Vasárnapi ebéd - jó üzlet a lélek nyomora

2010.08.02. - 10:00 | Koós Attila

Vasárnapi ebéd - jó üzlet a lélek nyomora

A minap végigpörgettem a tv-csatornákat, s szemet szúrt, hogy három-négy adón is főzőcskét látok. Az újságok címlapjairól nyomtatott fakanalak és lábasok meredeznek. Könyvesboltok kirakataiban konyhafőnökök, séfek, sztárszakácsok bestsellerei. Bizony, jó üzlet a lélek nyomora.

HIRDETÉS

Emlékszem, nagyanyám nagy becsben, kockás füzetlapokon megőrzött sütemény-receptjeire, melyeket a tollhoz nem szokott ujjak mégis olyan cifra, büszke kacskaringókkal másoltak ki tudja, mely időkben, mely tájakon az emlékezetnek.
A hókifli, a rumos szelet, a sorosmézes.
Minden nagymamának volt egy süteménye, aminek hiába tudták a hozzávalóit, úgy, ahogyan ő, megcsinálni senki nem volt képes. Talán hasonlított, már-már közelített, de eltalálni pontosan azt az élményt nem tudta más.
Bár nagymamákat írok, ne feledjük, hogy ezek az asszonyok hitvesek, kedvesek és leányok is voltak valakik szemében.
És tudtak főzni.

Most mondhatnák, hogy változnak az idők, változnak a szokások: a kockás füzetlapot felváltotta a televízió, az internet. Mondhatnák, hogy csak a módszer változott, a lényeg nem.

Mondhatnák, de ne mondják. Ne hazudjanak önmaguknak. A vasárnapi ebéd fogalom volt, nem csupán egy menüsor. A családot összetartó közös rítus, egy életfelfogás, egy erkölcsi pompa ragyogó drágaköve - minden hétvégén, s a részvétel nem lehetőség volt, hanem jog és kötelesség egyben.

A pénteki húshagyás minden volt, csak nem hiány, nélkülözés vagy csonka szürkeség az étkek kínálatában. Virtuozitás volt, leleményesség és incselkedő kényeztetés az érzékekhez, és az egész család lelke felé a háziasszony részéről.
De leginkább izgalmas tanulószoba izzott a tűzhely körül. A lyánykák, a fruskák itt nevelődtek leányokká, nőkké - mert a konyha bizalmas légkörében a kontyok alól az egész életre vonatkozó receptúrák igazgatták a serdülő leánylelkeket.
S nem messze e bűbájos és ezért veszedelmes boszorkánykonyhától forrottak meg a fiak elméi is az embernek való szolgálatban: 'szen a disznóvágás, a tüzelő készítés és egyéb szemérmes tennivalói egy főzésnek-sütésnek, mind-mind férfidolog. Aztán szebb szokás nem kell, ha apa és fia együtt szolgálnak a nőnép keze alá, hogy visszakapjanak méltó kényeztetést a lakomában.

Azt gondolom, a lényeg kezd kikopni közülünk.
Mindig lesz egy üres szék az asztal körül, de állnak-e sokan kinn az ajtó előtt?
"Ti vagytok az élet sója, s ha a só megízetlenedik, ugyan mivel ízesítik meg?"

Új hozzászólás