Év elején nagy port kavart a hír, miszerint Kocsis Ágnes Cannes-ban FIPRESCI-díjjal kitüntetett Pál Adrienn című filmjét sajnálatos módon nem tudják bemutatni, mert egész egyszerűen nincs meg a fedezet bizonyos jogdíjak kifizetéséhez. Mivel a készítők „fentről" ígéretet kaptak a financiális problémák megoldására, márciusban Kocsis Ágnes második nagyjátékfilmje mégis a mozikba került. A rendező első filmjét, a 2006-os Friss levegőt sajnos nem láttuk, viszont így a fent említett éveleji zűrzavaron túl még egy érv szólt a Pál Adrienn mellett, mely június közepén szerencsére kikötött a szombathelyi Savaria Moziban.

Vontatott lesz, gondoltuk a mozi előtt a film mind a 136 percéről, mert az mégiscsak több mint 2 óra, és annyi még talán a nagy magyar valóságot bemutató Üvegtigrisből is sok. Aztán elkezdődött valami, amit eddig még nem láttunk magyar rendezőtől. Piroska (Gábor Éva), az érzéketlenné vált, durván túlsúlyos ápolónő szívszorító története olyannyira a hatása alá kerített minket, hogy most, napokkal a mozi után is összeszorul a gyomrunk, ha rá gondolunk. Pedig a film igazából nem tartalmaz nagy fordulatokat, nincs a végén nagy hepiend és a közepén harcjelenetek, autós üldözés és nagy szerelmi csalódások, nincsen sírás és megható összeborulások, nincsenek gyors kameramozgások és pulzusszám-emelő hirtelen zenék sem.

Mindössze annyit kell tenned, ami a felvezetőben áll: képzeld el, hogy túlsúlyos ápolónő vagy az elfekvőben, és számodra az, hogy meghal az 57-es beteg, már nem különös, hiszen minden éjjel meghal egy-két ember ott. Már 20 éve. Ez alatt észrevétlenül megváltoztál, és életed olyan lett, mint azoké, akiket ápolsz: sivár és lényegtelen, érzelemtől és történésektől mentes. Egészen addig a napig, amíg meg nem látod egy új beteg kartonján réges régi barátnőd nevét: Pál Adrienn.

Felkavar a név, hiszen te magad vagy a megtestesült szerencsétlenség: pároddal, Kálmánnal (Znamenák István) a kapcsolatotok már évek óta enyhén szólva is rossz, azaz inkább semmilyen, intimitás és szeretetmentes, a munkahelyeden időseket pelenkázol és végignézed, ahogy menthetetlenül meghalnak, majd áttolod őket a hullaházba, és az egyetlen dolog, amiben boldogságot találsz, az az ész nélküli zabálás. Olyan vagy, mint amilyen a legtöbb ember nem akar lenni. Pál Adrienn neve viszont egy pillanatra felidézi benned rég volt gyermekkorodat, amikor ugyanezt a nevet viselő lány volt az egyetlen barátod, helyes kislány voltál, és boldog, egyszóval olyan, amilyen az ember általában szeretne lenni.

Betegesen belekapaszkodsz az érzésbe, ami talán visszajöhet, ha megtalálod a lányt, akit régen elvesztettél szem elől, így hát fanatikusan keresni kezded Pál Adriennt. Elindulsz egy úton, ahol találkozol a volt általános iskolai osztálytársaiddal, és még azt is teljesen érzelemmentesen fogadod, hogy az általuk felidézettek és a te emlékfoszlányaid bizony nem egyeznek. De akkor hol lehet Pál Adrienn, és egyáltalán, létezett-e valaha? Vajon megtalálod egyszer a lányt, és vele az elveszett boldogságot és a régi énedre már nem emlékeztető saját magad?

Természetesen nem áruljuk el a film további cselekményét, bízva abban, hogy talán többen nézik majd meg, kíváncsian várva Piroska nyomozásának eredményét és saját kálváriájának történetét. Annyit viszont elmondhatunk, hogy a film mindenképpen kuriózum a hazai filmes palettán, hiszen Kocsis Ágnes kiváló rendezése mellett Fillenz Ádám bravúros operatőri munkája is hozzájárul ahhoz, hogy a 136 perc elteltével úgy érezzük: bár a saját életünkben sem felhőtlen minden, az biztos, hogy mégsem ennyire kilátástalan, mint Piroskáé. Vagy talán mindenki ezen a földön az ő saját Pál Adriennjét keresi?

Díjak és jelölések:
Cannes (2010) - FIPRESCI-díj
Magyar Filmszemle (2011) - Fődíj (játékfilm)
Magyar Filmszemle (2011) - Közönség díj
Magyar Filmszemle (2011) - Produceri díj