„Pannon Ősz” Éjszakai Tájékozódási Túra 2010 - nevezési lappal (okt. 23)

2010.10.17. - 13:00 | vaskarika.hu

„Pannon Ősz” Éjszakai Tájékozódási Túra 2010 - nevezési lappal (okt. 23)

Helyszín: Szombathely

Dátum: 2010.10.23.

A Vas Megyei Autósport Szövetség szervezésében 2010. október 23.-án (szombaton) éjszakai autós tájékozódási túrát rendeznek az előző túrák tapasztalatai alapján. Az útvonal Szombathelyről indul, és oda érkezik vissza, közben több mint 500 km-t tesznek meg a résztvevők éjszakai fényviszonyok mellett, kb.10 óra alatt. Nevezési határidő: október 18., 20 óra.

Több hivatalos és még több titkos ellenőrzési pontot érintve, adott időre és pontos km-rel kell érkezni a résztvevőknek. Ezért a gépkocsiknak km és 100 m-es napi számlálóval kell rendelkezniük.         

A résztvevők a távot olyan itiner alapján teljesítik, amelyben a km adatok mellett csak az útirányok szerepelnek, tehát csak saját térképpel kiegészítve sejthetik a következő állomás helyét  (vak térkép ). GPS használata megengedett.

A túra alatt a KRESZ betartását és a biztonságot maximálisan figyelembe kell venni.  Személygépkocsikkal, illetve  mikrobusszal lehet indulni, cm³ kategóriától függetlenül, hiszen nem a gyorsaságtól függ az eredményesség, hanem a kiváló tájékozódástól.

A nevezett gépjárműnek érvényes forgalmi engedéllyel és kötelező felelősségbiztosítással kell rendelkeznie, melyet az itiner osztásakor be kell mutatni!!

A rendezvény a versenyző páros (gépkocsivezető+navigátor ) vacsorájával, adminisztratív és műszaki ellenőrzéssel és az itiner használatának megbeszélésével kezdődik.

Az etapok végén 30 perc pihenő áll rendelkezésre, majd hajnalban villásreggelit követően értékeljük és jutalmazzuk a túrát sikeresen teljesítőket.

A versenyen márkakereskedések, magánszemélyek, cégek, vállalkozók, márkaképviseletek, baráti társaságok vagy éppen vállalkozó családok is részt vehetnek, akik kipróbálhatják magukat szervezett közlekedési-tájékozódási versenyünkön.


Díjazás

Az első 3 páros férfi, női, illetve vegyes páros kategóriában lesz. A szponzori támogatás függvényében tárgyi jutalmak lesznek a túrán felajánlva. 

Nevezés

Nevezési díj: 12.000.-Ft (változatlanul tartalmazza a 2 fő étkezését)

Amennyiben többen is elhelyezkednek a személygépkocsiban és a részükre igényled az étkezést, további 3.500.-Ft-ot  kell fizetned személyenként. Ezt a nevezési lapon kérjük külön megjelölni a megfelelő rovatban.

A versenyre előnevezést fogadunk el a mellékelt nevezési lap visszaküldésével.

Regisztráció

Az alábbi címre feladod a nevezési díjat, majd a feladóvevényt és a nevezési lapot egy borítékban visszaküldöd az alábbi címre:

Dömötör Tibor  9700 Szombathely, Thököly Imre u. 41. 2/6.

 A nevezés elfogadásáról levélben, telefonon vagy e-mail-ben értesítünk a pontos program egyidejű megküldésével.

Nevezési határidő

2010. október 18. hétfő, 20.00 óra.

Kérjük, hogy a nevezési lap pontos kitöltésével és időben történő visszaküldésével segítsed elő szervező munkánkat, hiszen a rajtszám a nevezési lapok visszaérkezésének sorrendjében lesz megállapítva.

A túrát  további érdekes külön feladatokkal bővítettük, hogy az értékelésnek nagyobb teret adjunk. Minden játékot értékelve tárgyjutalmat  adunk.

További információt az alábbi telefonszámon kérhetsz: 06-20-9727-118.

E-mail  címünk: domesport@upcmail.hu

Az éjszakai tájékozódási versenyről itt írtunk:

Új hozzászólás