Frappánsak leszünk: mi újság van?

Dolgozunk. Dolgozunk, és valóban egy klasszikus támogatási elvonás történt ebben az évben, amire azért természetesen készültünk olyan értelemben, ahogy az várható volt: ezt a szférát nem tudják már olyan mértékben finanszírozni az önkormányzatok, ami egészséges lenne. Azért azt hozzá kell tenni, hogy azok a normatívák, amik 2009-től össze lettek vonva, nem elegendőek arra, hogy azt a feladatrendszert finanszírozzák, amely akár egy megyei, akár egy városi önkormányzatnak kell. Illetve a „kell" és a „lehetőség" között különbség van, mert általában a törvényi keretek korlátozzák jobban a lehetőségeket, és ehhez adnak hozzá az önkormányzatok többet, de a normatíva is mindig egyre kevesebb, főleg, hogy most összevonásra került az igazgatással és a sporttal, valamint érthetően az önkormányzatok bevétele is csökkent. Például a megyei önkormányzatnak jutó, a lakáseladásokból származó bevétel után járó illetékbevétel drasztikusan csökkent. Az elvonás várható volt, a mértéke viszont vitatható. Sajnos az én megítélésem szerint 2000-től (de mondhatjuk a rendszerváltás óta eltelt 20 évet is), nem feltétlenül születtek minden esetben átgondolt és éppen ezért jó szakmai döntések a kulturális hálózatban, és ennek a terheit viseljük.

35% a költségvetési megvonásotok az előző évhez képest, ha jól tudjuk. Ebben a szorult gazdasági helyzetben milyen alternatívái vannak az MMIK-nak, hogy túlélje ezt a helyzetet?

Az elsődleges cél a túlélés. Sajnos azt kell, hogy mondjam, a praxisom során ez az első olyan év, amire nem lehet igazán felkészülni, szinte lehetetlen az ilyen helyzetet kezelnünk, de kezelnünk kell. Másfelől azt gondolom, ha az idei stratégia és munkaterv alapján minden összejön, akkor ezt az évet is tudjuk teljesíteni. Bár a szakma elsősorban nem a költségvetésről szól, az csak része az egésznek. Sajnos az ember gondolkodása az elmúlt években átállt a költségvetés teljesítésére, a hangsúly most is ezen van. Mondok egy egyszerű példát: mi eltervezzük, hogy megveszünk egy programot, igény is van rá, csak nem biztos, hogy pénz van rá az embereknél. Szombathelyen a lakosság 20-25%-ával lehet igazából számolni, mint kultúrafogyasztó. Nagyon nehéz eltalálni azt, hogy a fizetőképes kereslet találkozzon a kínálattal.

Ennek a megszorított költségvetésnek esik esetleg áldozatául valamilyen tradicionális program, ami eddig az MMIK nevéhez volt köthető?

Tradicionális program nem, inkább a hozzáállás bizonyos dolgokhoz. Mi nagyon sok civil szervezetnek adunk teret itt, de ezeket már ellenszolgáltatás nélkül nem feltétlenül tudjuk adni. Hozzám naponta jönnek kérések, hogy szeretnének a színházteremben próbálni, nagyon nemes célokért, de ezt nem engedhetjük sajnos meg. Azért sem, mert támogatást nem adhatunk tovább támogatásként, másrészt meg ha továbbadhatnánk, sem tudnánk megtenni, mert a költségvetés miatt nem tudunk támogatni. Tudni kell, hogy a bérekre sem elég a fenntartói támogatás, minden egyéb költséget már a bevételekből kell, hogy finanszírozzunk. A hozzáállásunk más a rendezvényekhez is: befogadunk rendezvényeket bizonyos jutalékért, magyarul nem kockáztatunk, mert van egy minimum fix összeg, és erre jön rá magasabb nézőszám esetén a százalék. Ez a szakmaiságot veszélyezteti, mert nem azt csinálod meg, amit szeretnél, hanem amivel jön a pénz.

Akkor számíthatunk olyan jellegű programokra, mint amilyen pl. most az X-Faktor Gála lesz, ami populáris, ezért biztos, hogy teltházas lesz?

A kulturális szolgáltatások elég széles spektrumát kell kiszolgálnunk, és ebbe ez is beletartozik. Az X-Faktor tömegigényt elégít ki, ezért ennek közvetítésében nekünk is szerepünk van. Más a helyzet az alacsonyabb színvonalú műsorokkal, amiket akkor sem kell egy művelődési háznak befogadni, ha a fene fenét eszik.

Rendben van, hogy a piacon két magánszereplő (mondjuk két klubtulajdonos) egymással versenyez, de ha az egyik költségvetésből gazdálkodik, akkor próbáljon meg ne konkurálni a társszervezetekkel, amik ugyanabból a pénzből dolgoznak, mint ők. Mi sajnos azt látjuk, hogy mindenki védi a saját bástyáit, és ugyanannak a várnak a másik bástyáját gyakorlatilag nem veszik figyelembe, tulajdonképpen egymás ellen küzdenek a kultúrszolgáltatók. Ezen kellene változtatni, és azt mondani, hogy gyerekek, innentől kezdve össze kell dolgozni, mert különben semmit sem kaptok.

Ha egy városban egy multicég 5 ugyanolyan jellegű szolgáltató céget üzemeltet, akkor valószínű, hogy nagy hülyeséget csinál, vagy valóban van rá igény, tehát meg tud élni. Ezt rá lehet vetíteni az önkormányzatokra is. Ha ők úgy gondolják, hogy ennyi szereplő lehet a kulturális területen, akkor azt valamilyen érvek alapján gondolják. Az érvek mellett ott van a gazdasági kényszer. Én azt gondolom, hogy bár ideális lenne, ha minél több sokszínű intézmény működne, de a jelenlegi állapotban ezt nem lehet finanszírozni, és lehet, hogy nincs is rá igény. Most jött el az idő arra, hogy az önkormányzatok is átgondolják, hogy mit tudnak, és mit akarnak finanszírozni. Jó ötlet lehet, hogy le kell ültetni a szereplőket, és bizonyos kompromisszumok árán egy racionálisabb hálózatot felépíteni, én azt gondolom, ennek az évnek ez is a feladata. Ha csak a kulturális területet vesszük, az utóbbi 1-2 évben megjelent a színház és az Iseum, és nem mondom azt, hogy vetélytársként. Több "gyerekünk" lett, és az a kérdés, hogy tudjuk-e mindegyik gyereket rendesen etetni, öltöztetni, stb. Én úgy látom, ez most már nem megy. Az ésszerűsítés természetesen még nem bezárást jelent...

Ez érthető, viszont egy ilyen hatalmas épületnek az éves fűtése is brutális összeg...

Ennek a 6400 négyzetméteres épületnek az éves rezsije durván 40 millió áfával, ami végül is nem is olyan sok. Én azt mondom, az ésszerű üzemeltetés, a racionalitás nem feltétlenül kell, hogy a bezárást jelentse. Melyik önkormányzat merné magára vállalni, hogy bezárja a Képtárat vagy az MMIK-t? Azokban a középületekben egy hónapon belül olyan állapotromlás indulna el, amit valljuk be, egyik önkormányzat sem szívesen vállalna be.

Gyakorlatilag Budapesten a József Attila színház bezárásáról felröppent hírek miatt pánikhangulat van.  A legnagyobb baj az, hogy ha kimondod a kultúra szót, akkor 200-ból 180 ember azt fogja mondani, hogy nekem erre nincs pénzem. Pedig a kultúra nem ez: a kultúra a játszótéren vagy születéskor kezdődik. Ez a szó azt jelenti, hogy te a társadalomban mennyire vagy nyitott, hogy viselkedsz, vagy emberként viselkedsz-e az életedben. Felháborító, hogy a megmondók a kultúrát egy bizonyos szint fölött tartják csak kultúrának, ebben az országban meg pláne.

Szerintem az a nagy probléma, és ezt főleg a kultúrában dolgozó emberként nehéz megélni, hogy gyakorlatilag piaci áruként kezelik a kultúrát, és azt nézik, hogy a szolgáltatásnak mi az ára. Holott ha valóban jóléti társadalomban élnénk, akkor azok a szolgáltatások, amiket mi teszünk, a befizetett adónkból majdhogynem ingyenesen kéne visszakapnunk, és ekkor mondhatnánk azt, hogy valóban mindenki számára nyitottak a lehetőségek, de ez egy idealisztikus állapot. Jelenleg azonban olyan ára van a kultúrának, ami a társadalom bizonyos rétegei számára elérhetetlenek. Az ideális állapot az lenne, ha a befizetett adóinkból erre is jusson, és ahogyan az egészségügyben, ez is javarészt ingyenes legyen. (Bár az egészségügy sem az.) De amikor ez majd megvalósul, mi már valószínűleg nem fogunk élni.

Visszacsatolva az első kérdésre és válaszra: elmondta, hogy az elmúlt 10, 20, vagy akárhány év alatt hozott döntések most csapódtak ki. Ez innentől kezdve zsákutca, és most derült ki az, hogy ez a fajta piacgazdaság nem működőképes, és mi most ebben az irodában a legalsó lépcsőfok legalján ülünk, és a lépcső nagyon magas. Gyakorlatilag az egész rendszer összefügg.

Nem akarok országot mondani, de bizonyos elemei meg tudtak valósulni ennek a dolognak. Mi Magyarországon élünk, nálunk nem sikerült, de a lehetőség meglenne. A döntéshozók természetesen nincsenek könnyű helyzetben, de például a döntés előkészítésekben is már nagyon sok olyan kényszerelem van, ami miatt ők úgy döntenek, ahogy. És ennek a kárát bizony 5, 10, vagy több év múlva lehet igazából érezni...

Eszünkbe juthat, hogy olyan az MMIK, mint egy bűvész, aki minden egyes fellépéskor elő tudja húzni a kalapból a nyulat, és önök évről évre előrántottátok azt a nyulat a kalapból. Említette, hogy van költségvetés, és ebben vannak kötelezettségvállalások. Lehet-e tudni azt, hogy milyen bevétellel kell kalkulálniuk?

106 millióval kell kalkulálnunk, amiben benne van a támogatás is. A költségvetésünk úgy néz ki, hogy a bevételi oldalon szerepel az 52 milliós támogatás, és a kiadás és a bevétel oldala 106-106  millió.

Mely húzóprogramok erősítik a legjobban a bevételi oldalt?

Létezik egy állandó és egy becsült bevételi oldal, ami az elmúlt évek tapasztalataiból tevődik össze, ezen belül vannak az alaptevékenységhez kapcsolódó bevételek, és az ingatlanhasznosításból származóak. A nem állandó bevételeket tehát prognosztizálni lehet. Nem tudom azt mondani az év első felében, hogy ez a 106 millió meglesz-e, de ezért van stratégia és munkaterv. Ez egy olyan év, ahol minden fillérre figyelni kell. És megint a pénzről beszélünk, nem arról, hogy ennek a közfeladatot ellátó intézménynek mi lenne a dolga, ami az emberek számára hasznos.

Van-e már, és ha igen, mennyire publikus egy olyan stratégia, vagy elképzelés, ami az intézményegyesítést vagy racionalizálást tűzte ki feladatául? Ön mit tartana ideálisnak?

A sajtótájékoztatón is mondtam, hogy a jelenlegi helyzetet semmiképp sem tartom ideálisnak. Én azt gondolom, hogy a változtatás kényszere is benne van a dologban, de a kényszer miatt nem kellene csak kényszerűen változtatni. A közművelődésben át kell gondolni, hogy az önkormányzatoknak mi a teherbíró képessége, és milyen racionális lépéseket lehet megtenni annak érdekében, hogy ez az ágazat mégiscsak tudjon működni, méghozzá optimálisabban, mint most. De ott van a sokszínűség lehetősége, ezért is mondtam az elején, hogy a racionalizálás nem feltétlenül intézménybezárást jelent, hanem esetleg magának az üzemeltetésnek az átgondolását, vagy pedig olyan funkciók bevitelét, amikkel lehet az üzemeltetést biztosítani. Az egyik az MMIK esetében az inkubátorház-jellegű működtetés. Nekem az a felelősségem, hogy a szakmai véleményemet erről megfogalmazzam; ezt meg is tettem az önkormányzatok felé, de ezekről nem nekem kell majd dönteni. Hogy a változtatás viszont nem halogatható, az biztos. Jelenleg elkezdődött egy hullám, hogy az intézmények sajtótájékoztatókat tartanak, és mindenki elmondja, hogy milyen nehéz helyzetben van, és mindenki úgy gondolja, hogy ő van a legnehezebb helyzetben. Tehát látható, hogy ez így nem mehet tovább. 2012-ben nem szabad ezt a hálózatot úgy működtetni, ahogy jelenleg működik. Van egy másik kényszer is, méghozzá az, hogy 2012-re az 5 éves szerződés a közös fenntartású intézményekkel kapcsolatban a két önkormányzat (megyei-város) között lejár. A részünkről az aktivitás és a szakmai vélemény átadása megtörtént, most várjuk, hogy milyen lesz ennek a fogadtatása.

Mindenképpen szomorú lenne, ha ezt a 30 éves épületet az elkövetkezendő 5 évben nem tudná a város, illetve a megye felújítani. Abban az állapotban van az épület, hogy már az üzemeltetés is gondolt jelent. Lehet persze „tűzoltómunkákat" csinálni, de egy ilyen ingatlannál nem feltétlenül ez a járható út. Egyszer többe kerülne egy nagyobb felújítás, de meg kellene tenni. Ugye a város első Agora-pályázata bedőlt, de a másodikat újra kiírják 2012-ben, mert ez a pénz bent van a rendszerben. Ha Szombathely jól és megalapozottan készít el egy pályázatot, akkor nyerhet, és ebből - ha úgy döntenek - például az MMIK épületét fel lehetne újítani. Ki merem jelenteni, és azt gondolom, hogy ez szakmailag is megalapozott, jelenleg Szombathelyen a közművelődés színterének legalkalmasabb épület az MMIK. Annak érdekében kell megtenni mindent, hogy ezt az épületet bejövő forrásból valóban felújítsuk, és a terveknek tartalmaznia kell az üzemeltetési költségeket is.  Az önkormányzatok egyre inkább abban a helyzetben vannak, hogy együttműködjenek. A kultúrában meg kell találni azokat a közös pontokat, amiket egy megye és egy megyeszékhely továbbra is közösen tud funkcionáltatni, mert ez mindig gazdaságosabb, és ez pénzügyileg is kimutatható. Az én elképzelésem éppen ezért remélem, pozitív elbírálásra kerül. Én a megyei közművelődési feladatellátásban résztvevő szervezetek országos elnöke is vagyok, és azt is látom, hogy más megyékben milyen károkat okoz az együttműködés hiánya.

Amíg el nem készült az épület, addig az MMIK-ban volt a színház, és fizikailag is elég közel van egymáshoz a két intézmény. Lát-e alternatívát arra, hogy ez a kapcsolat ugyanilyen erősen megmaradjon?

A színház most teszi meg az első lépéseit, mert most született meg. Jordán Tamással éppen a múlt héten volt egy beszélgetésem, ami többek között az önöknél megjelent cikk kapcsán jött létre, és nagyon sok pontban egyezik a véleményünk a kulturális életről és Szombathely további lehetőségeiről. Például ő szeretne több előadást csinálni, de nem igazán gazdaságos az, ha lemegy az előadás és éjszaka átépíted a díszletet, és például ha két teljesen más díszletű előadásról van szó, akkor rendelkezésre áll az MMIK színházterme. Ha van rá igény tehát, bizonyos előadásokat a színház itt is megcsinálhat. Nagyon jól körülhatárolhatóak, hogy melyek a különbségek a színház és az MMIK funkciói között, és mindkettő csinálja a maga dolgát, és ezért én nem tartom a színházat konkurenciának. Nem feltétlenül vetélytársat kell látni egymásban, hanem inkább az együttműködésre kell törekedni, mert mindketten ugyanattól a „szülőtől" kapjuk a pénzt.

Elmondta, hogy nem mindig jó döntések történtek a 20 év alatt. Ha számba vesszük a szombathelyi kulturális intézményeket, úgy gondolom, egy jóléti társadalomban az összesre szükség van.  Mindegyiknek megvan a létjogosultsága.

Nem feltétlenül épületbezárásban kell gondolkodni, ezt még egyszer mondom. Nem gondolom, hogy akármelyikre ne lenne szükség. Illetve, ha használják az épületet, van rá szükség, ha nem, akkor nincs. Jól át kell gondolni az igényeket, és hogy milyen tartalommal lehet megtölteni a helyi intézményeket. Félreértés ne essék: benne van a pakliban, hogy valamelyik épületet bezárják, de azért azt gondolom, hogy ennek óriási sajtóvisszhangja lenne, és egyből kiderülne, hogy arra az intézményre van igény. Itt nem a létjogosultság a probléma, inkább az a kérdés, hogy a benne folyó tevékenységek megfelelőek-e vagy sem.

A szombathelyi kulturális „stáb" tudja a dolgát. Úgy gondoljuk, hogy a humán kapcsolat a lényeg: itt van például Prieger Szabolcs, aki a zenész múltja okán mindenkit ismer, és mindenkivel jóban van, és lehet, hogy ezért tud megcsinálni olyan eseményeket, amiket más nem.

Én is azt gondolom, hogy a városban a humánerőforrás megvan, és említhetnék jó pár nevet én is. Ez a szakmai személyfüggő és a személyes kapcsolatok nagyon fontosak. Tehát nem sorolnám tovább a neveket, mert biztos, hogy sokan vagyunk, nehogy valakit is kihagyjak és megsértődjön. Szombathelyen nagyon sok olyan kulturális projekt van, amire vigyázni kell, nem szabad, hogy financiális okokból elkallódjon. Éppen ezért a Mediawave olyan kincs, amit nagyon érdemes ápolni. Az Irokéz Galéria is egy üde és karakteres színfoltja volt a városnak. A Karnevál, a Szent Márton kultusz mind, mind olyan lehetőség, amellyel élni kell, mint ahogy az Agora-pályázattal is. Egészen biztos, hogy még jobban lehetne népszerűsíteni a várost.

Gyakorlatilag összetehetjük a kezünket, mert egy társulat érkezett Szombathelyre, és a kulturális életünk felpezsdült ezáltal, és ez öngerjesztő folyamat, mert ahol történik valami, ott vélhetően még több fog. Optimista hangulatnak kellene lenni, de a pénz miatt nincs. Pedig az érdeklődés már most szemmel láthatólag erősebb a közönség részéről: eljövünk ide az MMIK-ba egy kiállításra, és itt van 100 ember...

Régen a megnyitók arról szóltak, hogy a művész bejön, az intézmény megköszöni a kiállítást, állja az összes költséget, és örül, hogy a művész úr kiállít. Mi egy másik dolgot csináltunk a gazdasági kényszer miatt: mi azt mondjuk, hogy teret adunk minden kezdeményezésnek, ami jelentkezik, de ehhez nem tudjuk a forrásokat biztosítani (ezért nem egyezik a funkciónk például a Képtáréval). A kiállítók nagy része a forrásokat maga hozza, de örül annak, hogy kiállíthat. Ők általában először bemutatkozó fiatalok, akiket népes ismerős-tábor kísér el. Ez egy közfeladat, hogy az emberek bemutatkozását biztosítsuk és támogassuk. Rengeteg fiatal van ezeken a kiállításokon, a legutóbbin is azt hiszem, én voltam a legidősebb...

Köszönjük a beszélgetést, és jó munkát kívánunk a továbbiakra!

Mint a fentiekből kiderült, pánikra semmi ok nincs, nehezebb lesz, mint eddig (és persze évről évre nehezebb), de amennyiben racionalizálódnak a dolgok és megindulnak a párbeszédek, túl fogják élni az intézmények ezt az évet is. Reméljük, hogy ezután is hasonló mennyiségű  és minőségű eseményről számolhatunk be, mint eddig, nagy kár lenne az utóbbi évek pezsgésének megszűnése, hisz mint tudjuk, sajnos mással nemigen szolgálhatunk az ide látogatóknak.