vorinori: Képben vagyok

Egy lendületes mozdulattal fejest ugrom a képbe. Sikerül.

Földet érek, alattam a régi kő fáradtan kiterül,

s én tágra nyílt szemekkel, csodálkozva járok rajta.

Minden, minden olyan régi, poros és barna,

nem moccan sem felhő, sem ember, és én

keringek, sétálok a mozdulatlan kép egyik szélén.

Átmegyek a másikba, közben ajtót nyitok,

de bent sem moccan semmi, csak néhány apró titok.

Járkálok a fényképben fel s alá szépen,

Itt éltek őseim, és most én is ezt nézem.

Nekem jön egy épület, robosztus és szürke,

Felbontok egy levelet, a dédapám küldte.

Pihenek egy padon, ami ma már nincs sehol,

Elém fut egy kutyus, ugat párat, majd csahol,

Aztán szépen, csendben búcsúzom a tájtól,

Visszaugrom jelenembe, csak ne lenne oly távol...