Kétezer év négy méteren – Farkas Imre kiállítása a rumi Indóházban
Képgaléria megtekintése2010.10.28. - 16:00 | Vidaotone - Fotók: Lunk Roland
„Jézus egyre kisebb, a káosz egyre nagyobb, és akkor még nem is politizáltunk.” A valamikori rumi vasútállomás épületéből kialakított kiállítótérben nyílt meg Farkas Imre kiállítása, akinek alkotásait másodjára sikerült tárlat formájában megvizslatnunk. A községben is heti rendszerességgel tanító tanár-képzőművész nagyrészt MMIK-beli ezelőtti kiállításának anyagát mutatta be, kiegészítve pár új produktummal. Ami nem volt látható a megyeszékhelyen, az egy gipszsorozat Jézusról, mint vizuális mű, illetve egy sokatmondó audio-készítmény, bakelitre vágatva.
HIRDETÉS
Az előző napi Kis Róka Csaba Irokezes megnyitója után teljesen passzentosnak találtuk az Indóházat, mint szellemi és épületjellegi kistestvért. Ugyanolyan egyszerűen nagyszerű helyszín, csak a méret és a látogatottság kisebb pont annyival, mint amekkora különbség a két település mérete közt van. Nemcsak e szerint a gondolatmenet szerint fedezhettünk fel együttállást, hisz, mint Tóth Csaba festőművész és egyetemi tanár megnyitó beszédében elmondta, ez a tárlat talán nem is kerülhetett volna jobb helyre. Egyszer azért, mert Imre munkássága, mint Balaton-felvidékről származó emberé, mindenképp vidékközeli. Ráadásul ezen a valamikori vasútállomáson anno ugyanúgy hetente megfordult egy Farkas nevű képzőművész, ahogy Farkas Imre is teszi rendre a szomszédos buszmegállóban. Nevezett Farkas János - kinek Puskin-szobra a szombathelyi Brenner parkban található -, a zsennyei alkotóházban lakott 1957-ig, amikor is elhagyta az országot és Kanadába emigrált, ahol nemzetközi hírű művész vált belőle. Mivel Farkas Imre még a pályája elején jár, nála ez még természetesen nem áll fenn, azonban művei minősége és szemlélete alapján minden remény megvan arra, hogy egyszer még büszkék lehessünk arra, hogy ismerhetjük - nem mintha most nem így lenne.
Nem próbáljuk meg átadni az egyetem tanárának mondandóját, hanem inkább arra vetemedünk, hogy megfogalmazzuk azon gondolatainkat, amelyek a két új mű kapcsán bennünk megfogalmazódtak. Első körben a terem közepén a kisméretű téglából kirakott padlón elhelyezett Krisztus-portrék kapcsán jött a saját megfejtésünk. A gipszből készült fejek egymás mögött lettek elhelyezve, egyenlő távolságra, méretük pedig minden egyes darabnál arányosan csökkent. Míg messziről az első jó arasznyi, addig a legutolsó szinte apró rögnek látszott csak, maximum két centiméteresnek. Az üzenete számunkra nyilvánvalónak tűnik, ha az elejétől a végéig nézünk, mintha a Krisztus óta eltelt időt látnánk leképezve. Kétezer év négy méteren. A tanítás pedig mostanra pont annyira vesztette el eredeti mibenlétét, amennyire az arányok itt mutatják. A másik gondolatindító a még sosem hallott hangkáosz volt, melyet a megnyitó végén hallgathattunk meg. Az alkotó egyidőben elindította el mind a huszonhét Európai Uniós himnuszt, melyből épp akkora katyvasz alakult ki, mint a nagy egyesítési törekvésből. A felvételt bakelit lemezre vágatta, és most fülünk elé tárta: érdekes, de nem kellemes az élménymutató index. Jézus egyre kisebb, a káosz egyre nagyobb, és akkor még nem is politizáltunk.
Farkas Imre munkái számunkra kicsit idegenek. Ezen nem is csodálkozhatunk, hisz szinte találkozási pont nélküli a szocializálódási halmazunk. Munkái ötletesen sokatmondóak, és nem szokványosak, életközeliek, néha távoliak. A természetből és az emberi lélekéből is merít. A legfontosabb üzenete vélhetően az, hogy egyetlen hiteles alkotó létezik mindössze. Mindenki hívja, ahogy akarja.
A hírhez tartozó képgaléria
Programkereső
Galéria ajánló
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás