A legtöbb zenekar esetében jellemző az a dalszerzési forma, hogy az egyik bandatag szabadjára enged egy riffet, ami - mint a Tom és Jerryben a sajt illata -, körüllengi és átjárja a többi zenészt, reagálnak rá, majd közösen csodálják a még egyikükben sem tisztázott, újonnan születő dalt. Vannak, akik előre megírnak pár szólamot, de aztán hagyják, hogy azok előadótársaik személyének szűrőjén át lássanak napvilágot. A harmadik típus pedig, aki ennyit sem enged az önkifejezésből, és egy személyben, egy szál hangszerrel áll ki közönsége elé. Az ő értékük mégsem kisebb, vagy nagyobb, sokkal inkább belsőbb. Emberek, akik a közvetlenségre specializálódtak, akikről el tudod képzelni, hogy a parkban leültök egy gitárral és az olcsó borral, hogy akár - persze banális kép, de hangulatos - a tábortűz mellett, akár egy átmulatott éjszaka után hajnalban a főtéren, vagy a vasútállomáson meghitt szerénységben bandázzatok. Őket hallgattuk péntek este a Végállomás Klubban.

Zselenszky Tamás - a klasszikus hangzás

Az átlagosnál mackósabb testalkatú, szakállas raszta, aki beállás alatt legkevésbé ment a technikus idegeire, már ismerős lehetett az Eleven Hold rajongóinak, de a gitáros-énekes frontember 2007 óta zenekar nélkül jelentkezik költői és egyszemélyes akusztikus estjeivel. Zenéje a szöveg hangulatát fedi, annak árnyalatait különösebben nem bonyolított akkordalapokkal támasztja alá, a szövegek hangzatossága és mélysége pedig kifejezetten emberközeli élményben részesíti a hallgatót. Mindemellett eléggé töménynek lehet nevezni zenéjét, kicsit gyorsnak is tűnt a váltás közte és Petruska András között, jól jött volna egy lélegzetvételnyi szünet, kis emésztés, kis ízlelgetés. Klasszikus értelemben leült velünk, és gitározott nekünk, saját költeményeiből szemezgetett, úgy, mint egy fesztiválon a szomszéd sátorban lakó gitáros srác.

Petruska András - country és Rock 'n' Roll

Na de András, mi volt ez a Megasztár 5-ös ficam? Higgyük el, amit nem hiszünk - mert egyébként nyilvánvaló, hogy ezekben a tehetségkutatókban nem kis rafinériával vannak kimódolva az eseményláncolatok -, csak azért mert esetedben talán igaz, hogy nem így volt? Köszönjük, de az összeesküvés-elméleteket jobban szeretjük, az viszont tény, hogy a látszat láttatás. Petruska, aki kísérőként indult, majd továbbjutása után önszántából kilépett a megamezőnyből - a ponciusát neki -, még ezzel a hullócsillagszerű pályamódosítással is a Quimby zenekar előtt landolt, mint „előzenekar". Amit utána hallottunk felőle, érdekessé is tette, mint előadót, hiszen megfogalmazta minden olyan reményvesztett magyar tehetség félelmét, aki utolsó mentsvárként tehetségkutatókra megy megmutatni magát: nem szeretné, hogy egy műsorral azonosítsák. Ha valamiről azonosítani kell, legyen az a zenéje. Ámen!

Kevésbé kötötte le a hallgatóságot, mint Zselenszky, de ennek talán egyedüli oka az volt, hogy zömében angol nyelvű dalokat játszott, minden más értelemben hibátlan, technikás, tökéletesen telt hangzást adott. Egyébként egyik produkció sem volt összehasonlítható a másik kettővel, mind más, és mind jó, mind egyéni, és mind egy másik embert adott át. A műsor végén Petruska külön felhívta a figyelmet honlapjára, bízván következő találkozásunkban, ahol nyomon lehet követni fellépéseit.

TükeZoo - duplán egyéni

Nyakánál megerősített gitár, aminek nejlonhúr hangzása mellett csettegő basszus-szólamra képes, néhány cintányér, egy cajun, és két egymást kísérő, pótló, kiegészítő énekdallam. Az biztos, hogy ismét teljesen mást hoztak, mint az előző két előadó: az eddigiekben egyetlen gitárral szólóban zsongó, egyszerre ritmus és dallamkíséretként használt hangszernek a különvett ritmusszekció ezúttal szabadabb, nagyobb teret engedett. Bár számunkra nem derült fény a „Tüke" jelentésére, a késői időpont ellenére is rendkívül élvezhető volt a műsor.

Szeretnénk ilyeneket! Zenészek, akik csak teng-lengtek, mert nincs dobos, vagy basszeros, aki alátok tolja a „zenekar" név létjogosultságot villantó érzését, fogjátok meg az akusztikot, és gyertek elő! Ha érdekel titeket az ilyesmi, dobjatok be pár szót a kommentbokszba, és ha összegyűlünk elegen, vállaljuk egy szabadtéri, senkit sem zavarós, kisszínpadon mindenkit külön meghallgatós, sörözős-borozós este megszervezését.