Mozgó emlékmű a síneken (videóval) - Liszt-mozdony avatásával nyílt meg a Liszt Ferenc Emlékév 2011

Képgaléria megtekintése2010.10.22. - 10:00 | vaskarika.hu - Fotók: Moór Ferenc

Mozgó emlékmű a síneken (videóval) - Liszt-mozdony avatásával nyílt meg a Liszt Ferenc Emlékév 2011

"A vonat minden állomáson és megállóhelyen zenél" - Liszt Ferenc arcmásával díszített mozdonyt avattak csütörtök délután Sopronban, a ma nyíló Liszt Ferenc Emlékév alkalmából. A GYSEV Zrt. tulajdonában lévő mozdony hazánk és a szomszédos Ausztria területén közlekedik majd, és a tavaly pályára állított Széchenyi-mozdony párja lesz. A 230 km/h végsebességű, 86 tonna súlyú Taurus mozdonyra, mintegy 120m2 fóliát feszítettek fel.

A fővárosban 2010. október 22-én nyíló Liszt Ferenc Emlékév alkalmából csütörtök délután, a Soproni Pályaudvaron, nagyszabású rendezvény keretében avatták fel azt a Liszt Ferenc arcmásával díszített Taurus mozdonyt, amely a mai naptól fogva Magyarország és Ausztria egyes részein közlekedik majd az EuroCity és InterCity kocsik mozdonyaként. A mozdony első útja a fővárosba vezetett, a Sopron-Budapest Intercity élén.

 

A sajtótájékoztatót rendhagyó körülmények között egy Budapestről-Sopronba tartó, az újságírók és protokoll vendégek számára kialakított, nem menetrendszerinti rendezvényvonaton tartották meg. Az ünnepségen beszédet mondott Schváb Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára, dr. Fodor Tamás, Sopron város polgármestere és Dávid Ilona, a GYSEV Zrt. júliusban kinevezett vezérigazgatója. A mozdonyt első útja előtt Horvát Imre, a soproni Szentlélek Plébánia plébánosa áldotta meg.

A mozdony külön érdekessége, hogy menet közben - azaz a megállókhoz közeledve - Liszt Ferenc művének részletei szólnak a mozdony főkeretére, alvázába szerelt hangszórókból, azaz elég rendhagyó módját választották a zeneszerző műveinek "népszerűsítésére". A rendszer GPS alapján működik, és a megállások előtt 40 km/h alatti sebességnél kapcsol be, de az állomási utastájékoztatás hallhatósága érdekében a mozdonyvezető által kikapcsolható.


Dávid Ilona a GYSEV Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint a tematikus mozdonyok az ország egyik legfejlettebb vasútvonalának védjegyei lesznek.  „a Liszt-mozdony, olyan 'mozgó emlékmű', amely úgy tiszteleg a nagy zeneszerző emléke előtt, hogy hírül viszi az érintett pályaszakaszon. Nem titkolt szándékunk volt megelőzni azt, hogy a közelgő bicentenárium évében Európa úgy ismerje meg Liszt Ferencet, mint a nagy osztrák zeneszerzőt, Franz Liszt-et." - mondta a vezérigazgató asszony.

Németh László ötletgazda, a vasúti modellezéssel foglalkozó Loc&More ügyvezetője szerint Nyugat-Európában már bevett szokás az ilyesfajta felületek kultúra- és értékközvetítésre való felhasználása, és remélhetőleg nálunk sem lesz ez másként.  A zeneszerző emlékére készített Liszt-mozdony, a tiszteletadás egyik legnagyszerűbb példája.

A sajtótájékoztató és a mozdonyavató jó hangulata mellett, a különleges ételek kóstolgatása közben, a győri vasútmodellező klub jóvoltából az újonnan felavatott mozdony makettjét is megtekinthették a kíváncsiskodók. Aki akarta, a GYSEV egyik tolatómozdonyát "élesben" ki is próbálhatta a csarnok mögötti vágányon.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás

Korábbi hozzászólások

Varga Lajos 2011.09.07. - 03:21
Tiszteletem!
A(z) (el)következő mozdony(ok) neveire tennék javaslatot.
1. Csaba királyfi (ha ez lett volna már, akkor ezzel mentem volna a Csíksomlyó Expresszel)
2. Atilla király
Áldás