Némi fenntartással és kétes érzelmekkel vártam, hogy „felgördüljenek" a függönyök. Talán nem is ok nélkül: „A ma esti előadást a Lovagteremben tartjuk" tábla fogadta a plédekkel és meleg pulóverekkel érkező vendégeket. Jó-jó, hogy nem kellett dideregve végigülni a majd két órás darabot, de nem hiszem, hogy egy modern, háromfős színpadi játékot egy „hosszú folyosón", bársony függönyös dobogón kellene bemutatni. Elvileg egy vidám előadásra mentünk, és nem egy középkori vacsorára... De ennyit az árnyoldalakról...

Nézzük az érem jobbik felét.
Az est színészei ugyanis mindent megtettek, hogy percek alatt elfelejtsük, hol is vagyunk. A színpadon, vagy a nézőtéren? Lehet, hogy mint kritikus szemlélőnek előbb feltűnt, hogy mit is takar valójában a kezdeti „felfordulás", a függönyök ide-oda tologatása, vagy a nézők megszólítására, bevonására tett kísérlet; de inkább előbb, mint utóbb, mindannyian rájöhettünk: ez egy kicsit más, mint azt egy átlagos színházba járó megszokhatta.
A felderült arcokat látva, és a felcsendült kacajokat hallva azonban bizton állíthatom, mindenkinek sikerült megcsípnie valamit a darabból. Ki a jelen korunkra tett gúnyos megjegyzések miatt, ki a különböző reklámokkal, szlogenekkel kapcsolatos parodisztikus utalások között érezte otthon magát, a beharangozott ígéret teljesült.
Mármint hogy nem fogják megkímélni rekeszizmainkat. Mert azt ugye senki sem gondolta komolyan, hogy két óra alatt meg fogja ismerni Shakespeare összes művét? Arra egy élet sem lenne elég. Sőt! Tapasztalatból mondom, hogy egy félév alatt nem sikerült kiveséznünk egy darabját... A Hamletet...

Hogy miért írom most ezt le? Azért, mert az egész előadás tulajdonképpen arra ment ki, hogy el lehet e egyáltalán játszani a dán királyfi szerepét. Ők maguk mondták ki, hogy „nem akarjuk csak úgy felkenni a színpadra". Ha azonban kimarad a Hamlet, nem lesz „Shakespeare Összes Röviden". Tényleg felsorolják az összes művét a királydrámáktól kezdve, a színműveken át a tragédiákig, illetve a szonettekig. Néhányba bele is pillanthatunk, hisz előadnak belőlük kisebb-nagyobb részleteket. Ilyen volt például a híres Rómeó és Júlia , a Julius Caesar vagy az Othello. Természetesen utóbbiakat is mai nyelvre átdolgozva, tömérdek paródiával megspékelve láthattuk. Volt a színpadon minden, mi szem-szájnak (nevetőizmainknak) ingere: futball mérkőzés a királydrámák bemutatására, musicel zene és tánc a szerelmes párnak, „emberfejpástétom" főzés a „nagy halál" érzékeltetésére.

De a Hamlettel nem bírtak... Hányszor belekezdtek pedig... De már e szó hallatára „megőrült" Kálloy Molnár Péter. Így mindig elhalasztották. Mikor már egyetlen más Shakespeare darab sem maradt, egyenesen megszökött a színpadról. Színésztársai azonban visszahozták, „kölcsönöztek" a nézők közül egy Opheliát, és megkezdődött az est tetőpontja. A Hamlet színpadra tétele. Láttam már többféle változatát e darab előadásának, némileg hasonló körülmények között voltam már Ophelia is, mégis tudtak meglepetést okozni... Freudot és a nézők tapsolni tudását bevonva próbálták megmutatni nekünk, milyen is a lány, ki is őrült igazán. Bár próbálkozásuk némi zűrzavart szült a nézőtéren, a nagymonológ első soraira helyre állt a rend. Az előbb még csalafinta „gyerekek" Hamlet szavaihoz méltó komolysággal adták elő a darab utolsó perceit. Hisz e sorok nélkül nincs „Shakespeare Összes Röviden".

Azt hiszem, nincs is jobb egy kellemes nyári estén, mint egy S.Ö.R. Legyen az akár könnyed színpadi játék, vagy folyékony testvére, mellyel még vidámabbá tehetjük a látottakat.