tábla, a táblakép távolabb van.  Közelről mindenki 4 szemet lát. Ez természetes. 2X2 =4, Persze rajzolni és festeni is tudni kell.

TL: Mióta élsz a műtermes lakásban, Gellért-hegy lábánál, ahol csodás a környezet, az épület is nagyvonalú? Mik az érzéseid evvel kapcsolatban? Az egyszeri vendég szemszögéből csodás, (millió holmi, régebbi munkák gyűjteménye, mindenféle színű pigment az asztalon) azt sugallja, hogy folyamatos a munka.  A Vázlatok, Tervek fül is tele van makettek, tervek tömkelegével. Megvalósult azért néhány tervpályázatod? Felsorolnál belőle néhányat?A Görgey apoteózisa látványterv szerintem nagyon jól sikerült, az ágyút átugrató lovasok is nagyon izgalmas kompozíció. Megvalósult?

SZI: A pályázatokról. Életemben nem volt meghívásos pályázat, amelyet ne nyertem volna meg. Pl. első díj. Olyan volt, hogy megnyertem, de nem én kaptam meg a munkát, hanem az utolsó helyezett.

TL: Videódban mesélsz az akadémiai mesterekről, akkoriban az absztrakt volt a Divat. Mintha nem találtál volna igazi mesterre. Technikádat magadnak kellett kitalálnod. Kik voltak az akkori oktatók?

SZI: Mestereim, az ezredek és századok nagyjai, Rembrandt, Ferenczy Károly, Csontváry, Derkovits, Kondor és Szalay stb. A főiskolán Kádár György osztályos voltam, nagy szabadságot élveztem, volt úgy, hogy reggel bejött hozzám Domanovszky rektor úr, megkérdezte nem zavar-e , majd délben elment. Somogyi József és Szabó Iván gyakran hívott az Epres Kertbe,- arany életem volt.

TL: Nem tértünk ki még a képzőművészet becsületéért elkövetett munkásságodra.  A Műcsarnok- ESKÜVŐ'99  kiállítás elleni demonstráció, Vezető szerep a MKISZ élén. „Harcoltam a kultúrpolitika képmutatása ellen, amely eltűri a múzeumi banditizmust, a múzeumi korrupciót, mind a mai napig Az „ESKÜVŐ 99" botrányos megrendezése miatt a Műcsarnok előtt[2], illetékességből egy performansz keretében tiltakoztam. A magyar művészek néma tüntetése tett engem a Magyar Képző-és Iparművészek Szövetsége elnökévé."

SZI: A rendszerváltás óta, az Országos. Tárlatok ügye és hiánya! a Műcsarnokban, a legneuralgikusabb pont.  Kulturális kormányzatunk szégyene és bűne. Kétségbeejtő. Nincs kortárs képzőművészet, csak műalkotásnak látszó tárgyak cunamija.

TL: 2023-ban megkaptad a Munkácsy-díjat. Nagyon örültünk neki mi is. Hogy érzed, végre kaptál méltó elismerést, vagy talán, túl későn jött? Maradt még energiád dolgozni?

SZI: A feladatok sokaságával kell megküzdenem és az állandó időzavarral, olykor mások tohonya lustaságával is, sajnos.  Köztéri lovasszobor, annak a költségvetése, kiállítások, murálisok, képek, írások stb. stb. plusz a család. Nincs pihenés. Soron van a kiállításom Visegrádon, 10 helyszínen. Gondolj bele! Most a legfontosabbak: A Műterem, Kiállítások, a MNM, Nemzeti Múzeum, Nemzeti Galéria, MMA, Néprajzi Múzeum. a restaurálások általában, Főiskola. stb. A Munkácsy-díj úgy emlékszem nekem nem hiányzott, nem vártam - több okból. Persze meg kellett volna kapnom harminc évesen. 1975 körül. / Egyéni kiállítás a Műcsarnokban, általános ismertség, díjak, pályázatok stb. / Megkérdezték tőlem, hogy elfogadom-e, átveszem-e? Természetesen igen - válaszoltam, csak előbb attól a 15 KISZ és párttitkártól vonják vissza. Az 1999-es ESKÜVŐ'99 című Műcsarnok előtti tüntetésem és MKISZ elnökségem óta szigorú büntetésben voltam - 25 éve nem írták le a nevemet művészeti szaklapban.

TL: Honlapodról záró mondatodat is idézni szeretném:" A még száradó,vagy talán még el sem kezdett képek sorsa izgat, mint a nemzet jövőjét meghatározó élveszületések száma." Ez a mondat megnyugtat, hogy ezért születtünk erre a földre. Munkáid mind-mind az élet teljességéről szólnak. Sokban megjelenik az érzékiség, ifjúság, szerelem. Neked szerencséd van több unokád, dédunokád is van. Számszerűen kilenc Igazán boldog lehet, ha mint most is, mind meglátogatják! Tehát, az ősök energiája továbbél. Gondolom ebben a korban, már többször nézel vissza a múltba is. Fontosak az őseink, s tetteik, adnak kapaszkodót, vagy csak egy láncszem vagyunk a sorban? Hogyan gondolsz rájuk?

SZI: Az  őseim - és egykori kortársaim - velem vannak, fájó emlékezéssel.

TL: Nagyon köszönöm az interjút, további jó egészséget kívánok a további munkákhoz.

A szerző, dr. Tóth Lívia textilművész, a festő falubelije 

 
Dicséretek, díjak

[1] ma:Vas Vármegyei Szakképzési Centrum Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Kollégium

[2] Honlapon dokumentációval