Nagyon szerettük volna meghallgatni szombat délután az Apnoe Folk Underground koncertjét, de hát ember tervez a barátok meg végeznek. Lekéstük természetesen. Amiből pedig ügy lett, Jumbo W. cimboránk - aki a Mediawave egyik izgága tartozéka - ugyanis majd a fejünket vette, hogy nem olvashatta el mi a véleményünk az Apnoe élőzéséről. Mielőtt vérre mentünk volna, feldobodótt az ötlet, hogy mivel úgyis erős írói vénával rendelkezik, és látta is őket, pötyögtesse le a vaskarika.hu olvasóinak és nekünk, miről is maradtunk le:

Bármerre is indul a műértő, vagy épp csak kedvelő közönség az idei Mediawave zenei labirintusában, mindenfelé ismerős névbe botlik. Apnoe Folk Underground, a 'Wave régi-új üdvöskéje, mondhatni a „mi kutyánk kölke"-banda. A meglehetősen zajosra sikeredett nyitó hétvége egyik gyöngyszeme több projektben is érdekelt volt. Oszlopos tagjai a mára hagyományosnak tekinthető zenei műhelynek, sorrendben a huszonegyedik „Passport Controll"-nak. Az egyszemélyes fúvósszekció, Balogh Tibi rögtönzött játékával színesítette a Napra amúgy is tündöklő programját, Takács Gergő, Kovács Áron és Valastyán Tomi öt napon át dolgoztak Both Mikivel, a RomUngrokkal, az ország több pontjáról és helyből érkezett tehetséges fiatalokkal. A műhelyindító, Ferenczi Gyuris villámkurzusnál pedig még ott volt a győri táncházélet szíve, tüdeje, mája, és minden létfontosságú szervének tekinthető Apnoe-frontember, a multi-instrumentális énekes, Mesics György „Mesó".

A szombat zenei szempontból pontosan tükrözte, mit is jelent új utakat nyitni a kultúrák, műfajok és stílusok között. Rekkenő hőségben és még melegebb hangulatban faltuk mindannyian gyimesi barátaink zenéjét, oly édesen csengő szavait és ott a fő tér kövén főzött puliszkáját, és azt gondoltuk, ez felőlünk örökké is tarthatna.

De nem tartott, mert a nagyszínpad sarkában érdekes hangszerre lehetett rácsodálkozni. Takács Gergő, az Apnoe gitárosa egy silent kobzát (én csak villanykoboznak nevezem) tartott a kezében. Innét már lehetett sejteni, hogy - legalább is hangulatban, gondolatban - maradunk a moldvai vonalon. És úgy is lett. Az Apnoe több, mint évtizedes útkeresése beérni látszik. Ritkán lehet tanúja az ember valami új születésének, de ezesetben arról bizonyosodhattunk meg, hogy igenis van ízléses, izgalmas átjárás a népzenénk és a rock között. Nem is átjárás ez, inkább kapcsolódás. Nálam - és ahogy érzékeltem a közönségnél is - eltalálta azt a bizonyos g-pontot a népdal és a rokczene ilyen színvonalú egymásba fonódása. Az nagyszínpad nyitánya egy feszes, épphogy egy órás dalostállal kínálta meg a tisztelt publikum „tágra tátott" fülét. Köszönjük !

jumboW

A vasárnappal eljött az utolsó főtéri eseménycsomag ideje, kora nyári idővel, és lezárult a jövő hagyományainak fesztiváljának első hete. Társrendezvényként az önkéntesnap is megjelent a téren, és már kora délutántól szép számú közönségnek látszó emberek gyülekeztek, többek gitárokkal. A Scheer Viktor vezette Fuzzbox fellépését épphogy lekéstük, pedig kíváncsiak lettünk volna, hogy mire jutottak abban az egy évben, mióta nem hallottuk őket. A fúziós rockban utazó rockandroll brigád a Hendrix utáni időtől fogva szinte mindent behasznál, amitől a rockzene dögös lehet. Na de majd legközelebb. Az utánuk következő Irie Rocktriót most hallottuk először, és mint eddig is tudtuk, nem véletlenül olyan masszív az anyazenekar, amilyen. A ritmusszekció érkezett, Dési Tamás dob, és Havas Miklós basszusgitár személyében, Szekér Ádám gitárossal. Nagyon izmosan szólaltak meg a középutas, mondhatjuk tradicionális felfogású rockdarabok. Hallatszik a Kőszegről elszármazott srácokon, hogy régóta együtt zenélnek, és az is, hogy imádják, amit csinálnak. A stílus nekünk valahol az ezredforduló környékén elveszett, illetve ez a fajta hagyományörző rock soha nem is volt meg. Ettől függetlenül tetszett, ahogy zenéltek, kíváncsiak lennénk arra, hogy mit tudnának egy teljesen rockos tematikájú fesztiválon többezres tömegből kihozni, mondjuk egy Audioslave vagy RATM előtt. Vélhetően sokat. Mi magunk maradunk az Irie Maffia stíluskonyhájánál. Érdekesség, hogy a Mediawave-n azóta már fellépett a reggae-gengszterek két másik tagja is, és ők is teljesen más dologgal jöttek műsorozni, lentebb kiderül, mivel.

Aztán tizenöt perc erejéig az idei zenei workshop eredményét vezette színpadra Both Miklós, a Napra zenekar gitármágusa. Egy teljesen eklektikus, az anyazenekarát idéző jazz-rockos etnoopuszt hoztak létre, melyben főszerep jutott Tomena Ákos, szombathelyi trombitafüggőnek is. Ezután Zsoldos Báró Zoltán vezényelte le a Thanks Jimi együttgitározást, melyen a tavalyihoz hasonló mennyiségű gitáros pengette egyszerre Hendrix Hey Joe-ját.

Aztán a nap meglepetése érkezett el, legalábbis számunkra. A négytagú Kacifánt koncertje ugyanis olyat mutatott, amire nem számítottunk, legalábbis a tagösszetétel alapján nem. Fiatal etnofüggő rockerektől is progresszívnek számító zenét mutattak be a "nagy öregek", kiváló hangszeresi teljesítménnyel. Zsoldos Báró Zoltán a környék egyik gitáros ikonja már évtizedek óta, hol el-, hol meg előtűnik, de amit csinál, az általában figyelemreméltó, még akkor is, ha valakinek épp nem a blues a zenei alfája és omegája. Németh Tamás - többek közt Anima alapító, bábszínház megzenésítő, zenei hittérítő és szervező mindenes -, mindent meg tud szólaltatni szinte, amit fújni kell, és lehet. Scheer Pepi pedig minden idők egyik legjobb környékbeli basszusgitárosa is a társulat tagja, míg a doboknál Radics Igor képvisel egyedüliként más generációt. Itt jegyezzük meg, hogy ez a nap a Scheer familiáé is volt, hisz Viktor, a nagyobbik fiú a Fuzzbox-al, míg Milán a kisebbik, a Voler Mouche tagjaként pengetett a nagyszínpadon. Elsőre furcsának tűnt a stílusuk, pontosan azért mert valami mást vártunk, de aztán a harmadik számra már átéreztük a fílinget. Nem sokat zenéltek, de az erős volt, kíváncsian várjuk a folytatást, ráfér a környékre egy ilyen zenekar is mindenképp.

Részünkről ezzel véget is ért a főtéren az idei Mediawave, fél nyolc körül elhagytuk a Voler Mouche soundcheck hangjaira teret, hogy áttevődjünk a Zsinagóga-udvarba, ahol már ugyanezt a tevékenységét folytatta a Chen zenekar. A tavalyi fellépésükkor ugyanott, épp leheletlátszós hideg volt, és egyáltalán azon csodálkoztunk, hogy tudnak szinte lefagyott kézzel játszani, pláne azokon az apró barkácshangszereken, amiket használnak. Ezen a vasárnap estén azonban kellemes időre sötétedtünk, az ujjak sem fagytak, emberek is voltak, és minden jól sült el. Az általunk a barkács-dub, sokak szerint lo-fi zene annyira vasárnapi, amennyire az csak lehet. A majd másfél óra alatt szép lassan ringatóztunk bele a legcsendesebbnek ítélt éjszakába, hisz vasárnapról hétfőre battyogva talán még az idő is megáll néha pihenni.

A teljesen hobbizenekarként működő csapat tagjai nem ma kezdték a zene és hangimádatot, maguknak és a barátaiknak játszanak. Zenéjük enyhén szólva sem pörgős, ellenben merengéshez, meditációhoz, mélységi beszélgetésekhez vagy alkotói munkához is tökéletes. Jópárszor hallottuk őket az utóbbi másfél évtizedben, és mindannyiszor más, de mégis mindig ugyanaz maradt. A legfontosabb azonban az, hogy van benne valami olyan íz, ami miatt a „szombathelyiség megzenésítése" attitűdünk lesz úrrá rajtunk. Aztán eltemetődött egy előtte nap csatát vesztő kuruc vezér, bizonyos Rákóczi fejedelem, és egy udvari házibulival véget is ért az első etap a Mediawave 2011-es kultúradásából.

A hétfő zenei szünnap lett, "csak" a filmek forogtak tovább a moziban, kiürítették a főteret a szervezők, és beköltöztek a Weöres Sándor Színházba.

Kedden este aztán debütált is a fesztivál az új helyen, pontosabban a Krúdy klubban, ahol is a második hivatalos fellépését prezentáló helyi erő, az Easys okozott telt házat. Személyes érintettségünk okán nem fogunk sokat írni az egy éve alakult formációról, az mindenképp örömteli tény, hogy mindkét élőzésük telt házas volt. A keleti filozófiák hangulatának szellemében íródott magyar szövegek mellé, egy éteri stílus és hangszerelés társul, néha popos, néha nem, néha hangos, néha nem, néha népi, néha nem. Mindkét koncertjüket óriási vastaps kísérte végig, és nem csak ezért, de mindenkinek ajánljuk őket, nemtől, kortól, világlátástól és ízléstől függetlenül. Ezután a Mediawave szervezői és munkatársai válogatták kedvenc zenéiket az ottmaradottaknak.

A szerda este ismét a Krúdy klubba vonzott bennünk, hisz az Irie Maffia két szócsövének formációi jöttek ámulatba ejteni bennünk (W.H., Iszap és Busa Pista). A szerda Szombathelyen a lakossági zenéké általában, tehát a magunkfajtának szórakozóhely-látogatási tilalommal ér fel rendszeresen. A beállást hallgatva egyből feltűnt, hogy sokkal hangosabbra vették aznap a figurát a teremben, ez pedig felvetett egy kérdést. Kedden az Easys szép halkan elduruzsolt, és a rekkenő teremben nehezen lehetett bírni a létezést, egy idő után az ajtón kívülről hallgattuk őket, és ott is tökéletesen szólt minden. Mivel kellemes nyári este ígérkezett, és mert semmiféle affinitásunk nem volt semmilyen interakcióra a teremmel, lemondtunk inkább a látványról a szabad ég javára, és kintről fogadtuk be az adagunkat a jóból. Ezt néha megbántuk, és akkor beslisszoltunk kicsit nézelődni. Sena volt a negyedik Irie-tag, aki színpadra lépett az egy hét alatt, és amit társaival elénk tett, az valami nem evilági volt. Szó szerint, ugyanis évszázados szonetteket adtak elő, mai köntösben, bizonyos W.H. Shakespeare műveit. A köntös maga természetesen jazzből szőtt, és még sok mindenből, nem is fontos annyira, hogy milyenek rajta a minták. Alakváltogató az biztos, meg néha mintha megszaggatták volna, de mindenképp fényes és konkrét a szálirány is.

Nagymesterek készítik folyamatosan, a vastag basszusszálakban szinte látni a rezgést, a feszes pergővonalak mintha ki akarnának szakadni a szövetből, lüktetve viszik előre a hordozóját. Ez a köntös a fesztivál kabátja lett számunkra, ha már a sapka megvan. A Mediawave pár embere ugyanis csakrasatyókban, pontosabban délkelet ázsiai imasapkákban kommunikál az égiekkel, állításuk szerint így segítve az isteneket energiáikkal, ha ők esetleg megszorulnának. A sapka meg a köntös tehát teljesen rendben volt, ellenben az energiát ezúttal a színpad adta, talán még a nagy keleti istenségek is kaptak belőle, de a nyugatiak biztosan. Nem leírható kategória az, amit hallottunk és kicsit láttunk, tökéletes hangok más világokból, ősi kelta dobok lüktetése, és Sena többször, mint egy korabeli bárd adta a tőle megszokottat, illetve épp, hogy nem azt, tehát azt. Teljesen más dolog, mint amiket eddig hallottunk tőle, tökéletesen megoldva, tehát minden maradt a régiben. Nem voltunk sokan, illetve a végére már igen, nem mondjuk azt, hogy ez utánozhatatlan és pótolhatatlan, de akkor és ott annak tűnt végig. Nálunk a fesztivál koncertje kategóriában eddig ők viszik a zászlót. Aki teheti, bárhol, bármikor, bármennyiért!

Kis szünet után pedig az ötödik Irie Maffia tag is színpadra állt, ugyanis Busa Pista szól párszor az Iszap improvizációs jazzelése alatt. A freestyle bajnok mc kis versdarabokat dobált bele a néha már kakofonikus, sokszor szinte alig hallható free jazzbe. Tökéletesen szóltak ők is, de ahogy telt a műsoridő, úgy kezdett bennünk dolgozni az a hajlam, hogy ha most nem tűnünk el azonnal onnan, besszipantódunk egy csúnyán is végződhető szerda éjszakába, az pedig már sem fizikálisan, sem sehogy máshogy nem elfogadható opció lett volna. Negyven perc azonban így is kellett az elszakadáshoz, egy hirtelen agresszíven támadó hangtolulás alkalmával egymásra néztünk páran, bólintani sem kellett, és elhagytuk az objektumot.

Csütörtökön ugyanott, szabad hullámtördelés szűretlen háttérzajokkal a Dorotaval, afrokínai rak'nrolldiszkó Dj PopDavec lemezeiről, pénteken Andreya Triana, a DVA és Dj Zöld a Penguin Sound Systemmel. Szombat a zárónap, de arról majd bővebben nemsokára. Természetesen a felsorolt zenei eseményeken kívül számos más program is fut, ezekről részletes információk elérhetőek itt az interneten többfelé, például nálunk is, innen egy kattintásnyira.