Alan Silvestri, Danny Elfmann, Angelo Badalamenti, Hans Zimmer, Yann Tiersen, Francis Lai, Henry Mancini, John Williams, Trevor Rabin, Mitch Miller, Craig Armstrong vagy éppen Michael Sembello. Mind-mind olyan nevek, akikről a többségnek fogalma sincs, hogy kik ők. Olyan zeneszerzők melyek, maradandót alkottak a filmiparban. Forrest Gump, Amélie csodálatos élete, Love Story, Híd a Kwai folyón, Casablanca, A szikla, Flashdance -  ugye, hogy így már kezdenek derengeni az ismerős dallamok? Mostani zenemustránk a főcímdalok, a film közben fel-felcsendülő dalfoszlányok és a celluloidszalag körül fog tekeregni.  

A hangosfilm megjelenése után szinte minden filmalkotásnak van valamilyen főcímdala, bevezető zenéje. Ez az első, amivel szembesül - azaz fülesül - a néző. Ez alkotja meg az első véleményt a filmről. Lehet ez akár népszerű zenekar, énekes ismert dala (Kegyetlen Játékok - Placebo: Every You Every Me), egy híres zeneszerző alkotásának felhasználása (2001: Űrodüsszeia - zenéjét Ligeti György szerezte Richard és Johann Strauss részletek felhasználásával), vagy éppen csak egy ismeretlen zongorajátéka. Lényege, hogy felkeltse az érdeklődést a film iránt. Ha a film főcímdala nem nyeri el a néző tetszését, már alapból mínuszról indul az értékelés.

Persze léteznek olyan filmek, aminek a lefutása alatt észre se vesszük, hogy milyen zene szólt. De azért valljuk, be hogy az igazán jó filmeknek emlékszünk a zenéjére, mert a képkockák lefutása alatt beleivódnak a nézőbe a hallott dallamok, és néha talán a dallam ismertebb és híresebb is lesz, mint maga a film. Vegyük csak példaként elő a Diszkópatkányokat, korunk egyik kedvenc kultuszfilmjét. Magát a filmet már csak nagyon kevésszer tűzik műsorra, legfeljebb egy-egy tücsökciripelésben gazdag estén, akkor is többnyire főműsoridő után, hogy megmutassák, ilyen is volt még. De nézzük, mi lett a filmben elhangzott slágerekkel, amiket még ma is rongyosra játszanak a rádiócsatornák és a szórakozóhelyek.

A másik oldalról viszont ott vannak, az olyan filmek ahol abszolút nem figyelünk a zenére, mert annyira leköti az ember figyelmét a történet lényege, mondanivalója, és majd csak akkor csapjuk fel a fejünket, hogy ezt már hallottuk valahol, amikor a rádióból viszont hallja. Nálam például ilyen volt az Egy makulátlan elme örök ragyogásában felcsendülő Mr. Blue Sky vagy az Everybody's gotta learn sometimes.

Flashdance - A hegesztőlány tánca

A 80-as, 90-es évek egyik legnagyobb táncos filmje a Dirty Dancing mellett. Kevés olyan ember van, aki legalább egyszer ne látta volna. Minden srác vágya, minden lány álma, és minden ezek felett fantasztikus filmzenék tárháza. Irene Cara, Helen St. John, Michael Sembello zenéje tökéletesen illik a Flashdance-hez. Michael Sembello -nak talán a filmben felhangzó Maniac az egyetlen slágere, de ezzel és a végletekig edző Alex- szel örökre belopta magát a filmtörténelembe és a férfi szívekbe. Mindezek ellenére a film legismertebb pillanata az amikor Alex a pólója levetése nélkül szabadul meg a melltartójától - hát, biztos nem egyszerű dolog, de roppant látványos. Szóval lányok ideje neki állni gyakorolni, és flashdance-re fel !

Amélie csodálatos élete - Szerelmi kalandozások a zongora dallamán

Yann Tiersen, a francia zenevilág egyik legkiemelkedőbb alakja. Mind zeneszerzőként, mind "filmsláger-gyárosként" elismert lett a hazájában és világszerte. A francia zeneszerzők alkotásaiban gyakran keverednek a sanzon és klezmer elemei is, például a Taxi főcímdala egy korábbi klezmerbanda játékán alapszik. Tiersen a sokoldalúságáról és minimalista szerzeményeiről híres. Legtöbb művében zongora, hegedű és harmonika szerepel. Ő szerezte az Amélie csodálatos élete és a Good bye, Lenin! című film zenéjét. Ezek a filmek olyan zenei műremekeket hordoznak magukban, mint a "La Valse d'Amélie","Comptine d'un autre été: L'après-midi", "La Valse des monstres" vagy éppen a Summer 78 és a „Birthday Preparation".

Requiem egy álomért - A függőség ördögi muzsikája

Clint Mansell és Darren Aronofsky neve 1998 óta tűnt fel a filmipar csillagboltozatos egén. Aronofsky felkérte barátját, hogy az első egész estés filmjéhez komponáljon zenét. Majd Aronofsky következő filmjének - mely meghozta mindkettőjüknek a sikert- a Requiem az álomért -nak is ő szerezte a méltán híres filmzenéjét. A Lux Aeterna- t szinte mindenki felismeri, amint meghallja, ugyanis az említett filmen kívül több film előzetesében - Zathura, A Da Vinci-kód, Gyűrűk Ura - A két torony - is felcsendülnek az ismerős dallamok.

A Requiem egy álomért drámai hatása, nyomasztó hangulatvilága miatt a videómegosztók felhasználói számos zenekar számait társítják a filmhez, amelyek akár eredeti filmzeneként is megállnák a helyüket. Így találkozhatunk például a Placebo - In The Cold Light of Morning vagy a Portishead - Roads rekviemes feldolgozásával.