Akarat = illúzió

Mint ahogy azt a rendkívüli népszerűségnek örvendő Nyitott Akadémián (korábban: Mesterkurzuson) már megszokhattuk, a nézők nagy része nő, hiszen a gyengébbik nem van inkább finomhangolva a párkapcsolati problémákra, és ők érzik feladatuknak megoldani azokat - még akkor is, ha a probléma valójában nem is létezik. Így volt ez most is: Szendi Gábor előadásán nagyrészt nők foglaltak helyet, és sajnos néhány üres széket is láttunk. Pedig a neves pszichológus az utóbbi néhány évben a legelismertebb lélekgyógyászok közé küzdötte fel magát. Szendi Gábor egyik legsikeresebb előadását 2010 őszén, a Párkapcsolat Klinika című sorozatban tartotta, melynek keretében olyan nevekkel szerepelt együtt, mint például Prof. Dr. Bagdy Emőke, Müller Péter, Dr. Ranschburg Jenő, Dr. Csernus Imre, Dr. C. Molnár Emma és Dr. Almási Kitti. A nívós előadásfolyamban sokak szerint az ő témája volt az egyik legérdekesebb: párkapcsolati konfliktuskezelés szavak helyett tettekkel. Sokak örömére ezzel a témával érkezett Szendi Gábor Szombathelyre május 17-én. Alig két hete jelent meg a pszichológus legújabb könyve, a teljes Párkapcsolat Klinika sorozatból készült gyűjteményes kötet, melyet a már említett, neves szerzőkkel együtt publikált, és amely Szendi Gábor valamennyi önálló kiadványa mellett szintén megvásárolható volt az előadás helyszínén.

Mostani előadásának címe izgalommal vegyes várakozással töltött el minket: Konfliktuskezelés szavak helyett tettekkel. Tág témakör, de a lélekgyógyász szerencsére nem vágott egyből a dolgok közepébe, ahogy pl. sokan mások, hanem, mondhatni Ádámtól és Évától kezdve vezette fel, hogyan is működik az emberi agy, ha például akaratról van szó, illetve felvázolta azt is, hogy miként működnek azok az illúziók és csalafintaságok, melyeket nap mint nap elhiszünk. És ez nem ámítás: bizony, be vagyunk csapva. És hogy ki által? Sajnos saját magunk által. Mert nem egyszerűen csak látunk, hanem megtanultunk látni. Az agyunk tudja, mit kell érzékelnünk, és bármily meglepő is, az látjuk, amit kell. Születésünktől kezdve sémákat tanulunk be, és nagyon sokszor téves elképzelések szerint viszonyulunk dolgokhoz. Sajnos nemcsak a tárgyakat, hanem az embereket is ekképp látjuk. Ezt a pszichológus egyszerű példákkal szemléltette: egy kísérlet során férfiaknak különböző nőkről készült fotókat mutattak, miközben mérték a pulzusukat. Az egyik fotó nézegetése során az alanynak azt mondták (helytelenül persze), hogy a szíve gyorsabban ver, mint az összes többi nő fotója láttán. A képeket újra kézbe véve a férfi szíve most már valóban gyorsabban vert, és hajlamos volt elhinni, hogy az adott nő neki sokkal jobban tetszik, csak azért, mert azt mondták, emelkedett a pulzusa. A nagy igazság sajnos az, hogy az emberek túlságosan bíznak a szavakban. Agyunk nemcsak ilyen téren működik furcsán. Gondolták volna, hogy az akarat, ami a Freudi nézetek szerint az egyik legfelsőbb erő, pusztán jóváhagyó folyamat? Elképesztő, de az agyunk által indukált mozgás előbb jön létre, mint hogy elkezdenénk érezni, hogy az adott tárgyat arrébb szeretnénk tenni. Egyszerűbben: a vizsgálatok azt mutatják, hogy előbb mozdul a kezem, mint ahogy a gondolat megfogalmazódik bennem az adott tárgy elmozdításáról. Ilyen szempontból pedig az akarat is csak egy illúzió: már elkezdett mozogni a kezem, amikor akarni kezdtem az egészet. Félelmetes. De akkor mi irányít bennünket?

„A szobámban van a söprű is, mert már úgyis mindegy!"

Szendi Gábor találó példái és érdekes felvezetője után az egyetlen, amiben biztosak voltunk testünk és lelkünk folyamatait illetően, az az volt, hogy nem úgy működünk, ahogy elképzeljük. Ebből pedig konfliktusok, félreértések és paradox helyzetek sokasága adódik. A szavak, mondatok elsődleges jelentésén túl ott rejlik egy metaüzenet, ami egy jóval mélyebb tartalommal bíró, megfoghatatlan dolog, és ezért gyakran hajlamosak vagyunk félreérteni. De most, hogy már tudjuk, hogy szinte mindent félreértünk, amit lehet, ráadásul agyunk sem úgy működik, ahogy gondoltuk, mi tévők legyünk? Szerencsére a lélekgyógyász nem hagyta nyitva ezeket a kérdéseket. Mint mondta, első körben kétféle megoldást vehetünk számba: az elsőfokút valamint a másodfokút. Ha párunk például hisztizik, ráripakodhatunk egyből, hogy fejezze be a nyavalygást, vagy elkezdhetünk kedvesen viselkedni, hogy a másik is így viszonyuljon hozzánk. Míg az első variációnál csak a problémára hatunk, addig a másodiknál a valódi okot is megszüntethetjük. Szendi Gábor rávilágított arra, hogy nagyon sokszor, főleg ha párkapcsolati konfliktusról van szó, nem az első eszünkbe jutó, logikusnak tűnő módszert kell választanunk. Úgy kell gondolkodnunk, mint az a biliárd játékos, aki nem közvetlenül a sárga golyót akarja eltalálni a fehérrel, hanem egyik falról a másikra löki azt, hogy aztán a legjobb eredményt érhesse el. Jobb, ha mi sem közvetlenül esünk neki a párunknak a hisztiroham kellős közepén, hanem megfontoltan hátba támadjuk egy kis extra adag kedvességgel, így szinte biztos, hogy ő is elkezd majd ilyen módon viselkedni velünk, és sárkány mivolta szépen eltűnik. Ha elkezdjük szeretni a másikat, kiderül, hogy ő is szeretni akar minket, csak a sértettsége miatt ez nem működött...

Persze nem mindig sikerül a legjobb megoldást megtalálni, sőt: nem is mindig kell megoldani a problémát. Sőt: a probléma nem is mindig probléma. Ha az ember nem gondolkodna, nem lennének problémáink. Nagyrészt generáljuk őket, hiszen nézzük meg az állatokat: nem csinálnak maguknak fölösleges gondokat, boldogan élnek és ennyi. Emberek esetében viszont nem könnyű nem gondolkodni, ugyebár. Az is gyakran megesik, hogy maga a megoldás okozza a problémát. Sok példát hallottunk már arra, hogy egy 20 év alatt felépített ház elkészültével a házastársak elváltak. Hogy miért? Mert elfogyott a közös ügy, így a megoldás (felépíteni a házat) lett a probléma. Ha viszont kénytelenek egymásra támaszkodni és építeni a felek, akkor máshogy kezdik látni egymást. Bonyolultabb helyzetekben előfordulhat az is, ha a gondot egyszerűen nem lehet megoldani. Szendi Gábor a saját esetét hozta fel példaként: „a túlzottan rendetlen embereket, mint engem is, teljesen fölösleges rendre utasítani, hiszen úgysem érnek el vele semmit. Meg kell tanulni, hogy mindenkinek vannak negatív tulajdonságai, és ezeket néha nem szüntethetjük meg. Én rendetlen vagyok, a szobám sokszor úgy néz ki, mintha bomba robbant volna, de a feleségem és a családom ezt elfogadta. Amikor vendégek jönnek hozzánk, az én szobámba tesszük a söprűt, meg ilyesmiket, mert már úgyis mindegy. Én meg ezt fogadtam el." Elfogadással és kompromisszummal tehát sok olyan problémának vélt gondot lehet lesöpörni az asztalról, amiről azt gondoltuk, hogy megkeseríti az életünket.

Sajnos az előadás a maga másfél órájával túl kevésnek bizonyult ahhoz, hogy jobban belemélyedjünk a témába, de elég volt arra, hogy Szendi Gábor személyében egy olyan embert ismerjünk meg, aki rávilágított arra, hogy nem mindig az egyszerűnek és logikusnak tűnő út a helyes, nem úgy működünk, ahogy azt gondolnánk, és nem mindig valódi probléma a probléma. Ha hiszel abban, hogy a pillangó szárnycsapásához hasonlóan (amiből a világ másik felén tornádó lesz), te is képes vagy nagy konfliktusokat megoldani egy ici-pici kedvességgel, akkor már nem is kell mást tenned, csak elkezdeni...