Kultúrvelneszre fel! - A megye legnagyobb majálisára és legszínesebb nyári programjaira készülnek Bükön
Képgaléria megtekintése2025.04.30. - 00:30 | Büki László 'Harlequin'

Érdemes lesz a kultúrában is megmártózni májustól szeptemberig Bükön, ugyanis várhatóan a megye legnagyobb majálisa és legszínesebb nyári programjai várnak az idelátogatókra - A Büki Nyár 2025 programjait ismertette a kedden délelőtt a Termál téren dr. Németh Sándor polgármester, Prieger Szabolcs intézményvezető és a programok egyik főtámogatója, a Nestlé Purina képviseletében Kocsis Virág munkáltatói márkaépítés specialista. Közreműködött a büki Poppies énekegyüttes.
Másfél évvel ezelőtt avatták fel hivatalosan Bük-Bükfürdő új rendezvényhelyszínét, a Termál teret, amit azóta egy új programstruktúrának köszönhetően sikerült megtölteni az egész év során programokkal. Erről dr. Németh Sándor polgármester beszélt, aki kiemelte: a Gyógybornapok után is van élet a fürdőn - főként, hogy társszervezője a Büki Gyógyfürdő Zrt. a nyári programoknak -, tavaly óta Bükfürdő Live Weekendnek hívják, és már elérhetők a bérletek, napijegyek, valamint a komplett line-up.
A tavasz legnagyobb durranása vitathatatlanul a Nestle Purina által immár évek óta támogatott Majális lesz, annak is május 1-i napja, ami délelőtt jótékonysági főzéssel és májusfa állítással kezdődik, este pedig - ahogy a legutolsó Gyógybornapokon.... - Dzsúdló lesz a sztárvendég. A rendezvény egyik kiemelt programja idén is a hagyományos jótékonysági főzés, amelyen a város lakói, helyi szervezetek és a Nestlé Hungária Kft. csapatai közösen készítenek ételeket. Az ezekből befolyt adományokat teljes egészében az Együtt Ábel Egészségéért Alapítványnak ajánlják fel. Nemcsak a délelőtti főzés, hanem az esti koncert teljes bevételét jótékony célra fordítják a szervezők: a támogatás a büki Csodaország Alapítvány és az Állatvédők Vasi Egyesülete között oszlik meg, hozzájárulva a helyi gyermekek és az állatvédelem támogatásához - osztotta meg a nemes gondolatokat a sajtó képviselőivel a Nestlé Purina részéről Kocsis Virág.
A Büki Purina Majális május 2-án és 3-án is színes programokkal várja a látogatókat, melyek között családi, gyermek- és koncertesemények egyaránt szerepelnek. A rendezvények helyszíne a Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár szabadtéri Átriuma lesz.
Minden, amit a háromnapos Büki Majálisról tudnod kell:
Dzsúdló lesz a sztárvendég a háromnapos Büki Purina Majálison (máj. 1-3.)
2025.03.18. - 21:00 | Büki László 'Harlequin'

A háromnapos program csúcspontja a május 1-i jótékonysági főzés és a Termál téri koncert lesz, aminek sztárvendége Dzsúdló! Május 2-3-án a büki Atriumban ingyenes koncertek és egyéb programok várják a családokat!
Már május hónap is nagyot hasíthat a "hol töltsük tartalmasan a szabadidőt?" kérdésre Bükre tett vokssal, olyan különleges és értéket hordozó eseményekkel, mint a József Attila életét szuggesztíven közönség elé táró Mondjad, Atikám című előadásával Vecsei H. Miklós és Balla Gergely.
Új és várhatóan népszerű programelem lesz májusban a Városházi beszélgetések, amikre a hivatal aulájában kerül sor, első vendége pedig a Bagossy Brothers Company három tagja lesz, de izgalmas órákat szerez még májusban Töröcsik Franciska is. A hónap elképzelhetetlen gyermeknapi kavalkád nélkül, a Termál téren egész délután programokkal készülnek a gyerkőcöknek, a gyerekzsivaj így hát garantált lesz!
Ízelítő a művelődési központ májusi programjairól:
Néhány programot kiemelünk Prieger Szabolcs intézményvezető által ismertetettek közül:
Júniusban ismét Bükfürdőn köszönthetjük a legerősebb és legkitartóbb tűzoltókat, június 20-án már reggeltől kezdetét veszi a TFA Tűzoltóverseny. Jó zenékben ebben a hónapban sem lesz hiány, mások mellett a Zanzibár, a Parno Graszt és az Intermezzo Latin Klub is forró hangulatot varázsol a koncerthelyszíneken.
Júliusban a vármegye talán legnagyobb múltra visszatekintő rendezvénye, a Büki Aratóünnep várja - immár harmincnegyedszer! - a fürdő búzatábláihoz az aratóbandákat és az érdeklődőket. A fizikai munka után Balázs Pali koncertjén és a Spontán együttes aratóbálján lehet majd levezetni a lábakban maradt energiákat. A könnyed színielőadások sem maradhatnak ki a programok közül, előbb Csányi Sándor egyszemélyes vígjátéka - Hogyan értsük félre a nőket? -, majd Rezes Judit és Szabó Győző vicces és szívszorító színházi duettje - Loveshake - Az élet összeráz - lesz megtekinthető a Büki MSK Atriumában. Ebben a hónapban debütál a szabadtéri mozi (3x3 mozi), első előadása a hazai mozikban is nézettségi csúcsot döntő Futni mentem lesz. Az vetítésekre a művelődési ház Atriumában kerül sor. Tavaly hatalmas, 25,5 órás rekord született kvízben és tette fel Bük városát a Guinness-rekordok térképére! Ha júliusban újabb rekord nem is születik, egy 12 órás esti kvízmaratonra így is nevezhetnek a csapatok! Időpontja július 25., 20:00 - 08:00, helyszíne a Termál tér!
Augusztusban egy ismert, ám újragondolt négynapos fesztivál landol Bükön Melancholy Art Festival néven, aminek mások mellett vendége lesz Nádas Péter író, Simon Márton slam poetry-félisten és a Platon Karataev duó.
Szeptember hívóneve a Kispál és a Borz zenekar lesz, akik az ETETÉS 2025 turné részeként ejtik útba a büki Atriumot 13-án, míg az előtte levő napon - két év után újra - Charlie méri Bükön a dupla viszkit. Pokorny Lia a Majdnem tökéletes boldogság receptje szólóelőadásával érkezik az Atriumba, a hónap pedig egy rendkívül népszerű sporteseménnyel, a Bük-Csepreg Félmaratonnal zárul.
A Büki Nyár eseményei elválaszthatatlanok a gasztronómiától, érdeklődésünkre, miszerint milyen gasztronómiai "körítést" kapnak a kulturális-szabadidős programok, Prieger Szabolcs úgy válaszolt, hogy egyrészt péntekenként a Termál téren már működik a Termelői piac, ami kiváló kézműves portékákat kínál egészen október 31-ig, valamint a tavaszi-nyári rendezvényeket kísérő, a Termál térre "telepített" 10-15 stand kínálata közül is választhatnak majd az eseményekre látogatók. Meglepetésként kiemelte, várhatóan nagy gasztrosiker lesz a Purina Burger és a Bük Burger... Mi mindenesetre megkóstoljuk mindkettőt, és beszámolunk majd gasztoélményeinkről.
A május 1. - szeptember 27-ig terjedő részletes programkavalkád ide kattintva olvasható!
A teljes sajtótájékoztató itt visszanézhető:
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1921 szavazat
Új hozzászólás