A kisegér módfelett megkönnyebbült, amikor végre megpillantotta őt. Lám, mégsem mendemonda az égi féleleműző csodatetteit elbeszélő megannyi történet. Megilletődve nézte, amint a mennyei munkás a színe elé kerülő temérdek félelmet lágyan gomolygó felhőkké varázsolja, majd botjára tekerve óriási vattacukorrá szelídíti őket. Aztán a jámborrá változtatott teremtményeket hűs szellő pártfogásába ajánlja, hogy az szélnek ereszthesse a bodros pamacsokat.

A féleleműző egy szusszanásnyi pihenőre vágyott. Alighogy abbahagyta a munkát, meglátta az incifinci rettegőt. Azonnal sejtette, hogy egy percre sem maradhat tovább tétlen. Szólásra noszogatta az ijedt kisegeret. Amaz elmesélte, hogy a macskától való félelme miatt állandó szorongásban él.

-Egyszer egy varázsló megszánt, és macskává változtatott, de akkor meg a kutyától féltem. Ezért aztán kutyává változtatott, ettől kezdve meg a párductól kezdtem félni. A varázsló nem akart beletörődni abba, hogy a hókuszpókuszai kudarcot valljanak, ezért párduccá változtatott. Ekkor én meg a vadásztól reszkettem. Itt aztán a varázsló feladta. Visszaváltoztatott kisegérré és elküldött hozzád. Mondd, tudsz-e rajtam segíteni?

-Bármit is tennék, úgysem segítene rajtad, hisz a szíved egérszív.

(Anthony De Mello & Enik)