Száguldás, por és szerelem - Veszprém Rally 2010

2010.07.22. - 13:25 | Bíró Zoltán

Száguldás, por és szerelem - Veszprém Rally 2010

Hatalmas hőség, por, sziklák, nagyszerű küzdelem és drámák - ez jellemezte az idén már tizenhetedik alkalommal megrendezett Veszprém Rallyet. Nemcsak az Országos Rallye Bajnokság futama volt, hanem a Rallye2 és az RTE is részt vett a futamon. A pályák nehézségét jellemzi, hogy aki célba ért, kivétel nélkül küzdött kisebb-nagyobb műszaki hibákkal.

HIRDETÉS

Az Országos Rallye Bajnokság mezőnye szombaton két kör jellegű gyorsaságit teljesített Királyszentistvánon. A por már itt is okozott gondokat, főleg mikor a mezőny másodszorra haladt át a pályákon; az autók a nagy porban gyakorlatilag alig-alig láttak. Az erősorrend ennek alapján kicsit felborult; a szokásos élversenyzők mellett Hideg, Elek és Kazár szerepeltek kiugróan jól. Másnap a mezőnynek három pályán kellett magát hétszer keresztülverekednie. Ez a legjobban ifj. Tóth Jánosnak és Tagai Róbertnek sikerült a legjobban, akik végig szoros küzdelmet vívtak a szintén S2000-es autóval versenyző Herczigékkel, akik az utolsó előtti gyorsaságin estek ki a kormányösszekötő hibája miatt. Nemcsak az első-második helyen volt nagy a csata, hanem harmadik-negyediken is. Asi és Turi az egész verseny alatt gyűrték egymást, az utolsó gyorsasági előtt mindössze fél másodperc volt a különbség köztük. Turi azonban belefutott a saját porába, nem látta a pályát és felborult. Ezzel eldőlt, hogy Asi és Pikó Zsuzsa lett a második, Turi és Nándi a harmadik. Negyedik Hideg Krisztián lett, aki csupán öt másodperccel volt gyorsabb Elek Istvánnál. Őt Kazár Miklós és Szőke Tamás követte 4.2 szekundummal, beállítva idei legjobb eredményüket. Hetedikek ifj. Rangáék, nyolcadikok Botkáék lettek; ők épphogy megelőzték Balogh Jánost és Németh Lászlót. Az utolsó pontszerző Pethő István lett Bacigál Igorral az oldalán. A7-ben, A6-ban és S csoportban már most bajnokot avatak. Pálinkás és Bagaméri nem csak a versenyt, de a bajnokságot is megnyerte; ugyanezt érte el A6-ban a szombathelyi Magyar - Budai kettős, míg S csoportban a Matics - Viczena duót nem érheti már utol senki. A verseny nehézségét jellemzi, hogy negyven páros látta meg a célt, tehát a mezőny közel fele kiesett.

Eredmények:

  1. ifj. Tóth János - Tagai Róbert, Peugeot 207 S2000
  2. Asi - Pikó Zsuzsa, Mitsubishi Lancer Evo IX +32"3
  3. Turi Tamás - Nándi, Mitsubishi Lancer Evo IX +01'01"4
  4. Hideg Krisztián - Kismődi Endre, Mitsubishi Lancer Evo IX +1'17"9
  5. Elek István - Ferencz Ramón, Mitsubishi Lancer Evo IX +1'22"9
  6. Kazár Miklós - Szőke Tamás, Mitsubishi Lancer Evo IX +1'27"1
  7. ifj. Ranga László - Czakó Janek, Mitsubishi lancer Evo IX +1'33"8
  8. Botka Dávid - Szenner Zsolt, Mitsubishi Lancer Evo IX +1'41"6
  9. Balogh János - Németh László, Mitsubishi Lancer Evo IX +1'43"8
  10. Pethő István - Bacigál Igor, Mitsubishi Lancer Evo IX +2'11"2

Az RTE és a Rallye2 ezen az egy versenyen - a kevés nevező miatt - összevonásra került. Nekik vasárnap ugyanazokat a pályákat kellett teljesítenie mint az első osztálynak, de csak hatszor. A rallye2-ből 13 páros ért célba - ahol szinte mindenki a pályák minőségére, a hőségre, no meg az ezekből fakadó technikai problémákra panaszkodtak. Rallye2-ben az A/N csoportot Bereczki Norbert és Kozma László nyerte az N2-vel egyetemben. Órai Balázs és Jancza Tamás második helyen ért célba, ők az A7-ben nem találtak legyőzőre. Harmadikok Baksaiék lettek, valamint az A6-ot is behúzták; itt a másodikok Kuncz Dezsőék lettek, több célbaérő nem volt. A7-ben Rádóczi és Szemmelroth lettek a másodikok. Az F csoportban a Medvecz-házaspár nyert a Simon-Szigetvári és a Fekete-Dombai kettősök előtt. Az F2-őt Simonék nyerték Adonyi Márton és Hazai Imre előtt, míg az F1-ben Feketéék voltak a leggyorsabbak Stepánék és Vargáék is.

Eredmények A/N:

  1. Bereczki Norbert - Kozma László, Honda Civic VTi
  2. Órai Balázs - Jancza Tamás, Honda Civic Type-R +49"4
  3. Baksai László - Nagy Béla, Lada 21074 +01'33"7
  4. Kuncz Dezső - Németh Fruzsina, Honda Civic VTi +02'04"0
  5. Rádóczi József - Szemmelroth Anetta, Peugeot 306 +02'47"0

Az RTE mezőnyét is jócskán megrostálták a veszprémi pályák. Bár csupán másodszorra látogatott el a sorozat murvás versenyre, a rajthoz állók így sem vallottak szégyent. A versenyt a Nagy - Nagy testvérpáros nyerte a Lovász - Berényi kettős előtt. Ők ketten rendkívül szoros csatát vívtak addig, amíg utóbbiaknak technikai nehézségeik támadtak, így a csata sorsa el is dőlt. Harmadik a Kocsomba - Martinák duó lett-ez egyben idei első célbaérkezésük is volt. A negyedik helyet Barna Tibor és Pannuska László szerezték meg, Szepesi Lajos és Nemes László előtt. Utóbbiak végig technikai hibákkal küzdöttek, és az utolsó pályán veszítették el helyüket Barnáékkal szemben. A hatodik a Pintér - Sárga kettős lett, ők egyetlen gyorsaságit tudtak normálisan teljesíteni, a többin minduntalan leesett a turbócsövük. Hetedik, a WRC kategóriában pedig utolsó lett Domonkos László és Tót János. Őket két H1-es Lada VFTS követte, Nemerey - Kőszegi és Szabó - Ignácz sorrendben, H1-ben a harmadik a Kiss - Sirko duó lett. A H3-ban és N1-ben csak egy célbaérő volt; előbbit Kosztolányiék, utóbbit Madariék nyerték. H2-ben a Papp testvérek nyertek a C30-as Volvoval Farkasék és Czenéék előtt. A3-ban a Molnár - Somodi páros nem talált legyőzőre; mögöttük Szabóék és Sajtósék értek célba. Utóbbiak az átlagnál viseletesebb autóval értek be, ennek oka egy borulás volt. A2-ben három célbaérő volt, Nyilas - Antalffy - Szemán sorrendben. A1-ben egyedül Brunczvik Zoltán és Malek Péter ért célba a Trabival. Nekik is munkás versenyük volt, ugyanis elhagytak két lökhárítót, leszakadt a kartervédő és kiszakadt a bal hátsó lengőkar. N2-ben Bartha Aurélék nyertek Porkoláb Gergőék előtt.


Eredmények:

  1. Nagy Mátyás - Nagy Tamás, Mitsubishi Lancer Evo VI
  2. Lovász Pál - Berényi Ákos, Mitsubishi Lancer Evo IX +35"5
  3. Kocsomba Károly - Martinák Balázs, Mitsubishi Lancer Evo IX +01'39"8
  4. Barna Tibor - Pannuska László, Mitsubishi Lancer Evo IX +02'37"3
  5. Szepesi Lajos - Nemes László, Mitsubishi Lancer Evo VI +02'37"8
  6. Pintér László - Sárga Viktor, Mitsubishi Lancer Evo VI +02'48"0
  7. Domonkos László - Tót János, Mitsubishi Lancer Evo VI +03'19"3
  8. Nemerey Ádám - Kőszegi Ferenc, Lada VFTS +06'34"7
  9. Szabó Norbert - Ignácz Dániel Péter, Lada VFTS +06'45"9
  10. Kosztolányi Imre - Kuti Péter, BMW 316 +06'53"5

Új hozzászólás