Vajon Alfons Mucha tisztában volt azzal, milyen szerencsés, amiért a Prágai Akadémia elutasította? Ezután autodidaktaként képzi magát, majd színpadképek tervezését tanító iskolába jár, az estéit egy rajzstúdióban tölti. Aztán, ahogy festőknél lenni szokott, nyakába veszi a világot, a végállomás a művészetek Mekkája, Párizs. A sorskönyvének majd öt éves fejezete itt nyer értelmet azáltal, hogy a sokáig nélkülöző, tanulmányait apróbb munkákból finanszírozó Mucha elkészítheti az ünnepelt színésznő, Sarah Berndhart „Gismonda" című színdarabjának plakátját.

Ezt követően Párizs szerte lépten-nyomon a saját alkotásaiba botlik, hirtelen berobban a köztudatba, és hallatlan népszerűségnek örvend. Szecessziós grafikái az évek során egyre kifinomultabbá válnak, amelyet nemcsak ciklusokba rendezett pannóin csodálhatunk meg, bélyeget, naptárt, árucikkeket reklámozó plakátokat és nyomatokat tervez. Alfons Mucha ékszereivel, bútoraival, tapéta- és szőnyegterveivel az iparművészetet is meghódítja, többek között ezért választottam sorozatom egyik alanyává. Lélekemelő, amikor művészi alkotás a hétköznapokat magától érthető módon képes gazdagítani, amikor a szépséget közvetítő kultúra nem sznob kiváltság, hanem alanyi jogúvá válik.

Muchát a szecesszió jeles képviselőjeként jegyzik, ennek ellenére nem vallotta magáénak az art nouveau elveit, nézeteit inkább a szimbolizmussal rokonította. Pedig elhíresült nőalakjaiban felhasználta a szecesszió egész eszköztárát - buja vonalvezetés, kígyózó indák, stilizált növényi motívumok, drágakő szépségű részletek, romantikus tisztaságot közvetítő, szabadon áramló formák jellemzik az alkotásait.

Nem elég, hogy a sznobok közül sokan Mucha nevének hallatán giccset prüszkölnek, emellett még hatásvadásznak is titulálható? Igaz, hogy alkotásai nélkülözhetetlen eleme a nő, amely hiába a földi szépség egyik remekbeszabott megnyilvánulási formája, Mucha sikerét önmagában ez a tény még nem alapozná meg. A kézenfekvő széphez képes volt még valami pluszt társítani, ez tette sikeressé a sokoldalú művészt. Kiállításait gyakran aposztrofálják a nők dicséretének, joggal. Tematizált pannóin, grafikán megjelenített alakok igézően gyönyörűek. Egyenes tartás, kecsesen íves mozdulatok, hullámzóan szétomló hajkoronák mind-mind luxusutazásra invitálnak az éteri szépség világába. A fátyolszerű ruhák alól kirajzolódó csodás női idomok, hetyke cicik, a kelmék suhogásából épphogy csak kiszabaduló vállak hatnak az érzékeinkre. Első látásra talán idealizáltnak hat ez a giccshatárokat feszegető vizuális parádé, de összességében mégsem, mert ezek a nőalakok nem fejeződnek be a plakátokon. A képek aurája hat a nézőkre, azt is készségesen elismerem, elsősorban a nőkre. Miért?

Mert mi, nők szeretjük, ha így néznek ránk. Imádjuk látni, hogy nemcsak a nyers húsunkat kívánnák marcangolni, hanem a férfiszemből tükröződő pillantások valami olyan esszenciával gazdagítják a szépségünket, amelyet csak tőlük kaphatunk. Meggyőződésem, nincs olyan csúnya nő, akit egy hódolattal teljes, vágyakozó férfipillantás ne tudna megszépíteni. Alfons Mucha pedig képes volt az alkotásaiban ezt megjeleníteni. Tessék utánacsinálni!

Hobbi és üzlet, milyen remekül megfér egymás mellett. Minden, ami titkos vágyakat érint, remekül eladható. Általában mi, nagy szépérzékkel megáldott nők őrizzük a házi kincses ládikók kulcsait, és kellően fellelkesítve akár még meggondolatlanul is tékozoljuk anyagi javainkat. Ezt pedig örömmel konstatálják korunk lakberendezői és feng shui szakértői. Számukra nem nagy tehertétel az ízlésesen ragyogó színvilágú alkotásokat elhelyezni a tervrajzokon. A térrendezés kínai tézisei pedig direkt kedvelik Mucha konkrét témát megjelenítő képeit. Az Évszakok, Csillagok, Művészetek, Virágok, Hónapok, Zodiákus jegyek ábrázolása meglehetősen keresendő a poszterfutár cégeknél.

A képek tanúsága szerint még a tetoválók sem menekülnek el minden lehetséges nyílászárót felhasználva, ha egy vendég az orruk elé dugja Mucha Tánc című alkotását. Ennek ellenére én férfiaknak csak akkor javasolnám, ha mellette bármikor bevállalnák egy rózsaszín tütü viselését is.

Szerkesztőségünk szerint nem túlzó azt követelni egy művésztől, hogy még életében alkosson olyat, amely rímel a közönség igényére, emellett értékteremtő is Ezért indítottuk ezt a cikksorozatot " fogyasztható művészet" jeligére. Azért tekintjük a lakberendező szakemberek és közönség véleményét mérvadónak, mert nem kell annál hízelgőbb vélemény, minthogy valaki egy alkotáshoz az otthonosság érzetét képes társítani. Továbbra is interaktív formában képzeljük el ezt a rovatot, szerkesztőségünk címére várjuk művészek és nem művészek e témáról szóló cikkeit.