Al-Dahabi (kezdő csoport): A csoport tagjai nemrég kezdtek el ismerkedni a hastánccal, szeptember óta táncolnak, az alaplépéseket, kombinációkat már elsajátították. Eddigi tudásukat mutatták be most családtagjaik valamint azok számára, akik kíváncsiak arra, mit lehet megtanulni pár hónap alatt. Az Al-Dahabi tanára Domán Anita. Habibi Orient (kezdő csoport): A csoport vezetője Kecskés Andrea. A Habibi Orient kezdő csoportja csakúgy, mint az előbb említett Al-Dahabi tagok, szeptember óta táncolnak. Az órákra olyan hölgyek is járnak, akik korábban egy ideig nem jártak táncolni, de most ismét kedvet kaptak hozzá. Fontos, hogy minden táncos biztos alapokkal rendelkezzen, s úgy tudja a későbbiekben alakítani saját stílusát. Amazon táncstúdió: Az Amazon táncstúdió 2005 óta van jelen a soproni táncéletben, azóta már hastáncolni vágyó hölgyek sokasága fordult meg náluk. A cél az, hogy megismertessék a hölgyekkel az orientális világot, hogy felfedezhessék maguk is, hogy a tánc nem a karcsú deréknál, manökenalkatnál és a hajlékonyságnál kezdődik, hanem a belső indíttatásnál, annál az örömnél, amit a tánc és a mozgás jelent. Rendszeresen szerveznek workshop-okat meghívott vendégekkel, így járt már náluk Nieto Mercedes és Hayet is. Művészeti vezető, koreográfus: Szigeti Kata, web: www.amazontanc.hu. Habibi Orient (haladó): A Habibi Orient tánccsoport több, mint 3 éve működik. Vannak olyan tagok, akik már 2-3 éve, s vannak olyanok is, akik később kezdtek el táncolni, egy valami azonban közös bennük: a tánc iránti elkötelezettség, alázat. Minden alkalmat megragadnak arra, hogy tudásukat bővítsék, s szépítsék mozgásuk. Ez idő alatt már sokaknál kikristályosodott a saját stílus is, de ami még fontosabb: remek út nyílt meg számukra az egyén tökéletesítésére. A lelki kinyílás, a belső én felé orientálódás lehetőséget ad minden nő számára saját maga megismerésére. Al-Dahabi (haladó): Az Al-Dahabi hastánccsoport évek óta táncol együtt. Ez nemcsak egy tánccsoport, hanem baráti társaság, akik számíthatnak egymásra jóban-rosszban. Óráik vidám hangulatban telnek. Nem fontos, hogy ki mennyi idős, vagy hogy ki hogy néz ki. A tánc belülről fakad, s az a legfontosabb, hogy élvezzük! Láthattunk szólókat és triót is, ami szintén azt mutatja, ami a hastánc lényege: legyünk önmagunk, s legyünk azok, akik vagyunk, a színpadon is! Jabe Raks: A Jabe Raks Hastánccsoport idén szervezte meg a II. Hastáncos Teadélutánt. A csoport rendszeres fellépője a Savaria Történelmi Karneválnak. Emellett rendszeresen kap meghívást megyeszerte ismert rendezvényekre, bálokra. A közös táncot mind a négyen több éves tapasztalat után kezdték el, immáron négy éve. Mára ez a mozgásforma életük részévé vált, s alakítja azt. Hobbijuk a hivatásunk, életük része az, hogy a nőiség tudatát, és ezt a különleges életérzést közvetítsék és átadják mind a fellépések, mind hastáncórák alatt azoknak, akiket megérintett bármily módon kelet tánca, a Hastánc! Namaste hastánccsoport: A Namaste hastánccsoport jelenlegi formájában 2007. szeptemberétől létezik, tagjai azonban több mint három éve táncolnak. A Namaste Indiában egy köszönési forma, jelentése: meghajlás, hódolat, tisztelet az emberben lévő isteni lélek előtt. Szeretnénk a hastánc minél többféle ágával megismerkedni, a raks sharki után a választásunk elsőként a törzsi fúziós táncra esett. A táncnak nem csak a mozgás örömét, hanem barátságunkat is köszönhetjük. Tagjaink: Katona Ágnes, Tengelits Lili, Szeder Ildikó Sham'a hastánccsoport: 3 éve rabolt el bennünket a hastánc. Bangó Mária indított el minket ezen az úton, és sok mindent köszönhetünk neki. A Nap Lányai csoport alapító tagjai vagyunk, amely ma is működik, ám egy idő után úgy éreztük, mi hárman vagyunk azok, akik igazán együtt tudunk táncolni. Mostanra a raks sharkin kívűl más stílusokat is tanulunk, jelenleg Novák Viktória a tanárunk. Nevünk "gyertyafényt" jelent. Táncainkkal szeretnénk minden ember lelkében fényt gyújtani és meleget adni. |
Új hozzászólás
Korábbi hozzászólások